Cikkek

"Örült az ember, ha élt"

Garab Lajos szibériai hadifogsága

Néhai Garab Lajos Dózsa utca 7. szám alatti lakos 1925-ben született Bakonytamásiban, kisbirtokos paraszti család egyetlen gyermekeként. Élete rövid bányász és kubikos időszakától eltekintve mindvégig a fához, az erdőhöz kötődött. Kitűnő eredménnyel végezte el a sárvári fakitermelő gépkezelő tanfolyamot, majd brigádvezető lett az erdészetnél, akkori hivatalos nevén a Magas-bakonyi Állami Erdőgazdaságnál. Később a tsz-hez került: előbb itt is fakitermelőként, utóbb, az 1985-ös nyugdíjazása előtti néhány évében pedig faüzemi dolgozóként tevékenykedett. Haláláig szülőfalujában lakott: biciklijével vagy fekete Pannónia motorján gyakran lehetett látni boltba, kocsmába, postára, orvosi rendelőbe, templomba menet. A faluközösség életébe tevőlegesen az evangélikus gyülekezeten keresztül kapcsolódott be azáltal, hogy egy időben presbiterként működött. A hétköznapokban konyhakertjében termelt, háziállatokat tartott, sokakhoz hasonlóan szőlőt művelt a Vörösiben. Nyugdíjasként még az erdőre is visszajárt néhány évig, kisegítő munkára. Két lánya elkerült a faluból, feleségével együtt töltötte idős napjait, annak 2009-es haláláig.

Sorsa eddig teljesen átlagos 20. századi falusi férfisorsnak mondható tehát. Azonban egy ponton mégis eltér több kortársától: ifjúkorában ugyanis át kellett élnie két hosszúra nyúlt évet, amelynek nyomasztó emléke kitörölhetetlenül beleivódott tudatába, egészen haláláig elkísérte. A világháború sűrűjétől ugyan még szerencsésen megmenekült, de következményei viseléséből már kénytelen volt kivenni a részét: ötven körüli bakonytamási, és kb. 5-600.000 magyar sorstársához hasonlóan hadifogságba, kényszermunkára hurcolták. Kálváriája akkor kezdődött, amikor az "emberanyag" fogytán, tizenkilenc éves korában, 1945 februárjában egyenruhába bújtatták, besorozva egy ideiglenesen a felvidéki Galántán állomásozó csendőrzászlóaljhoz, amelynek végleges állomáshelye Székesfehérvár lett volna. A háború utolsó hónapjaiban történt mindez, a haza védelme szempontjából – mint utólag kiderült – értelme nem volt behívásának, hiszen alakulata érdemben semmilyen tevékenységet nem tudott már kifejteni. Egy hónapon múlott, és talán elkerül minden tortúrát. Nem így alakult. Hogy pontosan mi is történt vele, arról az alábbi szövegben ő maga fog vallani. Itt most csak a nyomatékosítás végett sűrítem össze a lényeget, kiegészítve néhány el nem hangzó adattal. Először is, összepréselődve egy túlzsúfolt marhavagonban, közel 4.000 km-es vonatutat tett meg Szibériába, a Jekatyerinburgtól – akkoriban Szverdlovszknak nevezték – 300 km-re északra található Novaja Ljalja település térségében található hadifogolytáborig. A helyszínen szembesülnie kellett a szélsőséges éghajlati körülményekkel, a gyér lakhatási és higiéniai viszonyokkal, az egészségügyi ellátás gyakorlatilag teljes hiányával, az eltérő étkezési szokásokkal és napirenddel, az eleve szűkös élelmezéssel. E fizikai megpróbáltatások mellé – melyek élén "természetesen" a legyengült szervezet mindennapos, embert próbáló dolgoztatása, konkrétan fakitermelés állt – társultak a lelkiek: drótok és kerítések, az össze- és bezártság, a távollét tudata, az olykor embertelen bánásmód, megalázás elszenvedése és szemtanúsága, őrök a táborban, őrök útközben a munkaterületre menet, őrök munka közben, egyszóval: a kilátástalanságérzés.

Abból a szempontból mégis szerencsésnek mondhatta magát, hogy nem teljesen idegenek között kellett léteznie egy idegen országban az ázsiai kontinensen. Óriási véletlen folytán vele volt ugyanis édesapja, és egy ideig más bakonytamásiak is. Bizonyára ez is segítette a túlélésben – persze nemcsak őt, hanem mindannyiukat.

Csont-bőrre fogyott, de ezt leszámítva, viszonylag épségben térhetett haza. Erejének visszanyerése után, ameddig még tartott a szabad világ, a nagyobb gazdákhoz szegődött el mezőgazdasági munkára. A szocializmusban aztán évtizedekig ugyanaz a munkakör biztosította megélhetését, amire hadifogolyként is kényszerítették. Tekinthetnénk ezt a sors különös fintorának, másrészt meg kézenfekvő volt, hiszen ezen a területen szerzett "képesítés"-t, egy sajnos igencsak keserves "tanfolyam"-on.

Kedvelte a történelmet. Valószínűleg a miértek megválaszolásának nyugtalanító késztetésével magyarázható, hogy érdeklődését elsősorban a vele megtörténtek gyökere, a második világháború uralta. Ismereteinek bővítéséért témába vágó könyveket is beszerzett, melyekből jegyzeteket készített.

Az alább olvasható szöveg forrásaként szolgáló hangfelvételt 2011 nyarán, tragikus halála előtt néhány hónappal készítettem. A szakemberek úgy tartják, hogy a traumát elszenvedőknek két csoportja van: az egyikbe tartoznak az elfojtók, a másikba a kibeszélők. Lajos bácsi ez utóbbiak közé tartozott. Ösztönzéstől mentes, egészséges közlési vággyal, ugyanakkor többször elérzékenyülve idézte fel az átélteket. Jólesett neki a társaságom, érződött, hogy a felkavaró emlékek mellett nyomja az életkor, de leginkább talán élethelyzetének súlya.

A közreadott írás szerkesztett: igyekeztem a spontán módon előadott, így olykor természetszerűleg csapongó mondanivalót téma szerint összeválogatni. Erre utalnak az írást tagoló / jelek. Az értelmezést segítő stilisztikai jellegű szópótlásokat és -kiegészítéseket [ ] közé raktam. A gondolati megakadásokból adódó szövegtöredezettséget … jelöli. Ahol szükségesnek mutatkozott, magyarázó, helyesbítő jegyzeteket [1] alkalmaztam, melyek feloldása a vallomás végén olvasható.

Németh Tibor

***

1925. október 1-jén születtem Bakonytamásiban. Hát, ha az elején kezdem, akkor úgy kezdeném, hogy nekem egész idáig volt egy rettenetes… mit mondjak, egy nagyon szomorú gyerekkorom is, meg aztán végig, ahogyan nevelkedtem, mert ugye én... gyerekkorom óta nekem szenvedés az egész életem idáig.

Úgyhogy én már olyan tizenhárom éves voltam, hát mikor kezdődött a háború, avval kezdem talán. Az harmincnyolcban [1] kezdődött, ugye amikor Hitler bevonult Lengyelországba.

A bevonultatás

Úgyhogy [kezdetben] én mint fölmentett voltam. Apámat meg a Salamon bácsit, [2] a fodrász Pirinek [3] a nagypapáját, már a háború megkezdésekor elvitték, bevonultatták Győrbe az utászokhoz, aztán ősszel engedték haza őket. Úgyhogy én mint családfönntartó, úgy szerepeltem, éppen úgy, mint Géza bátyád. [4] Ketten voltunk itthon, mert még a gazdaembereknek a fiait is elvitték, behívták katonának, tizenhét éves kor fölött. Úgyhogy aztán mi [is] bevonultunk. Kijött egyszer, egy estefelé két csendőr, aztán mondták, hogy éngem keresnek. Mondom, én vagyok Garab Lajos. Úgyhogy, azt mondják, akkor reggel legyek kint az állomáson. A teszéri állomáson várnak bennünket, mert ott is van több ilyen hasonló, akiket bevonultatnak. Aztán Géza bátyáddal együtt az állomáson, itt, fölültünk a vonatra. Hát ott is volt a két csendőr, ott vártak bennünket.

