Cikkek

Falulapunkba, a Bakonytamási Hírnökbe általában valamilyen évforduló esetén szoktam megjelentetni a lap terjedelméhez mérten rövid, csak a lényegre szorítkozó ismeretterjesztő írásokat. Alább olvashatók közülük a tamási vonatkozásúak. (A gerencséri és hathalmi érdekeltségűek a társhonlapokon érhetők el.)

James Teasdale házassága

Bakonytamási Hírnök, XVI. évf. I. szám, 2019. 55-59. p.

Az evangélikus gyülekezet házassági anyakönyveit böngészve, az 1870. év bejegyzései sorában törzsökös tamásiak között egy külföldi vőlegény nevén akad meg a tekintet: "Teasdale [Tíszdél] Jámes bérlő". Mellette a további adatok: pesti illetőségű, angol alattvaló, anglikán vallású, 22 éves. Ki volt ő, hogyan sodródott az országba, s vajon miért nálunk kötött házasságot? Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása érdekében fogtunk kutatómunkába, s az internet segítségével hamar lelkesítő eredményre jutottunk. Kiderült, hogy a név azonos egy angol mérnökével, aki a Lánchíd építésén dolgozott. A megadott életkori adat viszont kizárja, hogy ő házasodott volna nálunk, hiszen ha a házasságkötés évéből kivonjuk az életkort, születési évként azt a dátumot kapjuk meg, amikor a híd építése a befejezéséhez közeledett. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a vőlegény Teasdale nagyjából azokban a történelmi időkben, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc valamelyik hónapjában született meg, amikor maga a Lánchíd is. Mivel azonban túl sok James Teasdale nem élhetett az országban, nem tartottunk felelőtlenségnek legalább annyit feltételezni, hogy a két személy rokoni kapcsolatban állt egymással. Ez be is igazolódott, miután sikerült felvenni a kapcsolatot az egyik leszármazottal. A rokoni fokot az alább olvasható - részben szíves közlése nyomán, részben az interneten elérhető adatok alapján elkészített - vázlatos családtörténet fogja megvilágítani.

A Teasdale család már több generáción keresztül az építőiparból élt a délkelet-angliai Arundelben, amikor Adam Clark, a Lánchíd építésének gyakorlati vezetésével megbízott szakember 1839-ben Magyarországra hívta egyik tagját, James Teasdale (1794-1852) kőszobrász-kőművesmestert. (A következőkben I. Jamesnek fogjuk őt nevezni.) A meghívás természetesen nem kizárólag neki szólt: a vállalkozás kapcsán több mint hatvan angol család költözött országunkba. A Lánchíddal kapcsolatban mára csak a két Clark, a tervező William Tierney, és a kivitelezést vezető Adam neve maradt meg a köztudatban, pedig fontos szerepet játszott benne több szakember is, mint W. Wardrobe, Bland W. Croker vagy James Teasdale. Hogy korukban még kellően számon voltak tartva, jól bizonyítja Barabás Miklósnak "A Lánchíd alapkőletétele" című festménye.

(Kép forrása: Hungaricana Képcsarnok)

A képrészlet bal szélén a kezét magasba tartó alak James Teasdale. (Barabás maga írta rá a hátoldalra a fontosabb szereplőket.) Mozdulatával munkakörére utalt a festő: ő volt a főépítésvezető. Elsődlegesen a cölöpbeveréseket felügyelte, a hídfők és a pillérek építését irányította, majd kollégája, Wardrobe halála után az összes kőművesmunkának ő lett a főpallérja.

