Kalendáris szokások és az esztendő munkái

Január

Újév, január 1. Istentisztelet, mise, köszöntések.

Vízkereszt, január 6. Karácsonyfa leszedése, istentisztelet, mise.

Vince, január 22. Ha megcsordul Vince, telik a pince. Bortermésre jósló nap.

Pál, január 25. Pálforduló, a tél fele.

Aki tartott libákat, récéket, januárban rendezte a tollfosztást. Amikor a gazdaasszony nyár végén látta, hogy a libának megnőtt a tolla, és hullik, akkor megmellesztette a libát. Az így kapott tollat régi vánkoshuzatba rakták, és a gádorban felakasztották, hogy száradjon ki. Vánkosba, fej alá, dunyhába, takaróba rakták. Ezeknek a huzatoknak az anyaga angin volt. A libatoll e célra alkalmasabb, mert erősebb. A tollfosztást, vagyis a pihe leválasztását a kemény szártól 6-8 asszony, fiatal lány végezte. Előfordult, hogy három este is eltartott; ilyenkor vendéglátás volt: gyümölcsaszalék, alma, tea, sütemény.

Január végén tartották a téli szezon második disznóölését. (Az első az előző év decemberében volt. Részletes leírását lásd december hónapnál.) Ekkorra a "szapulló"-ból - amiben besózva úszott - kiszedték a sonkát. (A szalonnának csak két hét kellett.) Amikor már kevés volt a lé, pótolták vízzel, sóval. Amikor a sonkát kiszedték a sóból, nem mosták meg, csak újabban. Lecsöpögött a víz, felrakták füstre. Nyitott kiskonyhák voltak, a kéményben füstölték. Akác fűrészporral szokták, forgáccsal, ez néha ki is gyulladt. Amikor jó volt, levették, és fölvitték a padlásra, az átkötő gerendára. Úgy csinálták, hogy a macska ne férhessen hozzá. Néha lehoztak egyet a kamrába. Ették nyersen, sülve, kövesztve (abálva), tojással. Később a szalonnát már kövesztették. Jobb volt így, mert nem volt olyan kemény.

Február

Zsuzsanna, február 19. Ha a fürj elveszik a vetésben, jó termés lesz.

Mátyás, február 25. Jégtörő Mátyás. Ha nem talál, csinál.

Február vége, március eleje az árpa vetési ideje. Tavasszal a kikelt őszi vetésű gabonával is akadt munka. A gabona közül ki kellett szedni az anyarozsot, vagyis a kalászok gombabetegség által megtámadott, lilás-feketés színű elváltozott részét. Rozstáblában, búzában is elfordult. Ilyenkor végigjárták az egész gabonatáblát.

Március

Gergely, március 12. Gergely megrázza a szakállát. Lehet még hó.

Sándor, József, Benedek, március 18., 19., 21. Zsákban hozzák a meleget.

Böjt. Evangélikusoknál annyira nem volt szokásban, mint katolikusoknál. De azért nagyhéten már előbbieknél is tartottak vallásos estéket minden nap. Nagycsütörtök délután istentisztelet volt "gyónással" (úrvacsorával). Pénteken délelőtt istentisztelet. Böjtös ebéd: tejfölös leves, mint bableves vagy gyümölcsleves. Második fogás tészta túróval, mákkal. Káposzta nem, mert annak pirításához már zsír is kellett volna. Nagy munkákat nem végeztek, de tiltva sem volt. Az asszonyok már a húsvétra készültek a sütéssel. Nagyszombaton pirostojás-festés volt, hagymahéjjal. Húsvétvasárnap istentisztelet, gyónással. Húsvéthétfőn köszöntések: Zöld erdőben jártam...

Április

György, április 25. Állatok kihajtása a határba, mezőre. De csak azok esetében, akiknek volt saját rétje. Gazdag családoknak 8-10 db tehene is volt, mindegyiknek volt külön "bujtárgyerek"-je. Ezek szegényebb gyerekek voltak. A bujtárkodás azonban főleg az iskolai szünetben volt szokás! Idősebb szolgálólegények is voltak, akik gyakran a szomszédos falvakból szegődtek ide.