Pápa

Akkor Pápán leszálltunk a[z] izéről. Akkor sorakozóba állítottak bennünket, mert többet is, minden állomáson szedtek föl, Pápáig. Aztán ott egy laktanyába beizéltek, betápráltak [5] bennünket, aztán ottan ugye besoroztak bennünket. Úgyhogy aztán, akkor este még, éjjel, ilyen tehervagon szerelvényre, arra volt helyünk csak már, oda fölmentünk, oda fölpakoltunk, aztán irány Galánta. Galánta akkor a mienk volt, mert a Horthy aztat visszavette, Galántát, abban az időben. Negyvenkettő [6] február… olyan 25-e körül vonultunk mi be, Géza bátyáddal együtt.

Galánta és Csehország

Na mostan Galántán, ottan beérkeztettek bennünket a csendőrséghöz, aztán akkor ott voltunk körülbelül egy hónapig. Aztán akkor ugye közeledtek a ruszkik. Akkor sorakoztattak bennünket, aztán irány a cseheken keresztül, arra Bazinszki, [7] meg nem tudom, mi volt annak a városnak a neve, ahova bevonultunk mi, a magyar csendőrezred. Tudom, még a Barabás [8] ezredes volt az ezredparancsnok, a századparancsnokunk meg a Velt István [9] hadnagy volt. Még azt is tudom, mert ketten, mind a ketten egy században voltunk a Géza bátyáddal. Úgyhogy onnan [Galántáról] aztán kimarsoltattak bennünket oda [a csehekhez], akkor ott voltunk egy darabig. Akkor közben ugye vége lett a háborúnak. Akkor összehívta az ezredparancsnok az öreg, az idős ezredet is, meg a fiatalokat is, akik bevonultak. Minket nem tudtak kiképezni már, mert nem volt rá idejük nekik, tudod. Úgyhogy aztán ez a Barabás ezredes ott a cseheknél, ahol voltunk, kihirdette, hogy most ki akar menni haza, vagy pedig angol fogságba? Aki haza akar menni, félreállította őket, aki pedig ki akart menni angol fogságba, azokat meg megint külön állította. Aztán mehetett, ki amerre akart.

Csehországtól Komáromig

Akkor mi vettük az irányt, elindultunk hazafelé. Aztán, mint a bolond, csendőrruhában… Nálunk volt a civil ruha a kenyérzsákban, nemhogy ránk vettük volna, hanem nagy sityekkel, csendőrruhában, ugye át a Vág-hídon. Addig elkuttyoltunk visszafelé, keresztül a Kárpátokon, gyalog. Aztán mikor elértük a Vág-hidat, aztán a civilek ottan mentek, nem izéltek ottan. Mind a kétfelől ilyen szlovák őrség volt. Aztán azok így a civileket nem igazoltatták, de minket mindet lefogtak mindjárt. [10] Mi voltunk ketten, meg a négy ugodi, meg a három bödögei gyerek. Heten [11] voltunk. Mind a hetünket lefogtak, bekísértek bennünket az öregvárba, Komáromba. Na mostan ott voltunk egy jó hétig körül, vagy meddig. Aztán akkor ottan ugye bevagoníroztak bennünket, akkor... hogy megyünk föl Pestre, aztán adják a dokumentumot, aztán avval mehetünk haza.

Komáromból Foksányba, majd Szibériába

Aztán… nem is… előbb izébe… ja, Romániába vittek bennünket, oda. Ott volt ez a nagy gyűjtőláger. Úgyhogy ottan aztán ott voltunk talán egy jó hetet, vagy mennyit. Ott találkoztam össze apámmal, meg egy falubelivel, az Akkermann Magdinak [12] az apukájával. Mert a Magdinak az apja mondta, [hogy] megismert, mikor a mi vagonunk befutott Romániába, oda, abba a gyűjtőlágerbe. Azt mondja, te meg a Garab... gyere ide, azt mondja, te, itt van apád is! Aztán odahívta az öreget, aztán fölhúzták a drótot, aztán én átbújtam, átmentem az öregemhez. Ez volt a vesztem, mert akkor kikerültem… az öreget köllött volna énhozzám áthozni, mert akkor nem kerültünk volna ki Szibériába mi se, mint a többi. / Géza bátyáddal [is itt,] Romániában, Foksányban [13] váltunk el. / Ott váltunk el, de ők mind egyben maradtak: Géza bátyád, meg a négy ugodi, meg a három bödögei. Ők nagyjából együtt maradtak, mert szokta mondani Géza bátyád.

Egy jó hét után meg újra bevagoníroztak bennünket, aztán indíts! Akkor mondták, hogy megyünk, visznek föl bennünket Pestre. Ottan ugye adják a dokumentumot, aztán akkor jöhetünk haza. Persze Pesten a szerelvény meg se állt… körülbelül száz vagonból állt a szerelvény… hanem egyenest ment ki a ruszki határon, egyenest ki, ottan arra ki, aztán mentünk ki [a] ruszkikhoz. /

A vagonból nem lehetett ott a tájból látni, hogy merre megyünk, semmit. Be voltak az ablakok is rácsozva, meg minden. Marhavagonban vittek. Aztán ott már nem tudom, hol állt meg, hol se állt meg, csak nyár volt, meleg volt. Úgyhogy százan voltunk egy vagonban, csak oldalt tudtunk feküdni. Egy alsónadrág volt rajtunk, semmi más. A pokrócokat leteregettük, aztán azokon feküdtünk. Aztán nyáron, a legmelegebben, júniusban… szakadt rólunk a víz, öklött, valósággal. / Mikor kiszálltunk, alig tudtunk menni, jártányi erőnk alig volt.

Aztán vízhez is... meg ennivalót olykor se kaptunk. Ha adtak, ilyen száraz kenyérfélét. Meg akkor tudtunk vizet inni, mikor megállt a szerelvény vizet fölvenni, a két hatalmas mozdony. Ott kiengedtek bennünket, ottan lehetett… amint folyt a mozdonyba a sok víz, ottan lehetett megmosakodni, minden. Meg megtöltötte az ember a csajkáját, aztán mikor megvolt újra, bevagoníroztak bennünket, mentünk is tovább. / A vonat egy nap azért többször megállt. / Így ment. Fogalmam sincs, hány ezer kilométert utaztunk, míg odaértünk. De több ezer kilométert, az biztos. / Egy hónapig mentünk, mire kiértünk a tetthelyre, Szibériába.

Amikor kivittek, valamit mondtak, hogy ez a büntetés, hogy részt vettünk a háborúban, ugye, mi, magyarok. Hogy ottan ugye a sok ruszki elhullott a háborúban, pótolni köll a munkaerőt. De hát a magyarok is elhullottak…

A láger elhelyezkedése, a foglyok összetétele és a munkavégzés típusa

Minket Szibériába irányítottak, Géza bátyádat erre beljebb, azt nem tudom. Mi meg Szibériába [mentünk]: én is, az apám is, meg ez a falubeli is, a Magdinak az apukája, hárman. / Aztán ott voltunk.

Hát favágással foglalkoztunk ugye egész két év alatt, mert két évig voltunk ottan: negyvenöt június 25-én értünk ki, negyvenhét június 25-én értünk haza, [14] a második évben, két év múlva.

