Dombszeri Mindenes Gyűjtemény

Németh Tibor helytörténeti ismeretterjesztő oldala

Dombszer


A Dombszer a Széchenyi utca népies neve Bakonytamásiban. Etimológiailag a magyar domb 'kisebb földfelszíni emelkedés' és a szintén magyar szer 'rend, sor; házsor, falurész; közös származású embercsoport (nagycsalád, nemzetség, had) településhelye; össztartozó házcsoport' értelmű főnevek összetételéből jött létre. A Veszprém megye földrajzi nevei című kiadványban nem meglepő módon a falu dombos részeként említik. (Vannak dombosabbak is - tehetjük hozzá.) Tatay Sándor homokos talajú területnek mondja, míg Somogyi Gyula, a Gazdaságkutató Intézet - másik településrészből származó - egykori igazgatója társadalomnéprajzi vonatkozásban ír róla:

A lakosság elhelyezkedésében kifejeződtek a vagyoni, "faji", vallási viszonyok is. Három alapvető és jellemző szektor: a főutca (természetesen Kossuthról elnevezve) a Dombszerrel együtt, a "major" és a "maza". A főút mentén laktak (foglalkozásukból adódóan) a zsidók, valamint itt és a Dombszeren a módos gazdák, a "major"-ban az uradalomból betelepedett katolikusok, a "mazán" a zsellérek és a cigányok.

Somogyi Gyula: "Csak a bőrödig ázol..." (Kortárs, XXX. évf. 10. sz. 1986 október)

Számomra a Dombszer az otthont jelenti, ahol a szülői ház áll. Ezért került be a honlapom címébe.

A Dombszer térképen:

Dombszeri Mindenes Gyűjtemény / Létrehozva 2016-ban
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el