Márk, április 26. Az uborkavetés napja.

Május

Májusi eső aranyat ér - nálunk is élt ez a mondás.

Májusfa állítás, május 1. Eladósorban lévő lánynak állította a legénye a cimboráival, május 1-re virradóra. Piros szalagot, üvegeket is kötöztek a fára. A ház elé állították az utcára, az előkertet teleszórták törekkel, fűrészporral. A kocsma elé is állítottak májusfát, előfordult, hogy bál is volt.

Pongrác, Szervác, Bonifác, május 12., 13., 14. "Fagyos-napok".

Zsófia, május 15. Az uborkavetés másik napja.

Orbán, május 25. A legutolsó "fagyos-nap". A szőlőben még az evangélikus gazdák is megemlegették Orbánt.

Áldozócsütörtök. Délután istentisztelet gyónással.

Májusfa kiszedése, május 31. Borral kínálták a kiszedőket.

Tavasszal metszettek, áprilisban is, de inkább a "fagyos-napok" után. Régen csak gyalogtőkék voltak, a kordonos művelési mód később terjedt el. Ha sokat hajtott a szőlő, letörték, a többit kötözték, a hónaljhajtásokat mindig lecsipkedték. Ha a hajtás túlnőtt a karón, le kellett metszeni. Sokszor vasárnap délután mentek kötözni az emberek.

Június

Pünkösd. Istentisztelet, Szentlélek eljövetele.

Medárd, június 8. Ha esik, negyven napig esik.

Péter, Pál, június 29. Aratás. Elméletben ezen a napon kezdték, bár volt, akinek ilyenkor már volt "kepé"-je, keresztje a határban. Az aratást a rozzsal kezdték, ezután következett csak a búza. Kaszás férfi, marokszedő, kötöző asszonyok alkottak egy bandát. Előfordult, hogy egy családból kikerült a hármas, máshol - legtöbb helyen - embereket, "részes arató"-kat kellett fogadni. A "rész" természetesen gabona volt, nem pénz, tekintettel arra, hogy mindenhol tartottak állatokat. Néha alkalmaztak külön kötélterítő gyereket is. A köteleket előre el szokták készíteni. A munkát napkeltével kezdték és napnyugtáig végezték. Más volt a búza és rozs aratásának technikája, más az árpáé, zabé. Utóbbi kettőt éjjel, holdvilágnál aratták, mert a nappali szárazságban kipergett volna a mag marokszedésnél. Az ebédet a gazdaasszony szállította ki a munkásoknak. Tartalmas ételeket főztek ilyenkor. Vacsorára házhoz mentek a munkások. De még előtte, a nap végén, az elkészült kévéket összehordták kepébe.

Aratás, Bakonytamási, 1921. (Németh Valéria gyűjteményéből)

