Érdemes megfigyelni a paraszti gondolatvilágot, ahogy a nemesfémet nem pénzre vagy ékszerre vetíti rá, hanem - eléggé képtelen módon - a gazdaságában használt egyik legfontosabb munkaeszközre. (Az "aranyos eke" népdalainkból ismert: "Csak azt mondd meg, rózsám, melyik úton mégy el, felszántatom én azt aranyos ekével." + Benedek Elek: Szélike királykisasszony és más mesék.) Dédapám biztosan nem ilyen módon vált - egyébként csak néhány tízholdas - jómódú gazdává, de az, hogy még holdvilágnál is szántott, az előttem ismert szájhagyományban is él. Ez pedig arra példa, hogy a szájhagyománynak vannak azért reálisabb megnyilvánulásai is.

Anyai (Rozs) ágon pápai iparoscsaládból származom, amelynek gyökerei Veszprémből indulnak. Valamelyik szépapám a Séden a posztó előállításához szükséges kallómalmot üzemeltetett. Fia Pápára költözött, itt alapított több generációt kitevő csizmadia dinasztiát. Ő - de lehet, hogy testvére, vagy már valamelyik fia - egy időben a belváros széli Flórián utcában kocsmát is nyitott, ahova a Somló-hegy alatti Orosziból (Antall miniszterelnök apjának szülőfaluja), az itteni rokonságtól szállították a bort. Ükapám igencsak büszke ember lehetett, hiszen a Kálvária temetőben álló obeliszkjén neve előtt szinte tüntetőleg a kibocsátó - s Pápával konkurens - város neve is olvasható: "Veszprémi" Rozs Ferenc. (Az utódok aztán már nem használták ezt az előnevet.) Ükanyám 1887-ben vásározásból hazafelé tartva túlélt egy öt halálos áldozatot követelő rablótámadást. Az ügynek az országos sajtóban is nyoma lett:

