Cikkek

Falulapunkba, a Bakonytamási Hírnökbe általában valamilyen évforduló esetén szoktam megjelentetni a lap terjedelméhez mérten rövid, csak a lényegre szorítkozó ismeretterjesztő írásokat. Alább olvashatók közülük a tamási vonatkozásúak. (A gerencséri és hathalmi érdekeltségűek a társhonlapokon érhetők el.)

Ördög A. Róbert: Bozzay Lajos beszálló vendéglője - Idegenek lettünk saját otthonunkban

Bakonytamási Hírnök, XIX. évf. I. szám, 2022. 22-24. p.

Öt verseskötet után idén család-, ipar- és egyúttal helytörténeti összeállítással jelentkezett a községünkben élő költő, író, Ördög A. Róbert. A "Bozzay Lajos beszálló vendéglője - Idegenek lettünk saját otthonunkban" című munkát - amint az a címnegyedben olvasható - a vendéglő megnyitásának 106. évfordulója alkalmából, és nevelőanyjának, idősebb Adorján Gyuláné Bozzay Anna (Babi néni) születésének 100. évfordulója emlékére jelentette meg, beváltva ezzel számára még korábban tett ígéretét.

A kötet címe olyan kort idéz, amelyben az ember versenye az órával és a perccel - persze külső tényezők prése alatt - nem volt olyan kiélezett, mint napjainkban. Akkoriban még nem emlékeztette erre annyi minden, alighanem könnyebben elfogadta helyzetét az idő folyásában, miáltal nagyobb harmóniában tudott élni benne. Annak ellenére, hogy minden jóval verejtékesebb és lassúbb volt: például egy Pápa-Bakonytamási kocsiút nem húsz percbe tellett, hanem két órába. Ezek a viszonyok mind az állati vonóerőnek, mind az utazónak szükségessé tették bizonyos időközönként, távolságonként a pihenést, amely igény megszülte és évszázadokon át fenntartotta a beszálló vendéglők intézményét.

Tartalmában azonban a kötet jóval sokrétűbb annál, mint amire a címe alapján számítanánk. Igaz, sűrűbb merítéséből az alcím mondanivalója - "Idegenek lettünk saját otthonunkban" - többes számú megfogalmazásával már sejtet valamit. Fő tárgya természetesen a vendéglő, valamint megalapítója, Bozzay Lajos, de hozzájuk szervesen kapcsolódik a rokonok és leszármazottak képi és írásos emlékezete, továbbá a szerző eddigi munkássága is: több verse, néhány prózai írása, irodalmi folyóiratokban (Új Horizont, Versmondó), napilapokban (Napló, Kisalföld) megjelent portréi, a művészetével, köteteivel kapcsolatos méltatások, fotók, újságcikkek, levelek - köztük a pártfogóé, Göncz Árpád volt köztársasági elnöké. Különösen figyelemreméltó pontja ennek a tematikai egységnek a "Közkincs II." program keretében 2007-2008-ban készült ún. "Értékleltár", amelyben Tamási tárgyi, építészeti és írásos örökségét gyűjtötte egybe, még a pápai Jókai Mór Művelődési Központ munkatársaként. A fentieken kívül, a mű kiadásának ügymenete és forrásainak feltárása során keletkező levelezés egyes darabjainak közlésével magába a könyv fejlődéstörténetébe is bepillantást enged.

A kötet a szerző életének bemutatásával indul, önmeghatározásával, viszonyával a Bozzay-Adorján családdal és a bakonytamási közeggel. Nyitó, "Őrület" című írásában máris kínálkozik egy nyomasztó sorspárhuzam: egykori életkörnyezetei, a békási, balatonalmádi gyermekotthonok és a "Bozzay-birodalom" pusztulása. Ezt követően a község múltjáról olvashatunk röviden, majd következik a "főszereplő", Bozzay Lajos, és tamási munkásságának tárgyalása.

A kisnemesi eredetű Bozzay Lajos 1878-ban született Felpécen. Iskoláit szülőfalujában, Győrben és Bécsben végezte. Hentes és mészáros, vendéglős szakmát szerzett. Részt vett az első világháborúban, de maláriás betegsége miatt leszerelték. Még 1905-ben házasodott össze a gyömörei származású Benke Annával, akitől öt gyermeke született, de közülük csak három érte meg a felnőttkort. Bakonytamási működését a világháború utolsó éveiben kezdte meg.