Amikor minden család végzett a határban az aratással, következett a kepék behordása házhoz, vagyis a "takarodás". Barátok, rokonok összefogtak, lovasfogattal, tehén- vagy ökrösfogattal kimentek a határba. A kocsira, szekérre, karfákat raktak, hogy jobbról-balról megfelelően fektethessék a szállítóeszközre a kévéket. Két ember a háznál várta a fogatot, ők szedték le a szekér, kocsi tartalmát. Itt a hátsó udvarban már előre elkészítették a "szürü"-t (szérűt). Ez egy tiszta, lehetőleg vízszintes térség volt, amit simára elegyengettek, előtte felsöpörtek. Ide került az asztag, vagyis a szállítóeszközről lepakolt kévék halma. Az asztagon két-három idősebb ember dolgozott. Építésének megvolt a fortélya, úgy csinálták, hogy az eső ne ártson a gabonának. A tetejét ívesen, csúcsba rakták. Amikor az egész falu gabonája benn volt az udvarokban, következett a "masinálás", a cséplés. Ezt régebben cséphadaróval, utóbb cséplőgéppel, "masiná"-val végezték. Négy masina volt a faluban: Esztergályoséknak traktoros, Borsos Lajoséknak (később ifj. Pámer Lajos is Borsos Lajos lett, de itt nem róla van szó) kettő, talán mindkettő villanyos, Vági Mihályéknak is villanyos. Nálunk villanyos dolgozott. Ehhez villanyszerelő is kellett (Krenács Laci), aki az utcai oszlopra rákötötte a gépet. A masinálás gyorsan ment, egy nap, sokszor még egy nap sem kellett neki, hogy végezzenek egy családnál. A masina körül általában két-két ember dolgozott, összesen tízen-tizenöten lehettek. A tetején általában egy nő vágta a köteleket, miután az asztagról feldobták neki a kévéket. Itt volt még az etető is, aki a dobba engedte a kibontott kévét. A törek alul jött ki, itt két törekszedő leány dolgozott. A töreket a pajtába vitték. A szalma kétoldalt jött ki, innen pikafán vitték a kazlat építő két emberhez. A tiszta gabona elöl folyt ki, ide, a kivezető csatornákhoz rögzítették a zsákokat. A zsákokat a padlásra, vagy a hombárhoz vitték. A cséplőbrigádhoz tartozott mázsáló ember is, mert a kicsépelt gabona összsúlya alapján kapta járandóságát a masina tulajdonosa, és a munkások. Ahol sok lett, többet kaptak. A rozzsal, búzával ellentétben az árpát és a zabot - mivel kevesebb volt - nem a tulajdonos, hanem a gépész házához vitték. Itt csépelték ki. A zabot lóval, az árpát disznóval etették. A kenyérlisztnek való rozs korpáját ugyancsak disznók ették, ritkábban tehenek. A rozsszalmát tetőfedésre használták.

A munka végén áldomás volt, borral. Ekkorra megérkezett fogatával a következő csépeltetni kívánó gazda is, és elvitte a szükséges alkatrészeket. A masinás ember napi 3-4-szer étkezhetett, hiszen nagy sütés-főzés volt ilyenkor a háznál: gulyásleves, pörkölt, fánk, rétes. Reggelire sonka, tojásos sonka. Kb. három hét is beletelt, mire az egész faluban végeztek a masinálással. Előfordult, hogy még nyári búcsú (Anna-nap, július 26.) táján is dolgoztak. A végén a masinatulajdonos is tartott áldomást a bandájának. Bált azért nem rendeztek, s aratókoszorú és egyéb kézimunka sem volt divatban.

Áldomás cséplés után, Bakonytamási, 1935. (id. Gabnai Lászlóné gyűjteményéből)

Július

Anna, július 26. Nyári (katolikus) búcsú, a télivel azonos rendben. Sátrak, bálok a két kocsmában, focimeccs a leventetéren. Sétálnak az emberek a főutcán.

Augusztus

Lőrinc, augusztus 10. Lőrinc belepisál a dinnyébe.

Mária, augusztus 15. Nagyboldogasszony, katolikus ünnep.

István, augusztus 20. Szent István-nap. Focimeccs is volt a leventetéren.

Szeptember

Mihály, szeptember 29. Szent Mihály-nap a naponta kijáró marhacsorda (gulya szót itt nem használták) kihajtásának utolsó napja. Ez vonatkozott a juhnyájra is. (Gombáséknak 30-40 birkájuk volt még az 1950-60-as években is.) A rideg vagy félrideg tartás az élőszavas hagyományban már nem érhető tetten. Szent Mihály-napon kötötték be az állatokat az istállóba. A bujtárokkal elszámolás, áldomás stb. itt nem volt a szájhagyomány szerint. A falurét a községé volt, és a falu bikáinak (5-6 db) ellátását szolgálta. A bikaistálló a mai Széchenyi u. 31. szám alatt volt. Mögötte a falurét. A falurét a vasúton túl is folytatódott, de ezt valószínűleg kiparcellázva magángazdák használták. A családok rétjei Hathalom felé, a Sarokrétben, Kemberkiben, és a Négylámpa felé lévő Asszonyrétben voltak. A nagygazdáknak 10-12 marhájuk volt, ebbe minden életkorú állatot bele kell érteni. A szegényebbeknek 1-2 tehenük volt. Nagyanyáméknak pl. két ökrük, két tehenük (Mici és Zsömle) és két borjújuk volt. Volt két ló is (Manci, ?). A marhák a legelőn értelemszerűen füvön éltek, télen az istállóba bekötve széna, marharépa, abrak (törekkel kevert répa), kukoricaszár szecska szolgált takarmányul. Jászol az istállóban nemcsak a bejárattal szemközti falnál volt, hanem vele szemben is, az ajtó mellett. A jászol egy betonmedence volt, amibe az állatok élelmét rakták. Felső részén fagerenda húzódott, amihez láncon voltak odakötve az állatok. A jászlat naponta tisztítani kellett, mert nem minden állat ette meg az állott eleséget. Régen a ganédomb is az udvarban volt, később kikerült az udvar hátsó részébe, kertbe, távol az első háztól.

