Dombszeri Mindenes Gyűjtemény
Németh Tibor helytörténeti ismeretterjesztő oldala
Arcképcsarnok
A falunkhoz kötődő nevesebb alakok életrajzait a község honlapjának 2006-os indulása óta gyűjtögetem/írom. Az Arcképcsarnokban jelenleg hetvenhat név van adatolva, a többi kidolgozásra vár. Zömmel elhunyt személyeket szerepeltetek, a kivételként bekerült néhány élő személy országos vagy világviszonylatban - hál' Istennek, ilyen is akad - is számottevő teljesítménnyel büszkélkedhet. Szeretném, ha az Arcképcsarnok egyszer majd egységesített szempontok szerint, javítva, pótolva megjelenhetne könyv formájában is.
Bakonyi (Glatz) Ferenc, vitéz (Bakonytamási, 1897. április 12. - Győr, 1950. december 16.) az I.
világháború résztvevője, emléklappal ellátott főhadnagy,
vendéglősmester. Glatz Lajos vendéglős fia. Középiskolai tanulmányait a pápai bencéseknél végezte,
ezután tanítói oklevelet szerzett. Az első világháborúban a 17. honvéd
gyalogezredhez vonult be Székesfehérvárra. Innen az olasz frontra
vitték, ahol az isonzói ütközetben súlyosan megsebesült. Kitüntetései:
Dupla nagy ezüst vitézségi érem, Károly Csapatkereszt, Sebesülési érem.
1922-től 1928-ig Rákoscsabán volt pincér. (Időközben 1927-ben nevét
Glatzról Bakonyira magyarosíttatta.) Innen Lovászpatonára került, ahol
üzletvezető bátyja mellett dolgozott az Esterházy Nagyvendéglőben.
1933-tól 1941-ig Veszprémvarsányban üzletvezető a Gasparits-vendéglőben.
1938-tól többször behívták katonai szolgálatra. 1941-ben vásárolta meg
Győr-Újvárosban a Kossuth Lajos u. 136. alatt lévő, az 1800-as évek óta
működő Kuster-féle vendéglőt. Az üzletet 1945-ben jelentős háborús kár
érte, 1946-ban sikerült újraindítani. 1950-ben több alkalommal tartottak
nála házkutatást, december 11-ére beidézték Budapestre, a Fő utcába,
ahonnan december 14-én engedték haza. Két nappal később elhunyt. Forrás:
gyorikonyvtar.hu/wiki/index.php/Bakonyi_Ferenc,_vit%C3%A9z; Vitézek
albuma. Budapest, 1939. 151. p.
Bárdosi Aladár (Várpalota, 1879. - ?) evangélikus kántortanító. Iskoláit Sopronban végezte. Bakonytamásiban három évig szolgált. Pályája gerincét Gecsén töltötte 1902-1936 között. A község életében is aktívan részt vett. Húsz évig volt ügyvezetője a Hangya Szövetkezetnek, tizenhat évig a posta vezetője, évtizedekig községi képviselő és közgyám. Püspöke és a kultuszminiszter is elismerésben részesítette. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 626. p.
Belák Imre, Dr. (Enying, 1891. szeptember 2. - Sümeg, 1961. december 23. ) vármegyei tiszti főorvos, gyülekezeti felügyelő. Középiskoláit Bonyhádon és Sopronban végezte, majd 1914-ben Budapesten szerzett általános orvosi diplomát. Az I. világháborúban egy évig katona, 1915 és 1918 között egy oroszországi hadifogolytábor orvosa. Hazatérve Enyingen körorvos, 1926-tól járási tisztiorvos. 1927-től 1946-ig - amikor nyugdíjazták - Veszprém vármegye tiszti főorvosa. 1950-től haláláig a sümegi kórházban alorvosként dolgozott. Sírja a veszprémi Alsóvárosi temetőben található. 1934. október 21-én beiktatták a bakonytamási evangélikus gyülekezet felügyelői székébe. Forrás: Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon (https://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok3.php?beture=BEL%C3%81K%20Imre); Mohácsi László: A bakonytamási evangélikus egyház története 1900-1950. évig (EOL).
Benke Gyula, vitéz (Gyömöre, 1893. - Bakonytamási, 1983.) az I. világháború résztvevője,
tartalékos tizedes, földműves. A 19. népfelkelő gyalogezredhez vonult
be, de harctéri tevékenységéről jelenleg nincs információnk.