A könyv anyaga tanúskodik róla, hogy beszálló, azaz vendégszobákkal rendelkező vendéglőjére nem lehet szimplán csak vendéglátóipari szolgáltatóegységként tekinteni: nemcsak bakonyi vadászatok járműkölcsönzést biztosító "főhadiszállása", esküvők, torok, a faluközösség ünnepeinek, mulatságainak vagy járási szervezetek rendezvényeinek étkezőhelye volt, ahol le is lehetett pihenni. Mert e felsorolt közösségi alkalmak első olvasásra mindössze külső, reprezentatív funkcióját mutatják. Ám emellett, az emberi találkozások révén, mélyebb, társadalmi funkciót is hordozott: egyrészt a rendelkezésükre bocsátott alkalmas méretű helyiségeivel hozzájárult a betérő csoportok belső összetartozásának erősítéséhez, másrészt a vendég- és vevőkör lakóhelye szerint, a települések - akár város és falu - közötti, és a falun belüli információcserének a helye volt. Utóbbi különösen igaz a kocsma, a húsmérés és a "melléküzem"-ként működő szatócsbolt esetében. Szolgáltatásai - nem említve újra a megnevezésében szereplőket - a "hétköznapi" pihenő-, szomjoltóhelytől a kuglizón át a művészeti fellépőhelyig terjedtek. Egyszerre kínált élelmiszer-alapanyagot és étkezést, pihenést, felfrissülést, társaságot, szórakozást, kikapcsolódást, művelődést, azaz a falu legfontosabb közösségi ellátó intézményének, a mai nagyvárosi, csillogó szórakoztatóipari kombinátok lényegi elődjének tekinthető. Azt sem felejthetjük, hogy rendezvények idején a tulajdonos szélesebb körű munkaadóként működött, hiszen a muzsikát szolgáltató cigányzenekaroknak megélhetési, keresetkiegészítési lehetőséget nyújtott.

A mindenkori ipari, kereskedelmi vállalkozás csak úgy lehet sikeres, ha lépést tart a fejlődéssel, a meglévő ügyfeleket képes megtartani, sőt újakat tud szerezni. Bozzay Lajos tisztában volt ezzel, és tudott távolabbra gondolni. Szélesebb turisztikai - ma úgy mondanánk, "rekreációs" - irányba tervezte szélesíteni kínálatát, mellyel saját üzleti érdekén túl elősegítette volna a község rangjának emelkedését is. A közbeszédben "Bozzay-forrás"-ként ismert terület kiépítését tervezte fürdővel, csónakázó- és horgásztóval. Nagyszabású terveit azonban szétdúlta a történelem, amely nemcsak, hogy a megvalósulás útját zárta el, de még a meglévőt is elvette. Először a vendéglő államosítása történt meg 1951-ben, vele együtt a tulajdonos kuláklistára helyezése, 1959-ben pedig a téeszesítéssel földbirtokának elvétele. Talán nem a puszta véletlen műve volt, hogy Bozzay Lajos ugyanebben az évben, agyvérzésben elhunyt. Ekkor házukon már másik családdal kellett osztozkodniuk, s el kellett szenvedniük azt a megaláztatást is, hogy saját egykori tulajdonukban albérleti díj fizetésére kötelezték őket. A feleség, Benke Anna három évvel élte túl férjét, 1962-ben halt meg.

A központi fekvésű, kedvező méretű épületegyüttest egy ideig a szocialista politikai berendezkedés is hasznosította közösségi célokra. Működött benne pártiroda, könyvtár, orvosi rendelő, KISZ-iroda, iskolai tanterem, mozi. 1969-ben aztán felépült helyére a ma is látható községháza.