A takarodás, masinálás után következett a föld előkészítése a vetésre. Szántás előtt a tarlóra ki szokták engedni a libákat, hogy az elszóródott magot felcsipegessék. Háromszor is megszántották a földet. Szeptemberben, de inkább október elején történt a szántás. A vetés előtt a magot előkészítették: rostálták, be is pácolták, vagyis fertőtlenítették a gombák stb. ellen. Akinek nem volt vetőgépe, az kézzel vetett. Nagy lepedőszerű ruhából, "lazsnak"-ból szórta a magot. Akinek volt vetőgépe, az ökrökkel, tehenekkel húzatta. Az őszi vetés a rozsra és a búzára vonatkozik, az árpát tavasszal szokták. A rozsot szeptember 9-10. táján vetették az időjárástól függően, a búzát inkább októberben. Hidegebb helyre érdemes volt korábban elvetni a magot, mert ha eső jött, az már nagyon kitolhatta a vetést. Búzát, rozsot, zabot, árpát, kölest vetettek. Még kölesből is sütöttek kenyeret. A köleskása is jó, ízletes táplálék volt. Az árpát főleg a gazdaságban etették fel a nagyobb állatokkal, de még a baromfiak is kaptak. Magas volt a fehérjetartalma. A kukoricát is felhasználták emberi tápláléknak is. Többféle kukoricát vetettek, a keményítődúsak voltak az ízletesebbek. Kukoricakását készítettek, meg tejes lével kukoricagombócokat. Hurkába is töltöttek kukoricát régebben, újabban már rizzsel készítik.

Krumpliszedés: általában szeptemberben zajlott, a kukorica utána következett. Krumplit nemcsak a konyhakertbe, hanem a határba is ültettek. Nagyanyáméknak a Gyöpre-dűlőben, a Keréknyár út mentén, Cser út mentén lévő parcelláikban is volt krumpli. Fontos volt a kiflikrumpli, amit szintén ültettek a határba is. Ez előbb fejlődött, így takarodásra már lehetett főzni. A krumpli téli tárolása sok helyen veremben történt. Ez egy földfalú mély gödör volt, krumplit, répát, zöldséget tároltak benne, melyben télen elállt. Akinek nem volt verme, a kertben tárolta a krumplit. Ennek módja a következő volt: földre szalmát terítettek, amire krumplit raktak. Erre megint szalma következett, jó vastagon betakarták. A szalmára megint csak vastagon földet hordtak, úgyhogy a kupac körül árok keletkezett. A krumplit április-május elején szedték elő a kupacból. Főleg ültetnivalót tároltak, de előfordult közte ennivaló is. Ilyenkor, nem ritkán télen is meg kellett bontani a kupacot.

A kukorica leszedése, házhoz szállítása után következett a kukoricafosztás, vagyis a levél lefejtése a kukoricacsőről. Ezután a kukorica a szellős góréba került, ahol kiszáradt, és télen lehetett morzsolni. A kukoricafosztás is társas munka volt. Némelyeknél egy, másoknál két este végeztek vele. Főleg fiatalok: rokonok, barátok, utcabeliek jöttek össze. Közben ment a mesélés, viccelődés. Általában az istállóban, ritkábban a pajtában végezték, ez utóbbi esténként már hideg lehetett. Áldomás volt: must, gyümölcs.