Ugye mikor kimentünk, nem tudom, hány ezren voltunk. Aztat elosztották, nem tudom, öt felé, öt lágerba mentek szanaszét. Azok is az erdőre mentek dolgozni. Mi a főlágerben voltunk: én, meg az apám, meg a Jenő bácsi. [15] / Hát a Pali, a Németh! [16] Ő is volt mivelünk egy fél évig. Ő karácsonyra aztán hazajött, negyvenöt karácsonyra. Annyira le volt rongyolódva, hogy hazajött. / Lala [volt a település neve]. [17] Megvan a térképen, én egyszer megkerestem rajta. Arra fönt, Szibériában köll keresni. Jó lapos, erdős terület volt inkább. Lala a lágertől egy kilométer körül volt, mondjuk.

Eleinte, az első félévben voltak a lágerben németek, valamennyi, de aztán azokat elvitték, eltüntették onnan. Hogy hová vitték el, hová lettek, nem tudjuk.

Lalában környékbeliek nem voltak. Nem emlékszek ismerősre, hogy ki honnan volt. Mind ismeretlen volt. Volt egy sváb gyerek, de ő a Jenővel dolgozott együtt, a Magdinak az apukájával. Egy másik brigádban voltak, de őt se tudom, hogy hova való volt. A nevét tudom: Sájer György volt a neve neki.

Csak férfiak voltunk, nőféle nem volt. Egyikben [melléklágerben] egy időben szokott lenni ott egy… aki vette át ezzel a magyar őrrel ezt az összerakott métereket.

A láger épületei

A lágerben fa barakkok voltak, meg ilyen nagy izé, hatalmas kemencék voltak, úgyhogy kétméteres fa belefért.

Egy barakkban körülbelül olyan háromszázan voltak. Fából volt ilyen emeletes ágy. Az egyik lent aludt, a másik meg hegyette, fölül. Ölég nagyok voltak azok a barakkok, mert hosszabbak voltak, mint ide a Pappnak [18] a házának körülbelül talán a túlsó fele. Voltak körül[belül] száz méter hosszúak. Nem is tudom, hány volt. Volt, nem tudom, három-négy is talán.

Meg hát az étkezde, hát abban is egy vacsora, vagy az ebéd, vagy minden, akik ott bent voltak… mert akik kijártak, azok csak izét kaptak. / Ha messzebb dolgoztunk, kint az erdőn, akkor az ebédrevalót kivitték. / Ölég nagy volt az az étkezde, úgyhogy körülbelül olyan száz egyén befért egyszerre, egy étkezésre. Aztán mikor egy tránszport [19] befejezte, akkor ment utána a másik meg a harmadik.

Még épült oda egy faházból egy gyönyörű szép kórház is. Úgyhogy a betegeket oda befektették, tisztán tartották őket, úgyhogy gyönyörű tisztaság volt a kórházban. Ilyen fából volt. Belülről be volt pucolva. Be lett lécezve így is, meg így is, keresztben-kasban mindenhogyan, aztán az be volt csapva mejterral. [20] Az megállt. Benn aztán meg bemeszelték, utána meg fertőtlenítették, úgyhogy mésszel.

Őrség, rendfenntartás

Őrség meg, ez a magyar őrség [is] volt [a szovjet mellett]. Vökának mondták őket. Egy V betűvel meg egy K betűvel jelölték őket. [21] / Az őrök voltak még talán tizenöt-húszan is. Ők [a szovjet őrök] egy olyan száz lépéssel kijjebb laktak, mint a foglyok. Családról nem tudok, hogy volt-e nekik ott. / Aztán olyan katonaruhákban jártak ám, ilyen… ki voltak fessentve, mint a rosseb! Éppen úgy, mint itthon, mikor benn voltak a katonaságban. Ilyen adjusztált [22] ruhák voltak, meg még a rendszámuk is fönt volt nekik.

Mondjuk nem ütötték-verték azért a ruszkik az embert. Volt egy másik láger, ottan volt olyan, hogy megverték a foglyokat. Mert egyszer voltam egy... nem tudom, hányas számú láger volt az. 54-es-e, vagy… alighanem. Ottan igen durvák voltak ezek a rohadt ruszkik. De a főlágerben, ottan jó volt.

A táborban kijöttünk békességben, nem volt olyan, hogy összekapás lett volna, vagy valami. A Jenő, a Magdinak az apukája, ő ölég harcias volt, mert nem tudom, ottan egy másik brigádbelivel, avval összejöttek egy kicsit, aztán ők ottan összekaptak, aztán elkezdték volna ütni egymást. De aztán szétválasztották őket. Ezt az egyet láttam, de többet nem.

Napirend, munkavégzés

Reggel hat órakor ébresztő volt. Télen kilenc-tíz óra felé világosodott csak, aztán délután meg már két óra után sötétedett, szeptembertől májusig, nagyjából. A nyár meg, alig hogy lement a nap, már föl is kelt. Az meg olyan rövid volt, az éjszaka, akkor meg. A hat óra[i] kelés megvolt mindig, télen is, nyáron is.

Olyan nyolc óra körül volt a [napi] munkaidő. Hát hatkor sorakozó, hét, nyolc óra, mire kifelé volt az erdőre a menet. Mert oda is köllött egy óra, mire az ember kiért. Mert mindig messzebb volt, ahogyan haladt előbbre a vágás. Elöl-hátul őrök mentek, meg még oldalt is. Nem tudom... négy őr kísért bennünket, ha jól tudom: egy elöl, egy hátul, kettő meg oldalt.

Télen-nyáron fát vágtunk. / Télen, [ezerkilencszáz]negyvenötben, ötven-ötvenöt fok volt, mikor kivittek, kihajtottak bennünket, izélni. De aztán később kijöttek értünk, mert jött valami tiszt, aztán hát nem szabad lett volna már még az ötvennél se kihajtani bennünket. Úgyhogy aztán többet… egyszer kihajtottak bennünket, aztán többet nem merték megcsinálni, mert aztán volt közben ellenőrzés, hogy a foglyokkal hogyan bánnak, ugye.

Hatan voltunk egy brigádban. Hat köbméter volt a norma, aztat meg köllött csinálni. Ha nem csináltuk meg, akkor csak procent [23] kenyeret adtak, olyan hat dekára valót. Aki megcsinálta a normát, az meg kétszer annyit. Hatan egy hétig döntöttünk egy fát, mire ledőlt. Annyira le voltunk gyöngülve, már mikor kivittek is bennünket, alig álltunk a lábunkon. Akkor már csak szédelegtünk.

Ez a fajta fa volt csak, ami nálunk is, ez az erdei fenyő, meg az izé, az, amelyik lehullatja a levelét, a vörösfenyő. Meg volt nyírfa. Az is bírta azt a hideget. Ez a három fafaj volt, több nem. Semmiféle faféle nem volt. / Voltak ám kettő méteres… nem értem át, olyan hatalmas fatörzsek voltak, meg ötven méter magasak.

Volt ilyen félkéz fűrész, aztán avval az ember tolta. Ilyen föcskefarkú fűrész. Amerikai fűrészek voltak, olyan élesek voltak, mint a rosseb. Voltak külön ilyen fűrészmetszők, akik a fűrészeket metszették minden nap. Aztán lehetett cserélni őket, az élezett fűrészeket.

Az erdőn is hát csak két méteresre köllött vágni a tűzifát. A rönköt meg ilyen… amilyent kiadott. Ahol már elágazott, az már nem köllött neki, a ruszkinak. Csak az egyenes. Hát az is volt húsz méter hosszú, vagy hosszabb, ami egyenesben volt, amin nem volt ág. Húsz-harminc méter.

Két méter hosszba köllött rakni a fát, meg méter széles[be]. Meg lehetett szélesebbe is, ahol több volt.

Voltak ezek a böszme nagy hernyótalpasak, azok húzták ki a rönköt, onnan meg rakták be vagonba, aztán vitték, szállították el. Húztak két hatalmas vagont.