Bozzay Lajos élete munkájának semmivé foszlását a közösség jóérzésű része részvéttel szemlélte, már csak azért is, mert ő maga, a munkavégzése során kinyilvánított emberi tulajdonságainak köszönhetően a falu tekintélyes, köztiszteletben álló tagjává emelkedett. Nagy gondja volt családjára, számára tisztes jólétet biztosított. Három lányát kitaníttatta, rangjukhoz illően kiházasította. A legidősebb lány, Izabella (Bella) Nádasy Elemér tanárhoz, a középső, Rozália (Rózsi) Bazsay Lajos tanárhoz, a legfiatalabb, Anna (Babi) Adorján Gyula jegyzőhöz ment férjhez. Bozzay Lajos leszármazottai mind figyelemre méltó pályát futottak be: számosan tanárok lettek, de akadt olyan is, aki jogot végzett, és bíróként működött. A családtagok közötti eligazodást, a rokoni fokok megértését az Adorján-, Bozzay- és Benke-családfa, valamint életrajzi kivonatok segítik.

A kötet összeállításához a szerző a családi irathagyaték felhasználása mellett több évre és több közgyűjteményre terjedő, széleskörű adatgyűjtést végzett, jelenléti kutatás keretében egyházi és világi közgyűjteményeket, hivatalokat látogatott (Dunántúli Református Egyházkerület Levéltára, Győri Egyházmegyei Levéltár, Pannonhalmi Főapátsági Levéltár, Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár, a két tamási felekezet; Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron és Veszprém Megyei Levéltára, Pápai Földhivatal). Közzétett adatainak másik csoportját internetes adatbázisokból, honlapokról töltötte le (Hungaricana Közgyűjteményi Portál, Mapire, Familysearch, Bakonytamási honlapja). Ezeken a csatornákon keresztül kerülhettek a kötetbe a korfestő újságkivágatok (Pápai Hírlap, Pápa és Vidéke, Harangszó) és hasznos illusztrációként a helyrajzi térképek.

Külön ki kell emelni a fotókat. A nagy számban beszerkesztett családi felvételeken a Bozzay házaspártól kezdve feltűnik az utódok több generációja: Babi néni otthoni és munkahelyi környezetben, a házasságokkal szerzett - elsősorban Adorján - rokonság, Babi néni fiai: Gyula, Zsolt és családja, Ördög A. Róbert és a gici pedagógus kollégák. Magáról a vendéglőről és melléképületeiről sajnálatosan kevés fotó maradt fenn, ezt hivatottak pótolni a nevelőapa, ifjabb Adorján Gyula tanár skiccei, rajzai. Historikus illusztrációkként megjelennek a régmúlt időkbe visszavezető Adorján és Bozzay nemesi címerek.

E ponton nem mehetünk el szó nélkül a mellett a tény mellett, hogy a kötet, profiljából adódóan és a forrásfeltárás fent említett jellemzői révén is, történeti távlatba van helyezve. A szerző nagyon helyesen felvonultatja a Bozzay Lajos előtti ingatlanbérlés, birtoklás egyes darabjait is, továbbá a Bozzay, Benke családok nemesi eredetéről szóló összefoglalókat, az ezeket bizonyító dokumentumokat. Bepillanthatunk többek között a vendéglő fejlesztésével, aztán az államosításával kapcsolatos, és az az elleni küzdelem irataiba. Legvégül, a rendszerváltoztatás idején született kárpótlási dokumentumok is megjelennek, melyekkel rekonstrukciós kísérlet történt a családi földbirtok egykori méretének és mostani értékének meghatározására.

A szerző ugyanilyen jó érzékkel nyúlt az "elbeszélt történelem"-hez, a falu emlékezetéhez, a "szájhagyomány"-hoz, ami a leginkább alkalmas témája hitelesítésére. Sok minden hangzik el a tulajdonosról, a rokonságról, az épületről, a hely életéről és utóéletéről. Az adatközlők idősebb és ifjabb Adorján Gyula, Adorján Zoltán István (Pápa), ifjabb Betéri Sándor, Bolla Elemérné Szakál Julianna, Dombi Alajosné Bozzay Jolán (Felpéc), Erdélyi Zoltán, Fejes Lajosné Tatay Terézia, Fejes Péter, Kurics László (Pápateszér), Németh Dezső, Németh József (Dodi), Németh Pál, Nyári Eszter, Nyári Lajosné (Petőfi utca), Pós Csaba, Schek Ferencné Benke Margit, Stokker Balázsné Németh Erzsébet, Takács János és idősebb Vági Sándorné voltak. Az általuk elmondott információk értékét csak növeli az a tény, hogy többük sajnos már nem érhette meg a kötet megjelenését. Szép gesztus, hogy a szerző helyet biztosított a konkurens másik vendéglátóhely, a Kossuth Csárda rövid bemutatásának is. (Itt tartva, nem lett volna haszontalan kigyűjteni a Bozzay-vendéglő említéseit Tatay Sándor írásaiból.)