Október

Teréz, október 15. A szüret kezdőnapja. Ezen a szomszédok, rokonok, jó barátok vettek részt. Régen Tatay Lajos lelkész a Cser út felé lévő szőlejében nagy szüreteket szokott rendezni, ahova a katolikus tanítót hívta meg vendégnek. Ügyelt a példamutatásra a felekezeti békesség érdekében.

Mivel a gazdaasszony is szüretelt, az élelmet már előtte nap elkészítették. Kacsát - helyi szóhasználattal récét - vágtak, kalácsot, vagy valamilyen tésztát sütöttek. Reggel vitték a kosztot is a szőlőbe. Asszonyok szedték, férfiak hordták a szőlőt. Tamásin nincs szőlőhegyi pincesor, csak szőlőhegyi "vikkentház"-ak. Éppen ezért a leszüretelt szőlőt hazavitték a faluba, és háznál dolgozták fel tovább. Főleg igénytelen, direkttermő fajtákat termesztettek: Nova, Elvira. Később bejött az Izabella, Otelló, Delovár. Szüreti mulatság évente nem volt jellemző, alkalmanként azért tartottak, mint például 1967-ben.

Reformáció, október 31. Ha hétköznapra is esett, tartottak istentiszteletet.

November

Mindenszentek, november 1. Halottakról való megemlékezés, sírok rendbetétele, virágok, koszorúk elhelyezése. Jobban katolikus ünnep, az evangélikusok már reformáció napján rendbe tették a temetőt. (Halottak napjával keveredik.)

Márton, november 11. Ha fehér a liba csontja, havas tél lesz, ha vörös, akkor sáros. Nagyanyáméknak 4-5 libájuk volt.

Erzsébet, november 19. Régen az ekkori és a szeptemberi pápateszéri vásárban vették meg azokat a malacokat, amiket a következő év karácsonyára felhizlalva terveztek levágni.

Katalin, november 25. Ha Katalin kopog, karácsony locsog, és fordítva.

András, november 30. A magyar néphagyományban általában ez a disznóölések kezdte, a mi falunkban viszont nem jellemző annyira. Ebben az is közrejátszik, hogy időben közel esik a téli (evangélikus) búcsú, advent második vasárnapja, így a családok inkább erre készülve tartották az első disznóöléseket. A disznóöléshez kapcsolódva érdemes megemlíteni egy tartósítási eljárást. A megsütött pecsenyét, kolbászt, töpörtyűt dunsztos üvegbe rakták, olvasztott zsírral árasztották el, hogy teljesen belepje. Így akár tavaszig is eltartották ezeket az ételeket.

December

Advent második vasárnapja a téli búcsú, az evangélikus búcsú (templomszentelés) napja. A templom 1857-es kibővítése óta van szokásban. Búcsú szombatján este hét órakor az évfordulóra emlékeztetve a templom mindhárom harangja megszólal. Az alkalomra disznót vágtak, ez volt az újbor kóstolásának alkalma is. Tatay-, Bozzay-kocsmák előtt sátrak, cukrokkal, játékokkal. Ebédre vendégek, főleg rokonok jöttek vonattal. Ekkorra "récé"-t (kacsát) vágtak, húsleves, rántott hús, rizs, 5-6-féle sütemény volt a menü. A felkészülést már csütörtökön megkezdték. A bálok 2-3 napig is tartottak, szombat-vasárnap-hétfő. Komplett cigányzenekar játszott (hegedű, bőgő, kontra, cimbalom) később már volt harmonika is. Jó zenész cigányok voltak a faluban: Sztojka József, Berki András, Pika Gyula, Pika István. A cigányok köszönteni is jártak búcsú napján. Következő szombaton, vasárnap kisbúcsút rendeztek, de kirakodás ekkor már nem volt, csak bál. Előfordult, hogy félméteres hó esett ekkorra.