Élelmezés

Reggel volt a reggeli, megkapták a kis kenyeret, aztán… meg a teát: csollántea, vagy mit tudom én, milyen teák voltak, aztán ahhoz. / Aztán szalonnát is szoktak adni, ölég ritkán. De csak ekkorkát ám, mint a két ujjam, így. Két deka lehetett, több nem. Azt' más ilyen húsfélét, nem emlékszek, hogy adtak volna.

Délben meg hát, akkor is megkapták azt a kis ekkora, mint a kezem feje, vékony kis, hat dekára… vagy tíz deka volt az a hús… húsz deka, húsz deka körül. De még csillogott is, mert olyan vizes volt.

A korpakenyér… / olyan négyszögletes kenyerük volt nekik. / [Ljaljában,] aztán ott sütötték a kenyeret is, onnan hordták be. Volt egy-kettő [hadifogoly], akik, szerencséjük volt nekik, kihordták a lágerba [24] őket. Kimentek, aztán hát azok hozzáfértek több ilyen ennivalókhoz, ott civileknél is, meg minden. / [De] az ottani emberekkel [nekünk] semmi kapcsolatunk nem volt. Mi teljesen el voltunk tőlük zárva. Aztán volt olyan hely, ahol köztük is dolgoztak.

Szoktak adni egy kis marék dohányt. Volt sok, aki eladta még azt a kis dohányrészét is egy kis szelet kenyérért. Aztán a vége meg az lett, hogy [aki eladta a kenyerét,] lesoványkodott, aztán meg ottmaradt. Mert sok ottmaradt ám! Volt úgy, mikor reggel, télen, azokban az ötven fokos hidegekben sorba álltunk hat órakor, mindenféle jajszó nélkül csak összecsuklott, összeesett, aztán már annyi volt! Még azt se mondta, hogy jaj, már vége volt neki. Mert az, aki eladta a dohányrészét meg a kenyérrészét, annak vége volt.

Volt olyan időszak, mikor hát én meg az apám, meg az a harmadik, egy idegen, hárman voltunk szakácsok. Amit főztünk, nem tudom, egy száz embernek: répa, köleskása, krumpli, ezek mentek.

Meg a fagyott krumpli... mert termett ottan krumpli meg sárgarépa! Ilyen sárgarépák voltak, mint a csuklóm, e! Hamar kifejlődtek, mert az idő akkor olyan volt. Szeptember utolján leesett a hó, aztán úgy május utolja körül meg olvadt el. Na most ezalatt az idő alatt ottan olyan hamar kifejlődtek ezek a vetemények. A sárgarépa volt csak, meg a burgonya. Ekkora burgonyák voltak! Mást nem termeltek, mert nem termett meg, olyan rövid tenyészidejűek voltak. Úgyhogy aztán azt a fagyott burgonyát… nem is vermeltek belőle. Kivitték oda a vasút mellé, aztán hosszú prizmákba [25] összerakták. Aztán az ott volt egész télen, aztán abból hordták be, mindig amennyi köllött a lágernak. Úgyhogy aztán a krumplit meg, hát amint mondtam, ilyen… volt ilyen héjazógépjük nekik, valamennyire kibelezte. Egyik felől jött ki a tiszta krumpli, a másik felől meg héjastul, keverve.

Ebből a fagyos krumpliból sokat kihordtak oda. Volt egy ilyen veremféle, vagy micsoda, oda kihordták a krumplihéjat, meg mindent. Volt benn, amelyik egészben maradt meg, minden. Aztán egyszer kimentem, mondom, válogatok ki. Akkor ez egy másik… melléklágerban voltam kinn akkor. Mert kivittek oda egy… nem tudom, két hónapig vagy meddig voltam ott. Aztán apám beszélt a ruszki tiszttel, a főhadnaggyal, aztán ő behozatott újra, vissza a központi lágerbe. Aztán amikor kint voltam, aztán ott kutattam a krumpli között, a lágerparancsnok-helyettes meg kint volt a kolhozban. [26] Én láttam, amint már jön be. Futásnak eredtem. Futottam be a lágerba, a barakkba. Aztán kiabált, hogy fogják meg ezt az embert! Aztán volt ott egy-két szemét, aztán megfogtak, aztán ő is bejött. Azt mondja, gyerek, ezt ne próbáld még egyszer megcsinálni, mert az életeddel játszol, azt mondja. Attól a krumplitól meghalsz, ha azt eszed. Ezért, amiért kimentél oda, igyi karcer! [27] Becsuktak egy ilyen… a földbe ásott, mint egy verem, olyan volt. Volt neki teteje. De hát olyan hideg volt ám ott is, hogy meg lehetett volna fagyni. Aztán becsuktak egy éjjelre. Aztán kiabáltam ottan: eresszenek ki, megfagyok, eresszenek ki, megfagyok! De bizony, addig, míg tartott a többieknek a vacsora, addig nem engedtek ki. Körülbelül két óra hosszáig ott csücsültem bent. Kiabáltam, mint akit nyúznak. Aztán akkor kiengedtek, akkor fölvittek az étkezdébe. Na, aztán azt mondja ez a lágerparancsnok-helyettes: na gyerek, most aztán egyél, amennyi beléd fér! Azt mondja, ez volt a büntetésed, hogy hát becsuktalak. Aztán ott jól tartottak, jó kis kásával, mert volt köleskása. Abból is volt kása, meg hát a krumpliból, meg a csollánleves, meg hát ezek voltak az ételek.

Aztán az apám… a ruszki tiszteknek volt egypár malacuk ott a garnizonban. [28] Ő szokott kijárni etetni, mert ugye, mivel hát már idős volt, a lába is ugye olyan beteg volt neki, sántított. Aztán ő etette őket ottan. Reggel ment ki, este meg jött be, kísérte be az őr. Őrrel ment ki, meg őrrel jött be. Hát a lágeron kívül, mit mondjak, egy száz lépés, vagy annyi se volt. Aztán ottan neki jó sora volt. Ott elmelegedett, mert fa volt a disznóknak, melegíteni ott a kaját, aztán meg adni nekik. Volt neki egy ilyen, jó egy nagy kilós [z]acskója, egy kilóra való. Héjas, mindenestül volt az a krumpli, belefért. Aztán aztat megtömte olyan jó laposra, aztán a pufajkája alá beizélte, aztán behozta nekem. Aztat én ettem, addig, míg hát volt, tartott. Úgyhogy fejlődtem is tőle, nem soványkodtam le tőle. Jó volt, az ember megette. Még a kályhán, amiben tüzelt ottan magának, még meg is pirította egy kicsit. Úgyhogy itthon nincs az a kaja, amilyen fölséges jó volt az ottan. Aztán úgy sutyiban köllött csinálni neki, nehogy a ruszki észrevegye. Aztán akkor meg megverték volna, meg tettek volna helyette másikat. Meg nekem is, hogy a többiek meg ne lássák, el köllött rejtenem.

[Élelemkiegészítésnek] voltak olyan állatok – én meg is fogtam –, olyan, mint a mókus, meg akkora, csak olyan csíkos volt. Úgyhogy megfogtam, aztán baltával fölvágtam a hasát, kidobtam a belét, aztán rátettem a tűzre, azon megpörköltem. A széle megpörkölődött, meg szép pirosra megsütöttem, isteni finom volt! Olyan volt, mint itthon a disznópecsenye. Meg volt egy madárfaj, olyan volt, mint a fecske, csak annál jóval nagyobb. Mint erre ezek a gerlék, körülbelül. Hát azt is, ha az ember… volt úgy, hogy kidöntöttünk egy fát egyszer, benne volt két fióka. Aztán mindjárt az egyiket fölkaptam én, a másikat meg a Magdinak az apukája. Aztán mire én odamentem, már kopasztotta is le a tollát neki. Megkopasztottuk, annak is kidobtuk a belét, aztán tűzön megpirítottuk. Az is fölséges volt. Másfajta állatot nem lehetett látni. Azt mondták, hogy medve is van ottan, de legalábbis mi, nem találkoztunk vele.