Családfám

Ahogy a Nyitólapon írtam, Tatay Sándor helyi vonatkozású művei (először a Bakonyi krónika és a Meglepetéseim könyve, később a Szülőföldem, a Bakony) keltették fel bennem az érdeklődést a helytörténet iránt. A Bakonyi krónika már olvasni tudó korom óta kezemben volt, akkor, amikor mondanivalóját még nem is értettem. Ennek ellenére mindig nagy büszkeséggel bogarásztam benne szülőfalum nevét, ami könyvben leírva olyan hihetetlennek tűnt. Gyermeki ésszel azt hittem, hogy van az országban egy másik Bakonytamási is, s mindez, amit itt olvasok, valójában arra a másik Bakonytamásira vonatkozik. Középiskolás koromtól, 1996 óta van lehetőségem adatokat gyűjtögetni a faluról és a közigazgatási területén egykorvolt és jelenleg is létező települések, lakott helyek múltjáról. Az első "célirányos" két kötet, amit a pápai könyvtár helyismereti könyvtárosa a kezembe nyomott, a Veszprém megye helytörténeti lexikona, és a Magyarország régészeti topográfiájának pápai járásra vonatkozó kötete volt. A középiskola nyári szüneteiben eljutottam a Veszprém Megyei Levéltárba is, ám a levéltári kutatásnak parasztságtörténeti előképzettség nélkül csak annyi értelme volt, hogy jártasságot szereztem a 18-19. századi kézírás olvasásában. (Máig nagy hasznát veszem ennek!) A könyvészettel jutottam annyira, hogy a 2003 júniusában nálunk megrendezett "»Tamási« nevű települések I. találkozója" vendégei részére már össze tudtam állítani egy falutörténeti leporellót. Augusztusban először szerepeltem konferencián: a Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiuma Egyházi Néprajzi Szekciójában Budapesten, ahol a tamási evangélikus gyülekezet konfirmációval kapcsolatos hagyományairól beszéltem. 2005-ben szintén ezzel a témával vettem részt a "250 éves a konfirmáció Magyarországon" elnevezésű konferencián. Ugyanebben az évben védtem meg szakdolgozatomat, melynek a "A bakonytamási evangélikusság házasságai a 19. században (A házassági anyakönyvi adatok nem-nominatív feldolgozásának eredményei)" címet adtam. 2007-ben, az evangélikus templom kibővítésének 150. évfordulóján megtartott hálaadó alkalomra templomtörténeti leporellóhoz gyűjtöttem adatokat, és felkutattam a templomépítő (későbbi esperes), Tatay Sámuel életrajzát. Év végén megszerveztem a tamási nagyharang rádiós felvételét, ami déli harangszóként először az év karácsony hetében volt hallható a Kossuth Rádióban. 2008-ban - a halálának 100. évfordulóján rendezett megemlékezésen - a gyülekezet egykori felügyelőjéről, Ihász Lajosról tartottam felolvasást. (E témát kibontva jelentettem meg első önálló könyvemet négy évvel később.) 2009-ben egyik szervezője és lebonyolítója voltam az "Emlékezés az 1000 éves Gerencsér fazekasfalura" címmel megtartott ünnepségnek, amelynek keretében e település 1526 és 1945 közötti történetéről tartottam előadást. (Az előadásából készült tanulmány várhatóan a Pápai Múzeumi Értesítő 14. számában jelenik meg.) 2010-ben szorgalmaztam, hogy az evangélikus gyülekezeti ház falára Tatay Sándoré mellé még egy tábla kerüljön, Weöres Sándor bakonytamási látogatásának 75. évfordulójára emlékeztetve. E látogatást a falu újságjában is feldolgoztam, amelyben azóta is jelentetek meg elsősorban évfordulókhoz köthető, a lap terjedelmének megfelelően csak a lényegre szorítkozó, kisebb helytörténeti cikkeket. 2011-ben, Tatay Sándor halálának 20. évfordulójára kötetet szerkesztettem az író helyi vonatkozású, mára már nehezen hozzáférhető néprajzi leírásaiból, elbeszéléseiből és szociográfiáiból. 2012-ben, a település első írásos említésének 750. évfordulóján megrendezett ünnepségen Somogyi Gyula közgazdász önéletrajzának "Az én falum, Bakonytamási" című fejezetéből olvastam fel részleteket. 2015-ben Jókai Mór hathalmi látogatásairól tartottam előadást, az ezek kapcsán kialakított emlékhely felavatása keretében. 2017-ben a reformáció 500. évfordulója alkalmából kezdeményeztem Ihász Lajos Hathalompusztán található sírjának bekapcsolását a Reformációi Emlékút állomásai közé. Ennek eredményeképpen a Reformáció Emlékbizottság támogatásával a közút mellé útbaigazító tábla, a temetőben információs tábla került kihelyezésre, a temető korábbi vaskapuja helyébe fakaput állítottak a mesterek. Nagy István államtitkár úr (Földművelésügyi Minisztérium) nagylelkű támogatásának köszönhetően az Ihász Lajos síremlékéről évtizedek óta hiányzó Luther-rózsa is pótolva lett. Az átadón előadást tartottam Ihász Lajosról és temető történetéről. 2018-ban körülbelül ötéves munkát lezárva jelentettem meg Jókai Mór unokahúga, Váli Mari visszaemlékezéseinek Hathalompusztára vonatkozó részleteit, Hathalmi emlékek címmel. 2006-os indulása óta a község honlapjának (www.bakonytamasi.hu) tartalomszerkesztője vagyok (kivéve: önkormányzati ügyvitellel kapcsolatos menük). 2000 óta Szegedről "távhelytörténészkedek", s a távolság - úgy érzem - éppen hogy kellő motivációt biztosít a munkához. Kicsit úgy vagyok ezzel, mint Mikszáth Kálmán, aki "A kemény koponyák" című elbeszélésében így határozta meg a szülőfalujával fennálló viszonyát:

Videók