Disznóölés. A téli szezon első vágása téli búcsú előtt zajlott, esetleg karácsony előtti héten. Ahogy az előző hónapnál említettük, az ekkora felhizlalt levágandó disznókat az előző évi teszéri vásárban vették meg azok, akik esetleg házilag nem szaporítottak. 130, 160, 200 kilót is elért már ekkorra. Kétféle disznót neveltek: a mangalicát és a kesét. A göndör szőrű mangalica zsírosabb volt, a kese viszont húsosabb. A kismalacok választás után, 6-8 hetes korban korpás-krumplis moslékot kaptak. Süldeléknek árpadarás moslék járt reggeltől. Volt aki kétszer, volt aki háromszor etette őket. Kukoricát szemesen is, daraként is kaptak, a hízó utóbbitól kezdett zsírosodni. A falu disznóit - köztük fiatal malacokat - legelőre is kihajtották, csordában. Fogadtak kanászt, aki kürtölt, amikor kihajtás volt. Még a családját is befogta, hogy az utcákból összetereljék az állatokat. A Pap-agácás felé hajtotta ki őket. Itt legeltek, dagonyáztak nappal, s néha a vemhes anyakoca itt a határban ellett meg. Legelőn voltak, nem erdőben, mint a régi világban, amikor erdőben makkoltattak. Délután hajtottak haza. A gazdák értük mentek. Később maguk megtanulták, hova kell menni. Kinyitották a kaput, hazamentek. A marhák is így voltak tavasztól őszig. Némelyek hóban is kihajtottak, de karácsony táján már nem. Egy-egy család disznóinak száma a birtok nagyságától függött. Valakinek csak hízói voltak. Két anyadisznót tartottak általában.

A vágáshoz már előző nap készülődtek az asszonyok. A vöröshagymát megsütötték a hurkába, fokhagymát tisztítottak a kolbászba. A hurkába sokszor 15-20 zsömlét metéltek. Reggel ötkor kelt a család, forralták a vizet, összejött a rokonság. A 4-5 férfi pálinkát ivott. Az ölő ember a rokonságból került ki, nem voltak hivatásos böllérek. Fülénél, farkánál, lábainál fogva lefogták a disznót, majd elfektették, nyakon szúrták. Az asszonyok fölfogták a hurkához való vért, ezt követően leforrázták, letisztították a szőrét és megpörzsölték. Régen még nem volt gázpalackos disznópörzsölő. Beterítették jó kupac szalmával, meggyújtották, közben egyengették. Amikor leégett, megfordították. Viharos időben a falun kívül pörzsöltek. Pörzsölés után föltették a bontószékre, megmosták ruhákkal, gyökérkefével, késsel megtisztították. Amikor szép tiszta lett, hasra fordították. Először a fülei mögött vágták keresztül. Karéjban a sonkákat szedték ki. Utána a háta közepét hasították. Ebből lett a zsírszalonna, melynek alsó része a "hasaszalonna". Füle mögött, a fejénél levették a vállpecsenyét. Gerébje, orjacsontja mellett volt kétfelől a "hosszihus", a karaj. Aztán kettő "karmanádli", rövidkaraj. Ezután bárddal a kétfelől lévő oldalashoz jutottak. Megvagdalták, majd levágták őket. Ezután jöttek a belsőségek: bél, máj, tüdő, szív. Teknőbe rakták a belet, a tisztítás az asszonyok feladata volt. A vékonybélbe kolbászt, a vastagba hurkát töltöttek, miután szétszedték őket. A bélnél volt a gyomor is. Ezt levágták, kiürítették. A kisgyomrot "katá"-nak hívták. A kertben kiforgatták, hogy a belseje legyen kívül, majd kiöblögették vízzel. A vékonybelet megvakarták. A férfiak közben levágták a disznó fejét, állát. A sonkáról levágták a körmöket, a fejről a füleket. Ezekből lett a kocsonyának való. Az álla nem került bele, de az orra igen. Amikor az udvaron lefogyott a bontószékről a disznó, a kamrába vitték a bontószéket, ott látták el a további teendőket. Két ember dolgozott vele. Régen nem csontozták ki a sonka hátsót, újabban igen. Frissiben jobb volt a csont. A húsaprólék a kolbászhoz, a toroskáposztába került, a levescsontot az orja karaj vagy csípőcsont adta. "Zsódér"-ja is van a disznónak. Ez két, vakolókanálhoz hasonló lapos csont. A hús egy részét ledarálták kolbásznak. A belekerülő fűszerek: fokhagyma, só, bors, pirospaprika. Hurkába vöröshagymát, borsot, majorannát, sót, kukoricakását (?), később rizst tettek, s ledarálták hozzá a főzött vért. Abalevet is adtak hozzá, gyöngíteni. A disznósajtba vagy "préshurká"-ba főzött tüdő, hús, zsírosabb bőrke, fokhagyma, vöröshagyma, bors, paprika került. Utóbbit később már kihagyták. A préshurkát gyomorba töltötték, volt, hogy vastagbélbe is, de a katába mindenképpen. A zsírszalonnát megmetélték apró kockákra, majd kisütötték vasfazékban. Néhol tejet öntöttek alá, hogy szép piros legyen, máshol vizet. Amikor megsült, szép piros volt, és feljött a tetejére. A zsírt leszedték, szűrőkanállal elszűrték a vindőbe, a töpörtyűt pedig vájlingba öntötték, besózva. Ebédre "resztűtt májj" volt krumplival, sült pecsenye, oldalas. A bél alatt lévő "nyulahus"-ból (dagadó, lapocka) a káposztába tettek, vagy pecsenyének. Az esti asztalra húsleves, toroskáposzta, pecsenye, hurka, kolbász került, továbbá levescsontból velő, főtt hús tormával. Kolbászt is füstöltek. A végét csak úgy elpödörték, nem kötötték. A hurkát ellenben elkötötték, ehhez a madzagot előző este készítették elő. A hurkát, préshurkát kifőzték katlanban, utóbbit füstölték is. A hurkát teknőbe, a prést "tepszi"-be rakták. Erre deszkát és súlyokat raktak, hogy préselődjön. Ha kijött a zsírja, ezt nem használták fel. A kolbászt már másnap reggel füstre tették. A szalonna füstölés előtt két hétig sóban volt,  a sonka egy hónapig is. A frissen elkészült disznótoros életekből kóstolót adtak a segítőknek, akik saját vágáskor viszonozták ezt.