Aztán a konzervosdobozba meg, amilyen gombát találtam, én azt mind összeszedtem, beleraktam, aztán fölöntöttem vízzel, rátettem a tűzre, megsütöttem vagy megfőztem. Abban az izében fölforrott, aztán, ha az ember tudott szerezni valahol egy kis sót, megsózta, ha nem, meg anélkül. Azt is megettük, de semmi bajunk se volt tőle.

Meg volt még egy fafajta, kédra [29] fenyőnek hívták. Azon voltak ilyen… mint a kukoricahajtáson, amin nő ilyen kis csutka, tudod. Olyan termése volt neki, mint az itteni fenyőnek a toboza. Aztán az ember ezt lefejtette, alatta voltak olyan… mint a mogyoró. Az ehető volt. Ha az ember megsütötte, ha volt rá mód meg lehetőség, éppen olyan íze volt, mint a mogyorónak. A ruszki tisztek a foglyokkal szedették, olyan nagy faszok voltak. Mert jó pénzt kaptak érte, kivitték a piacra.

Más… gyümölcsöt az ember nem is látott. / Aztán gyümölcs [gyanánt] meg volt olyan, mint itt a temető följáratnál, éppen olyan levele volt neki, olyan kis hosszúkás, kemény. Nem tudom, milyen virágja van neki. A hullaháztól amint megyünk, ott vannak ezek a virágok. Aztán ottan az erdőben annyi volt, mint a lomb. Sok volt. Aztán, mint a körmöm, ilyen piros bogyója volt neki. Kicsit olyan fanyar, [de] olyan édeskés is volt. Hát aztán azt is szedtük, aztán megettük.

Tisztálkodás, higiénia

Az első félévben, akkor ugye rengeteg tetű volt. Tele voltunk tetűvel, nem győztünk vakarózni. Mert negyvenhét nyáron volt… negyvenhat nyáron, mert negyvenhétben már eljöttünk. Aztán levittek, volt ott egy nagy folyó, [30] aztán ottan levetkőzhettünk, ottan mosakodtunk, ottan tetvészte az ember magát, de a tetvek nem akartak el…[takarodni]. Volt egy kék pulóverom, ha kifordítottam, akkor, mintha rá lett volna hintve, annyi volt a tetű. Ha visszafordítottam, akkor meg a másik felén. Akkor oda másztak át.

Aztán a második félévben épült egy ilyen épület, úgyhogy oda be lehetett rakni már a ruhákat. Mert volt benn egy kazán, aztán aztat fölfűtötték, nem tudom, száz fokra, vagy mennyire, úgy, hogy a ruha nem égett el. Mindenki kösse össze a ruháját, mert be lesznek aggatva abba a raktárba az akasztókra. Teli volt akasztóval. Egy-egy szakaszt vagy egy-egy századot, nem is tudom, mennyit már pontosan, annyit fertőtlenítettek egyszerre. Úgyhogy aki nadrágszíjjal kötötte össze a holmiját, az annyira megpörkölődött, megégett, hogy törött, mint a fa. Aki madzaggal kötötte, az jött ki jól. Aztán olyan hőfoka volt annak az izének, ha fölfűtötték, hogy az megölte a tetveket.

Hát aztán addig, míg ottan benn voltak, minket meg hát… a szőrzetet teljesen, mindenhonnan lenyírták az emberről kopaszra, meg a feje tetejét, meg minden, úgyhogy az egész lágert lefertőtlenítették, úgyhogy többet aztán nem volt tetű már.

[Később] volt tisztálkodási lehetőség. Lehetett fürödni, mert volt fürdő, ugye azt is csináltak. Hát a magyarok csinálták meg végeredményben, nem ám a ruszkik. A magyarok voltak ott ácsok meg kőművesek, meg minden, aztán azok csináltak [mindent].

Szappant is adtak, meg melegvízben is tudtunk tisztálkodni. Volt meleg is, meg hideg is. Fürödni minden nap nem [lehetett], csak olyan hetenként körül [volt] a teljes fürdés. Reggel meg hát derékig, ugye mosakodni.

Meg ruhát is cseréltek, nem tudom, hónaponként? Ilyen tiszta, ilyen gyolcsruha volt az alsónemű.

Öltözködés

Nyáron melegek voltak, tudom, mint itten, mostan, ilyen időszakban, e. Harmincöt fok melegek voltak ott is. A ruházatunk is egész vékony volt, ugye.

Télen volt csak ez a vastagabb, ez a vattaruha. Nadrág meg a füle [kantárja]. Meg hát ez a báránybéléses, ez a meleg, meg a lábbeli meg a válinki, [31] az a szőrcsizma. Én vigyáztam magamra, annyira, hogy a lábam ujja ne… [fagyjon le,] mert az volt a legkényesebb az embernek. Ha kint voltunk az erdőn... mert még a szőrsapka hegyé, e hegyé a meleg sipka hegyé… azt le lehetett húzni, összekötni alul, a hegyé még volt egy csuklya, ilyen meleg, ilyen posztó, aztat le lehetett húzni. Volt ilyen hosszú szára, aztán azt itt át lehetett venni, összekötni itt az embernek, itt az orra alatt, aztán hátul összekötni. Úgyhogy csak az embernek a szeme volt kint. Mert ha csak egy fél percet volt kint az embernek az orra hegye vagy a füle vagy a lábujja, már fehéredett, már fagyott volna meg. Az ember nekiállt pisálni, mire leért földre, már abban a pillanatban jéggé fagyott.

Betegség

Aztán egyszer én megfáztam, aztán tüdőgyulladásba estem, úgyhogy annyira elkapott, hogy benn feküdtem a barakkban. Volt egy orvos, de hát nem volt neki semmije. Volt egy olyan halló, egy ilyen hosszú, nem ilyen, mint a mostani izék, csak egy ilyen… szára mind a kétfelől volt, olyan hallóizéje, amivel meghallgatta a hátát, meg az izéjét az embernek.

Úgyhogy én fölül feküdtem, apám meg alul. Aztán elkapott egy olyan tüdőgyulladás. Megfáztam kinn az erdőn valahogyan, aztán elmentem az orvoshoz, de hát se gyógyszer, semmi nélkül… Úgyhogy azt csinálta velem az öregem, hogy rakta rám a hidegvizes ruhát, vagyis hát a pokrócot, mert más nem volt. Mind a kettőnknek volt két pokróc. Aztán azt állandóan, minden két órában, azt mondta az orvos, azt próbálják meg, rakja rám apám a pokrócot, aztán öntözze le, minden két órában cserélje a vizet hideg vízre. Azt mondja, úgy még lehetséges, hogy életben maradok. Aztán hát ezt csinálta, úgyhogy nagy nehezen át is lábaltam én a tüdőgyulladást. De neki meg menni köllött ki, dolgozni. Aztán akkor meg azt csinálta, [hogy] mindegyik kulacsba, az enyémet is meg az övét is teletette, aztán odatette mellém, aztán saját magam öntöztem a mellemre. Meg erre folyt a hátamra a hideg víz. Ezt csináltam. Meg hát, akik voltak ilyen beteg izében a barakkban, aki[k] már olyan gyöngék voltak, [hogy] nem tudtak kimenni se, hát azokat is megkértem, ha másképp nem, hát hozzanak be vizet, töltsék meg a palackokat hideg vízzel, a kulacsot. Aztán úgy öntöztem magamra.