Teasdale a híd átadása után is Magyarországon maradt családjával, magyarrá lett, és építési vállalkozást alapított. Igaz, ebben már hosszú öröme nem telhetett, ugyanis három év múlva elhunyt. Sírja - áttelepítés után - ma is látogatható a Fiumei úti sírkertben. Több forrás ugyan azt állítja róla, hogy részt vett az Alagút építésében is, ez azonban így tévedés, hiszen a munkálatok csak egy évvel a halála után indultak meg. Két dologra lehet itt gondolni: pontatlan fogalmazásra, azaz nem konkrétan az építésben, hanem talán az előkészületekben vett részt, vagy pedig arra, hogy esetleg összetévesztették azonos nevű fiával, II. Jamessel (1824-1865). I. James nagy családot alapított, gyermekei és leszármazottaik az övéhez hasonló komoly pozíciókban sokat tettek az ország fejlődéséért. James fián kívül említésre méltó még Martha és Cowell William vagy I. Vilmos. Martha férje egy holland hajóskapitány és hajóépítő, a nevét angolosan viselő John Andrew Massion vagy Masjon lett (1817-1858), aki Széchenyi hívására érkezett, és 1844-től 1856-ig annak az óbudai hajógyárnak az igazgatója volt, ahol egyebek mellett a híres Kisfaludy-gőzös is készült. Tagja volt az Alagút építését vezénylő tanácsnak, s a Tisza első, a kiegyezés éveiben elvégzett mederkotrásának megszervezése és lebonyolítása ugyancsak az ő nevéhez köthető. Társadalmi működéséről annyit tudunk, hogy többedmagával megalapította az óbudai evangélikus gyülekezetet, családjáról pedig, hogy Méli/Mary nevű lánya Mórocza Kálmán balatonfüredi járásbíró felesége lett.

Sógorával, II. James Teasdale-lel kapcsolatban sajnos szűkszavúbbak a források. Ismert, hogy Vilmos nevű öccsével együtt már ő is dolgozott a Lánchíd építésén, majd Masjon Tisza-szabályozó vállalkozásában, akinek halála után átvette az irányítást. Nagy aktivitást fejtett ki az evangélikus egyházban. A családi legendárium szerint a kolera vitte el, bár az országos járvány 1866-ban volt, ő pedig a gyászjelentés szerint 1865-ben halt meg. Igaz, a szövegben a "rövid szenvedés után" fordulat olvasható, ami akár egy gyors lefolyású járványos megbetegedésre is utalhat. Feleségétől, Moravecz Rózától öt gyermeke született: Laura, II. Márta, Alajos Ottó, II. Vilmos, valamint a legidősebb fiú, III. James (1848 körül - ?). Ő volt az, aki a mi anyakönyvünkben szerepel, vagyis - végigtekintve most már a leszármazási láncolaton - a hídépítő unokáját tisztelhetjük benne.

Rátérve a házasságra, természetesen nem feledkezhetünk meg a menyasszonyról, akit Horváth Arankának hívtak, és 1850. május 18-án született Ravazdon. Édesapja Horváth Ferenc, a pannonhalmi apátság uradalmának ispánja, divatosabb kifejezéssel élve számtartója, édesanyja Pivonkay Teréz volt. A születési anyakönyvben még Aurélia néven találtuk meg, ennek magyarítása az Aranka. Egy közjegyzői okiratban fennmaradt "stafírungjának", azoknak az ingóságoknak (ruhaneműk, étkészletek, lakberendezési tárgyak) a jegyzéke, amit a házasságába vitt. Ez alapján megállapítható, hogy hajadon lánykorát igencsak tisztes polgári jólétben tölthette szüleivel. Családjából leginkább édesanyja emelhető ki, akivel kapcsolatban olvasható a sajtóban egy szenzációt keltő, de nyilvánvaló tévhír. Eszerint 113 éves korában, 1913-ban halt meg Budapesten. Ha a hölgy valóban a 19. századdal egy időben született volna, akkor a ravazdi anyakönyvben szereplő kilenc gyermekét 40 és 60 éves kora között kellett volna megszülnie, ami teljes képtelenség.

A községünkben zajlott házasságkötés után az ifjú pár Budakalászon majd Zsámbékon telepedett le. III. James (néha Jakabnak írják) nem követte a családi hagyományt, hiszen okleveles szakemberként gazdálkodásba fogott. 1875-ben földadókataszteri becslőbiztossá nevezték ki a budapesti becslőjárásban. A pár magánéletéről annyit tudunk, hogy 1881-ben Szigetmonostoron a református egyházban anyakönyvezték Lajos Bálint nevű fiuk születését, akinek keresztapja Tisza Lajos nagykovácsi birtokának számtartója, bizonyos Hóman Bálint lett. Ő pedig nem más, mint a későbbi azonos nevű történész-politikus nagyapja. (Egészen pontosan a gyermektelen számtartó a történész apját, Ottót - aki unokaöccse volt - nevelte saját fiaként. Ottó Darányi Ignác későbbi földművelésügyi miniszter húgát, Borbálát vette feleségül.)