Miklós, december 6. Nemigen volt szokásban.

Luca, december 13. Dologtiltó nap. Varrni nem szabadott, mert bevarrják a "tikok seggit". Nem szerencsés pénzt sem kiadni. Fontos, hogy előbb férfiember jöjjön a házhoz, minthogy a gazda hagyja el a házat, mivel ezzel elvinné a szerencsét.

Karácsony böjtje, "bűttye", december 24. Étkezésben zsíros ételek nincsenek, főleg tészta, gyümölcsleves dominál. Ez a kocsonyaevés első alkalma is. Később városi hatásra ruszlis hal is megjelent a repertoárban. Este istentisztelet. Asztal alá egy zsomporba (szakajtóba) gabonát tettek, ezzel igyekeztek elősegíteni a következő év bő termését. Karácsonyfa, fenyőfa állítása divatban volt. A szaloncukrot házilag főzték, sztaniolpapírba csomagolták. Diót is raktak a fára. Ajándékozás: ruha, édesség.

Szokásban volt a betlehemezés, gyerekek jártak köszönteni, felekezettől függetlenül. Énekelték, hogy: "Krisztus urunknak áldott születésén". Diót, almát, aprópénzt kaptak. Ilyenkor járt a kanász is, durrogtatott, meg a kürtjét fújta, egy kis elemózsiát kért a disznótartó gazdáktól: "Üres a tarisznya, adjanak valamit, majd megtelik".

Karácsony első napja, december 25. Az evangélikusoknál az istentisztelet perselypénze a papot illette. Húsleves, töltött káposzta a menü.

Karácsony második napja, december 26. Rokonok látogatásai.

Szilveszter, december 31. Este istentisztelet, hirdetésben az év népmozgalmi adatait közli a lelkész. Előfordult falujáró köszöntés is. Bált tartottak mindkét kocsmában, de leány ezeken csak úgy vehetett részt, ha a legény személyesen elment érte a házhoz.