Aztán annyira legyengültem… úgyhogy akkor a lágerparancsnok egy [magyar] tüzérőrmester volt, nem is tudom, mi volt a neve neki, már elfelejtettem. Lehet ám, hogy még eszembe jut majd. De oroszul csak keveset tudott. Aztán volt ott egy Reszai nevű bácsi, egy olyan alacsony kis totyakos manus, ő tudott oroszul. Reszai bácsi, jöjjön, azt mondja. Aztán ő fordította mindig le a ruszkinak, hogy ez az őrmester, ez a magyar őrmester, a lágerparancsnok, hogy mit mond. Ugye ő meg mondta neki vissza. Aztán azt mondja az öregemnek: most kiteszlek benneteket a konyhára. Mert az öregem is olyan gyönge állapotban volt, meg volt még egy, ilyen honvéd, aztán őt is.

Szakácskodás

Úgyhogy kinn az erdőn föltettük az ilyen nagy, kétszáz literes benzines hordót, meg egy olyan kisebbet, ötven litereset, vagy hatvan. Aztán a kétszáz literesben ugye főtt a leves: a csollánleves vagy a korpaleves, vagy valami. A kisebbikben meg hát valamilyen kása: köleskása.

Még az első évben voltak ilyen amerikai konzervek. Egész jó, ehető volt az a köleskása, mert adtak két ilyen hosszú… meg ilyen négyszögletes izé volt a konzerv. Ugye egyben kijött belőle, aztán föl köllött aprogatni olyan apróra, aztán a kásába bele lett keverve. Aztán tudod, ott voltunk a konyhán, aztán azért nekünk került belőle. Mert tudtunk enni a kenyér mellé is, meg a kását is, meg a levest is, meg mindent.

A szalonnát is, mondom, odaadták reggel. Mondom, majd viszek be a Palinak, majd beviszem a részemet, aztán megeszi. Aztán vittem be két szeletet, meg az öregemét is bevittem neki. Aztán kijött ellenőrizni ez a rohadt őrmester, hogy hát rendesen főzzük-e az ebédet, vagy a kaját rendesen mérjük-e, vagy valami. Aztán a rohadt belenyúlt a köpenyzsebembe, aztán megtalálta benn a szalonnát. Azt mondja, melyiteké ez a köpeny? Azt mondja, jelentkezzen! Mit volt mit tenni, az öreget nem akartam belekeverni, a másikat se. Mondom neki, az enyém. Azt mondja, gyere ide! Odamentem. Adott nekem két olyan pofont, csak úgy bukfenceztem tőle. Azt mondja, ezután gyerek, ilyet ne csinálj! Mert ezt a kis szalonnát… egy falat az egész, edd meg, azt nem azért adják, hogy hát vidd be másnak is. Más mindenki megkapja a részét, azt mondja. Úgyhogy ilyen is megtörtént.

De aztán ottan is… belekeveredtem ottan… mert eláztunk, be köllött mennünk, volt ott egy ilyen régi szín. Valamikor ilyen lőszerraktár volt. Aztán oda be köllött hurcolni azt a kétszáz literes izét. Négyen vittük, mert az erdőről is bejöttek a foglyok, aztán azok segítették becipelni oda, alája építeni tégladarabokat, meg minden. Úgyhogy aztán ottan újra tüzet rakni, fölforralni. Aztán, úgyhogy fölforrott ottan, de alatta meg, a rossebb egye meg, a lőszertárnak valami maradéka volt, lőpor. Begyulladt! Égett még a Szűz Mária is ottan! Aztán még meg is égett ez a szegény gyerek is, valamennyire. Alig tudtuk… mindjárt beledugtunk a fogantyújába olyan hosszú botot, aztán kimentettük onnan. Aztán sok ki is lottyant belőle, úgyhogy föl köllött önteni vízzel, mert nem volt más, hogy meglegyen valamennyire a kvantum [32] a foglyoknak. Úgyhogy akkor megint kaptam egy tüdőgyulladást, de hát aztat azért hamarabb kiláboltam, valahogyan. Mert akkor már, nem tudom… alighanem kaptam rá valami gyógyszert. A második évben már.

Kikapcsolódás, ünnepek

Aztán volt egy… ilyen zenészek is. Az egyiknek harmonikája volt, meg volt egy cigány gyerek, ő meg hegedült. Aztán meg, mikor benn [az étkezdében] tartott vagy a reggeli, vagy a vacsora, azok meg húzták, meg zenéltek ottan, magyar nótákat. Szép… [volt.] / [Más] szórakozásra nem volt lehetőség. Nem volt ott ilyen, hogy láttam volna, vagy észrevettem volna, hogy ilyen szórakozás lett volna ottan a lágerben, lágerekben, semmi. Nem volt ottan kedve senkinek se, semmiféle szórakozásra. Örült az ember, ha élt. / Az ünnepeket tudni tudtuk, de nem volt ám megtartva. Nem emlékszek vissza, hogy ott pap… volt pap, de hogy ilyen istentisztelet lett volna, arra nem emlékszek, hogy itt lett volna ilyen.

Más lágerek

[A központi láger összetétele nagyjából] állandó volt, nem cserélték a foglyokat. [De] hát mondom, én is voltam két ilyen különböző táborban kinn, [33] egy-egy hónapot, ott a környékben, több kilométer távolságban. Úgyhogy aztán, hiszen mondtam, hogy az apám szólt ennek a GH-s [34] tisztnek, hogy a fiam itt van, ebben a lágerban, légy szíves, hozd be a központiba. Aztán megmagyarázta neki, aztán kijött értem kocsival, megkeresett, mikor hát sorbaállás volt. Ugye kiabált, hogy Ga-rab La-jós! Aztán ugye kiléptem: jelen! Aztán azt mondja: Igyi szjudá! [35] Azt mondja: Lajos, igyi domoj, papa! [36] Hogy megyek be a központiba a papához. Két ilyen esetem volt. Mondjuk, az volt a legjobb azért, a központi tábor. Ott sokat jártak ugye az izék… ilyen ellenőrfélék.

Meg volt egy másik láger is, ott is… ott meg egy magyar őrvezető, egy ilyen rohadt cselák, [37] az volt a lágerparancsnok. Ő igen marta a népet, a rosseb egye meg a formáját neki.

Aztán érdekes módon, mikor az erdőn dolgoztam a nagypapádékkal [38] együtt, a. Itt, Gerencséren, a pusztánál. Ott van egy ilyen úthenger. Az erdészet csinált ottan valahol utat, aztán hengerezte azt a területet ott. Hát mit ad Isten, az úthengernek a gazdájában fölismertem a lágerparancsnokot. Aztán mondtam neki, nem emlékszik rám? Azt mondja, nem. Mondom neki, hát dehogyisnem. Én voltam ott a lágerban, ahol maga is ott volt, a parancsnok, mondom. Az apámmal együtt. Azt mondja, nem tudom, nem emlékszek annyira vissza. Vagy nem akart-e, vagy félt-e attól, hogy talán nekimegyek, vagy valami, nem tudom. Ő volt az a tüzérőrmester. Bordás nevű őrmester volt, most már eszembe jutott a neve. De aztán hiába magyarázkodtam, nem akart megismerni, rájönni. Pedig biztos tudta, mert volt dolga velem, mert ő adta a két nagy pofont. Meglehet, talán eszébe jutott, hogy akkor én vagyok az, akinek adott két nagy pofont. Hogy félt, hogy én meg visszaadom.

Kapcsolat az itthoniakkal

Már utóbb, a második évben kaptunk [itthonról] egy lapot, egy ilyen levelezőlapot, ja. Alighanem kétszer, ha jól tudom, két esetben. De mi nem tudtunk levelezni. Nekünk nem volt lehetőség rá, hogy leveleztünk volna így velük. Nem tudom, honnan tudták meg, hogy hol vagyunk. Mintha lett volna valami, hogy lehetett értesíteni őket valahogyan. Valami csekély… emlékszek rá valamit. Anyám, szegény, írta, hogy hála Isten, hogy még éltek! Aztán már többet nemigen írt, egy-két sort.