A Teasdale családból még egy személy szerepel az anyakönyvünkben, mégpedig tanúként. Ő a vőlegény nagybátyja, a már említett Cowell William vagy I. Vilmos. 1864-ben Balatonfüreden telepedett le. Szőlősgazda lett, jótékonykodott, yachtegylet alapítóként és balatoni hajóépítőként is ismerték. Vállalkozása azonban tönkrement, s ezután hivatalnoknak állt egy budapesti gépgyárban. Eötvös Károly író úgy tudja, hogy a szőlőket pusztító filoxéravész okozta füredi vesztét. A menyasszony részéről a tanú Horváth István ügyvéd volt, aki minden bizonnyal egyik rokona lehetett.

Essék szó most a legizgalmasabb kérdésről, arról, hogy a pár miért a mi templomunkban, s nem valamelyikük lakóhelyén kötött házasságot. Hiszen látni kell, hogy az előkelő polgári szereplőkkel zajló ünnepség Tamásiban kissé eldugottnak tűnik. A rejtély megoldásával kapcsolatban csak feltételezésekbe bocsátkozhatunk. Egyik magyarázata lehet például az, hogy a korban még élő felfogás szerint itt nem szokványos házasságról volt szó: a vőlegény - felmenői választása alapján - evangélikusokhoz csatlakozott anglikán, míg a menyasszony katolikus vallású volt. Elképzelhető, hogy a házasfelek a társadalmi normák nyomása alatt álltak. Azok ugyanis azonos vallásúak egybekelését diktálták, s csak a 19. század vége felé kezdtek oldódni a szigorú elvárások. Az ilyen, ún. vegyes házasság az egyházakat is nagy kihívás elé állította, mégpedig a születendő gyermekek hitbeli hovatartozása miatt. A jogalkotó már a polgári házasság 1895-ös behozatala előtt is többször döntőbíróként szólt hozzá a problémához, utoljára James és Aranka esküvője előtt két évvel, 1868-ban. Ekkor törvényben mondta ki, hogy a gyermekek a nemükbeli szülő vallását kövessék, s hogy a szülők ettől eltérő külön megegyezését rögzítő térítvényt/reverzálist nem ismeri el. Azonban a katolikus egyház némi bizonytalanság után saját hatáskörben továbbra is fenntartotta e dokumentum jogerejét, lehetőséget biztosítva ezzel a vegyes házasságok megáldására. Mindennek fényében érdekes igazán, hogy éppen egy bencés rendi alkalmazott lánya nem ragaszkodott egy szülőfalujában megrendezett katolikus szertartáshoz. Az is lehet persze, hogy szimplán csak a vőlegény érdekérvényesítő képessége kerekedett felül, aki tisztelve a kölcsönösséget, a helyszín tekintetében már lemondott saját érdekéről. Evangélikus szertartásra Ravazdon nem, de mondjuk az elegánsabb, és Tamásinál könnyebben megközelíthető Győrben lett volna lehetőség. Hogy mégsem így történt, egy valamire utalhat: nem annyira a hely rangjához, mint inkább az eskető személyéhez ragaszkodtak. Vagyis a főszereplők vagy hozzátartozóik egyike ismeretségben állhatott Tatay Sámuel esperes-lelkésszel, akit sikerrel kért fel a szolgálatra. Ő a menyasszony és vőlegény részéről egyaránt képbe kerülhetett: előbbinél a földrajzi közelség, utóbbinál a vallás révén.

Végezetül visszautalunk arra, hogy a Teasdale család oldalágából több kiemelkedő személy is kikerült, például a mi Jamesünk testvére, Alajos Ottó (1862-1937), aki a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöki tisztét töltötte be, vagy fia, a magyar érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Teasdale Ottó (1886-1949) vezérőrnagy, budapesti tűzoltó főparancsnok, a Légoltalmi Liga országos főtitkára, aki a II. világháborút követően életre keltette a fővárosi tűzoltóságot.

A Teasdale-leszármazottak ma is szép számmal élnek a főváros környékén, büszkén tartják nyilván származásukat, hűségesen ápolják családi hagyományaikat. Cikkünkben tárgyalt ősük házasságkötése nem mindennapos eseménye lehetett falunk korabeli életének.