A "főszereplők"-ről és "holdudvar"-ukról közölt szóbeli hagyományban olyan értékes darabok bukkannak fel, mint Lőrincze Lajos, a későbbi nyelvészprofesszor - idősebb Adorján Gyula pápai iskolatársa, barátja - szőlőtelepítése Tamásiban. De a legkarakteresebb, az igazság történelmi fordulatokon felül álló erkölcsi megingathatatlanságát leginkább kifejező eleme ennek a forráscsoportnak ez a mondat: "1957-től többször átvakolták a homlokzati falat, de minden évben átütött rajta a Bozzay Lajos Beszálló Vendéglője felirat."

A közzétett nagy mennyiségű adatfolyam befogadása fáradságos elfoglaltság. Ezért egyfajta kikapcsolódást hivatottak szolgálni a szerző megfelelő helyekre beszerkesztett, hangulatilag vagy tematikájában ide illő költeményei, prózai írásai. Képileg ugyanezt szolgálják ifjabb Adorján Gyula bakonyi témájú krétarajzai, valamint portréi a családtagokról.

A kötet rangját növeli, hogy ajánló sorokat írt hozzá Nagy László költő öccse, Ágh István költő, író és Szöllősi Istvánné költő, a Pedagógusok Szakszervezete egykori főtitkára. Lektorálását Edelényi Adél sokorópátkai származású egyetemi docens, a győri Széchenyi Egyetem oktatója végezte. Az igényes fizikai jellemzőkkel rendelkező könyv kiadását a Nemzeti Kulturális Alap, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatta. Kiadását a Szőke István Alapítvány vállalta fel, kivitelezését a veszprémi OOK-Press Nyomda végezte.

Ördög A. Róbert könyvének törzse abból a világból villant fel valamit, amikor a falu még önellátó volt, a mindennapi létezéshez szükséges javak jelentős részét be lehetett szerezni helyben, minden kézműves szakterületnek (meg)élt itt specialistája, s ellentétben napjainktól, a lakosság nem volt rászorulva a városok határába telepített hatalmas bevásárlóközpontokra, melyek egyáltalán nem is léteztek. A közösséget az egymásrautaltság, a kölcsönösség, és ami a fő, a kölcsönös bizalom jellemezte. Ahogy az egyik megszólaltatott, Takács János megfogalmazta: "Sokkal fejlettebb volt a falu, mint most!" Legalábbis sokkal egyetemlegesebb - fűzhetjük hozzá. Az e specialisták közül itt nagyító alá vett Bozzay család története sajnos egyáltalán nem egyedülálló 20. századi magyar családsors. Azáltal azonban, hogy Tamásiban pergett le, figyelmünket jobban megragadja, tanulságai közelebbiek, elevenebbül hatnak. Forgatókönyvének végkifejlete jól ismert: az igazságszolgáltatás esetükben is elmaradt, jóvátételről nem is beszélve, az amúgy is hányavetire sikeredett (rendezett?) kárpótlást pedig nem érhették meg. De legalább - kései mementóként is - megszületett érdekükben ez a kötet, dokumentálva községünk múltjának egy eddig csak a halványuló szájhagyományban élő, újabb részletét. Egyaránt jó szívvel ajánlom a helyre és tulajdonosaira még emlékező idősebbeknek, és tanulságképpen a későbbi generációknak!

Ördög A. Róbert: Bozzay Lajos beszálló vendéglője - Idegenek lettünk saját otthonunkban
Helytörténeti írás a Bozzay-Adorján családról és Bakonytamási községről
Megnyitásának a 106. évfordulója alkalmából
albert Bozzay Anna születésének 100. évfordulója emlékére
Szőke István Alapítvány, 2022. 306 oldal