A fogolytáborból hazafelé

Úgyhogy, mikor már lejárt a mandátum, aztán egyszer csak jött egy izé, parancs, hogy... nem tudom, mennyit válogattak ki, ilyen legyengülteket, meg hát ilyen fiatalabbakat, hogy azok mennek haza. Aztán már én is benn voltam a sorban, hogy megyünk ki dolgozni az erdőre, fát vágni. Aztán ez a főhadnagy, ez a ruszki tiszt, ő is ott volt. Aztán apám mondta neki, hogy hát te, azt mondja, a fiamat, ha lehet, vedd ki, oroszul mondta, hogy vedd ki az izéből, hogy ne vigyék ki. Aztán ő szólt a ruszki tisztnek, aki kikísért volna bennünket. Aztán szólt: Ga-rab La-jós! Igyi szjudá! Kilépettek a sorból, aztán azt mondja, na, te, igyi domoj, azt mondja. Én megyek haza. Aztán úgy is volt.

Aztán másnap meg már be is vagoníroztak bennünket, aztán elindították hazafelé azt a szerelvényt. Nem tudom, hány százan voltunk a szerelvényben. Ugye akkor már nem csukták ránk az ajtót se, szabadon. Ilyen száraz kenyeret kaptunk, úgyhogy abból ehettünk aztán már. Két hét alatt alighanem Pestre ért a vagon. Nem Pestre! Hanem a végállomás… Marosvásárhely? Vagy nem is tudom, mi volt a végállomás a határnál, ahol ki köllött szállni. Máramarossziget! [39] Alighanem, az volt a végállomás. Aztán ott kiengedtek bennünket, aztán adták a dokumentumot, amivel hazajövünk, meg öt forintot adtak az útravalóért.

[Máramarosszigeten,] ott mindenkit levetkőztettek meztelenre. Ott volt egy... nem tudom, öt-hat ruszki katonatiszt, aztán azok… minden egyesnek el köllött menni előttük föltartott kézzel, úgyhogy nincs-e SS-szel [40] besütve a hónalja? Mert ha olyat találtak, azt nem engedték el, visszatartották. Hogy mit csináltak vele, hová vitték, nem tudom.

Ugye így kerültünk haza, nagy nehezen, lesoványkodva. Nem voltam hatvan kiló. Olyan ötven körül mozogtunk mind a ketten.

Hazaérkezés

Visszafele Pestről erre Tatabányának jöttünk. Mert Varsányban, ott találkoztunk össze a falubeliekkel. A Farkas Magdinak az apja, [41] ott az öregemnek mindjárt hozta a két deci bort. Az öregem nyúlt érte, elfogadta, mert szerette a bort, de én nem ittam meg akkorjában a bort, aztán énnekem nem is köllött. Úgyhogy ő is ott volt, meg még valakik voltak ott, tamásiak. Varsányban volt alighanem valami vásár, aztán a vásárról jöttek haza, vonattal. Mi meg ugye Tatabányáról jöttünk, aztán bementünk oda a restibe, aztán ottan megismertek bennünket. Na nézd, azt mondja, itten meg a Garabok, e!

Amikor megérkeztünk, barátságosan fogadtak, mindenki. Nem ilyen volt a falunak a népe, mint most. Most nincsen ilyen baráti kapcsolat a faluban, még a fiatalok között is kevés van. De hát akkor ugye, ha mulatság volt, vagy búcsú volt, vagy hasonló, az idősek a fiatalokkal együtt danoltak, mulattak, meg satöbbi. Mostan? Ilyen idős nincs is a faluban! Én vagyok egyedül. A Betéri [42] idősebb, az öreg, egy évvel... vagy nem egy évvel, mert kilencvenegy éves. Én meg a nyolcvanhatot töltöm be október 1-gyel, ha megérem ilyen betegesen.

Aztán mindjárt a telepen [43] is, a jegyzőék is igen üdvözöltek bennünket, ezek a Fadgyasék. [44] Ők ott laktak, abban a jegyzőházban, amiben a Józsi, a Szántóék laktak. [45] Ugye idább meg, majdnem a szomszéd… szomszéd volt akkor még nekik az unokatestvérem, a Szántó, aztán akkor meg oda is bementünk egy pillanatra. Aztán… anyám szegény, ríva futott elejbénk. Az egy borzasztó találkozó volt ám! Ugye két év után, aztán úgy lerongyolódva, aztán átélni egy olyan veszélyt, mint amit mi átéltünk ott a…

Amikor hazajöttünk is, hát köllött egy fél év, mire az ember összeszedte magát. Mert egyszerre nem lehetett, egyszerre nekiállni olyan sokat enni, mert akkor meg az lett volna a baj. / Két hónap körül volt, hogy a testsúlyomat visszanyertem. Akkor meg már kövérebb is voltam. Van egy fényképem, egész kövérebb voltam rajta már. Talán nem is rendes kövérség volt már akkor.

[A falubeli hadifoglyok is] minden ölég lerongyolt állapotban jöttek haza. Itt volt a Feri, a Schekk, [46] a Gabnai Lajos, [47] a Németh Dénes, [48] a túlsó utcában, Vincze Sándor, [49] arra a Bundavárban [50] aki lakik, a Benke, a Gyula, [51] meg még nem tudom. Voltak még... az öreg Bors Gyula! [52] Ő ott lakott teveletek majdnem a szomszédban. [Nyugati hadifogságban] nem is volt olyan sok, egypár volt csak, akik az… mondjuk az amerikaiaknál voltak, vagy mit tudom én.

Aztán itthon meg kezdődött a sok… annyit köllött dolgozni az embernek, mint a rosseb, ugye. Anyám azért eltartotta a két kis csáreszét, két tehenét. A Szántó, a Jóska, unokatestvérem volt, ő segített neki sokat, kaszálni a teheneknek etetnivalót. Úgyhogy megtartotta a két tehenet, míg hazaértünk.

Mikor megjöttünk a fogságból, akkor még ilyen gazdálkodásféle ment, ja. / Nekünk nem sok földünk volt. Úgy a juttatottal együtt, amit hát Hathalmon… kaptak Gicen is a grófi birtokból, meg nem tudom, még hol, talán lehetett egy öt hold körül. Aztán meg egy hármat meg bérelt az öregem. Aztán a téesz berontott, aztán ő is odament, a két kis csáresz is, meg minden. Meg hát tenálatok is, tenálatok meg a Géza bátyád… neki volt, voltak nekik ökreik, ugye? Úgy emlékszek, mintha két ökrük lett volna nekik, hogy a Géza bátyád járt velük, munkálkodott velük. Ötvennyolcban alakult a téesz, ugye? [53] Akkor körül mentünk mi el az erdőre dolgozni. Hát az erdészet aztán ölég gyatrán füzetett akkor bennünket.

Most már inkább azt veszik észre, hogy aki fogságban volt, annak jóval több a nyugdíja, mint az enyém is. Észrevettem már úgy, szóval, vannak olyan irigyek, akik hát odavágták: te könnyen vagy, mert te sok nyugdíjat kapsz!

Amin átmentem, aztat azért nagyjából el tudtam mondani, hogyan volt, miképp volt, meg minden. Egy történelem, az. Egy ilyen micsodát átélni, ennyi év után. És ilyen szerencsétlennek lenni, mint én is vagyok. Hogyan tud egy ember ennyire szerencsétlen… meg ennyire megöregedni, mint én vagyok. Meg hát, mindenki így jár előbb-utóbb. Ez az egy igazság van a földön, hogy eztet nem tudja senki se megfüzetni, az élete árát. Mert ha itt az idő, fiatal vagy öreg vagy, gyerek vagy, akármi, akkor menni köll, igen.

Jegyzetek

[1] Helyesen: harminckilencben

[2] Salamon Sándor (Bakonyszentlászló, 1913. február 27. – Bakonytamási, 1989) ács (FS; TI)

[3] Völler Zoltánné Vági Piroska (1963 – 2019) fodrász, egykor Kossuth u. 15. szám alatti lakos (TI)

[4] Mészáros Géza (Sikátor, 1925. február 26. – Bakonytamási, 1999. szeptember 20.) tsz-állatgondozó, egykor Széchenyi u. 29. szám alatti lakos

[5] A hangfelvételen ez az értelmezhetetlen szó hangzik el.

[6] Helyesen: negyvenöt

[7] Talán a Pozsonytól északkeletre fekvő Bazin nevű településről van szó.

[8] Barabás József (? – Sopron, 1968?) csendőr ezredes (BL 1968. 1–8. 42.)

[9] Velt István hadnagy beazonosíthatatlan személy. A szóban forgó időszakban Szili/Szily István őrnagy volt állományban Galántán. (HÚ 1992. május–június, 10.)

[10] Jellemző a szovjetek által vezetett kartonok megbízhatatlanságára, hogy Garab Lajos kartonján 1945. március 15., a vele együtt elfogott Mészáros Géza kartonján pedig április 27. szerepel a fogságba esés dátumaként. (SZT)

[11] Helyesen: Kilencen

[12] Muhari Lászlóné Akkermann Magdolna Széchenyi u. 27. szám alatti lakos

[13] Foksány Románia keleti részén található város. – Gyűjtő, átmeneti és elosztó hadifogolytábora 40 ezer fő befogadására volt alkalmas. (M2VL 116.)

[14] Kartonja szerint viszont csak 1947. június 23-án távozott a lágerből. (SZT)

[15] Akkermann Jenő (Bakonytamási, 1920. február 11. – Szombathely, 1961. május 30.) tsz-dolgozó, egykor Erzsébet u. 3. szám alatti lakos (FS)

[16] Németh Pál (1927 – 2017) tsz-üzemgazdász, takarmányozási előadó, egykor Tatay u. 5. szám alatti lakos (TI)

[17] Hivatalosan Novaja Ljalja volt a település neve.

[18] Papp Csaba (1963 – 2023) Garab Lajos szomszédja, egykor Dózsa u. 6. szám alatti lakos (TI)

[19] tránszport = kísért embercsoport, melyet valahova szállítanak

[20] mejter = habarcs

[21] VK <вспомогательный коммандос, vspomogatel'nyj kommandos> = 'segédkommandó', hadifoglyok soraiból kikerülő felügyelők alakulata

[22] adjusztált = testre szabott

[23] procent = százalék

[24] Helyesen: lágerből

[25] prizma = itt: gúla alakú terményhalom

[26] kolhoz = mezőgazdasági termelőszövetkezet

[27] igyi karcer! = menj fogda!

[28] garnizon = helyőrségi laktanya

[29] kédra = cédrus

[30] A Ljalja-folyóról van szó.

[31] válinki = hócsizma, nemezcsizma

[32] kvantum = mennyiség

[33] A kettő közül ez idáig csak az egyiknek került elő írásos nyoma: ez a 318/3. szavinovói tábor. (A novaja ljaljai tábor, amelyben Lajos bácsi ideje nagy részét édesapjával együtt eltöltötte, a 318/4. számot viselte.) (HS; SZT)

[34] GH <Gazdasági Hivatal> = Adott katonai egység ruházati, élelmezési és pénzügyi ellátását végző szerv. (M2VL 125. nyomán)

[35] Igyi szjudá! = Gyere ide!

[36] igyi domoj, papa! = gyere haza, papához!

[37] cselák = cseh; itt: negatív érzelmet kifejező szó

[38] Németh Károly (Bakonytamási, 1927. január 25. – Pápa, 1999. szeptember 18.) erdőgazdasági munkás, egykor Széchenyi u. 29. szám alatti lakos

[39] A máramarosszigeti átmeneti hadifogolytábor a visszaérkező hadifoglyok legnagyobb tábora volt, ahol nemzetiség alapján csoportosították össze a foglyokat, és – ahogy Lajos bácsi is beszámol róla – politikai szűrést is végeztek, gyakran felülbírálva a hazabocsátó rendeletet. (M2VL 306.)

[40] SS <Schutzstaffel, Védosztag> = A Nemzetiszocialista Német Munkáspárt különleges feladatokra – például Hitler személyes védelme – létrehozott elit pártkülönítménye volt; rasszista ideológián nyugvó politikai katonaság, pártrendőrség. Később több fegyveres alakulatot is felállítottak keretei között, amelyeket megkülönböztető jelzőkkel – például Waffen-SS – láttak el. (M2VL 404.)

[41] Farkas Ferenc (1901 – 1982), Farkas Magdolna (1931 – 2012) egykor Kossuth u. 14. szám alatti lakosok (TI)

[42] Betéri Sándor (1920 – 2012) egykor Szent László u. 1. szám alatti lakos

[43] A Petőfi utcáról van szó.

[44] Fadgyas Gyula egykori vezető jegyző ekkor már nem élt, csak a felesége, Ihász Gizella. (TI)

[45] Szántó József (1925 – 2002) egykor Petőfi u. 24. szám alatti lakos (TI)

[46] Schekk Ferenc (1921 – 2005) egykor Honvéd u. 2. szám alatti lakos (TI)

[47] Gabnai Lajos (1923 – 1983) egykor Jókai u. 10. szám alatti lakos (TI)

[48] Németh Dénes (1928 – 2016) egykor Honvéd u. 9. szám alatti lakos (TI)

[49] Vincze Sándor (1920 – 2008) egykor Jókai u. 35. szám alatti lakos (TI)

[50] A Jókai utca Petőfi utcával párhuzamos szakaszáról van szó.

[51] Benke Gyula (1923 – 2005) egykor Erzsébet u. 40. szám alatti lakos (TI)

[52] Bors Gyula (1902 – 1983) egykor Széchenyi u. 35. szám alatti lakos (TI)

[53] Helyesen: 1959-ben

Rövidítések

BL = Bajtársi Levél
(elérése: https://adt.arcanum.com/hu/collection/EML_BajtarsiLevel/)

FS = Familysearch
(elérése: https://www.familysearch.org/hu/home)

HS = Hadisír Nyilvántartó
(elérése: https://hadisir.militaria.hu/)

HÚ = Hadak Útján
(elérése: https://adt.arcanum.com/hu/collection/EML_HadakUtjan/)

M2VL = SIPOS Péter (főszerk.): Magyarország a második világháborúban. Lexikon A–Zs. Petit Real Könyvkiadó. Budapest, 1997

MNL OL = A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára

SZT = Szovjet táborok magyar foglyai
(elérése: https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/szovjet-taborok-magyar-foglyai)

TI = Temetőinfo Temetőnyilvántartó Rendszer
(elérése: https://temetoinfo.hu/)

A térkép jobb felső sarkában látható a szibériai Novaja Ljalja település, ahol Garab Lajos hadifogolytábora működött
(A térkép a Google My Maps szolgáltatásával készült.)

Garab Lajos hadifogolykartonja (elő- és hátlap)
[MNL OL X 10874]

Garab Lajos kiszabadítási kérdőíve (elő- és hátlap)
[MNL OL M-KS 276 118 48856-1947]

A Magyar Kommunista Párt Bakonytamási Szervezete által Garab Lajos érdekében írt kiszabadítási kérvény (elő- és hátoldal)
(Hátoldal szövege: Isten Ádása legyen / azokon kik drága foglaink / haza hozatásában segítkeznek / Garab Jozsefné / Bakonytamási)
[MNL OL M-KS 276 118 48855]