Kitüntetései: Legénységi I. és II. osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz
vitézségi érem, Károly Csapatkereszt, Sebesülési érem. Sírhelye: II. parcella, E. sor, 18. Forrás: Vitézek
albuma. Budapest, 1939. 162. p.; https://temetoinfo.hu/
Benkő Béla (Öcs, 1897. december 20. - Bakonytamási, 1982.) tanító, tartalékos főhadnagy. A pápai tanítóképző elvégzése és katonai szolgálata után 1918 novemberében Bakonyszentlászlón kezdte meg pályáját mint állami tanító. 1920 szeptemberében ugyanilyen minőségben Bakonytamásiba került, ahol a következő évben evangélikus tanítónak választották meg. Ebben a minőségében 1922-től ismét Bakonyszentlászlón, 1926-tól pedig Várpalotán működött. 1938-tól katonai szolgálata gyakran szólította el, 1942-től részben emiatt teljesen felhagyott a tanítással. A háború során hadifogságot szenvedett. 1947-ben újra Bakonytamásiban választották meg tanítónak. Felesége Tatay Gizella, Tatay Lajos korábbi bakonytamási evangélikus lelkész lánya volt. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 207. Forrás: Fodor Miklós: Bakonyszentlászló helytörténeti olvasókönyve. h. n., 2014. 110. p.; https://varpalota.lutheran.hu/epulet/tanitomes.htm; https://temetoinfo.hu/
Berki Csaba (Pápa, 1969. április 14. - ) erőemelő, fekvenyomó Európa-bajnok (2005,
2006). Általános iskolai tanulmányait Bakonytamásiban, illetve
Pápateszéren végezte. Korán megmutatkozott a sport iránti szeretete, már
ekkor több sportversenyen indult, és mindig szép eredményeket ért el. A
súlyemelést 1987-ben kezdte Pápán, a Húsos Kinizsi Sportegyesületben.
Súlyemelésben nem ért el komolyabb eredményeket (országos II., csapatban
MB II. bajnokság). A katonaidő alatt sportszázadba került, így nem
kellett abbahagynia az edzést. A katonaság után kezdett el foglalkozni
az erőemeléssel, fekvenyomással, szintén a Húsos Kinizsi SE tagjaként.
Eredménye: országos II. 75 kg-ban. Ezután pár évig felhagyott a
versenyzéssel, de az edzést azért folytatta a Bakonytamásiban
kialakított edzőteremben. 2000 környékén ismét komolyabban kezdett
foglalkozni az edzéssel és a versenyekre való felkészüléssel. Több hazai
és külföldi versenyen indult eredményesen. Kiemelkedő eredményei:
Balaton Kupa, Országos Bajnokság, 2004 - Szerbia EB (2,5 kg-mal csúszott
le a dobogóról), 2005 - Mosonmagyaróvár EB I. helyezés 277 kg-mal (amit
a versenyen nyert aranyérmen kívül a bakonytamásiak egy szép kupával is
jutalmaztak), 2006 - Ausztria EB (profi verseny) I. helyezés. Itt Sub
Masters Európa-csúcsot állított fel, amit azóta is tart. Jelenleg
Tapolcán él. 2007-ben Tapolcán megkapta az Év Sportolója díjat. Két év
kihagyás után újult erővel készül az újabb versenyekre, kihívásokra.
Forrás: Berki Csaba szíves közlése.
Bors Ferenc (Gic, 1857 - ?) nyugalmazott MÁV-pályaőr. Katonai szolgálata után 1889-től lett a MÁV dolgozója, egészén 1906-os nyugdíjazásáig. Több településen látta el szolgálatát. 1911-től Bakonytamásiban, 1937-től Tápszentmiklóson lakott. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 625. p.
Bors József (Bakonytamási, 1877. - Bakonytamási, 1968.?) I. világháborús közkatona.
Bevonult 1914-ben a mozgósításkor Körmendre a 20. honvéd gyalogezredhez.
Kikerült az orosz harctérre. A Grodek körüli harcokban 1914 novemberben
megsebesült. Felgyógyulása után ismét az orosz harcvonalon küzdött és
újból megsebesült. 1916-ban Szerbiába, majd az olasz hadszíntérre
vitték, ahol fejsebet kapott. Később újra az olasz hadszíntéren találjuk
csapattestének harcaiban, amelyeknek során 1917. június 4-én gránáttól
súlyosan megsebesült. Ennek következtében bal kezét amputálni kellett.
Kitüntetése: Legénységi II. Osztályú Vitézségi Érem. Sírhelye: II. parcella, D. sor, 19.? Forrás: Doromby
József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos
katona története. Budapest, é. n. [1939.] 11. p.; https://temetoinfo.hu/
Bors Lajos (Bakonytamási, 1893. - Bakonytamási, 1951.) kisbirtokos, állattenyésztő, községi bíró. 1920 óta gazdálkodott önállóan, saját 42, és bérelt 16 magyar holdas birtokon. 1937-es bíróvá választása előtt községi elöljáró és pénztáros is volt már. Presbitere az evangélikus gyülekezetnek. Az I. világháborúban kétszer sebesült meg, 85%-os rokkantként szerelt le. Kitüntetései: Kisezüst vitézségi érem, Károly Csapatkereszt. Sírhelye: III. parcella, A. sor, 12. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 640. p.; https://temetoinfo.hu/
Bors Richárd (Budapest, 1972. május - ) vadászíró. Apai nagyszüleim révén kötődöm Bakonytamásihoz. Sajnos nem adatott meg a vidéki gyermekkor, ámbár anyai nagyszüleimnél, akik falun éltek és gazdálkodtak sok vakációt töltöttem. Iskoláimat Budapesten végeztem és szakmámat tekintve - 1989-ben - nyomdász-kéziszedő képesítést szereztem. Három év múlva megnősültem és 1993-ban megszületett Margaréta Nikoletta lányom, majd 1996-ban Richárd Máté fiam. A vadászat már kezdeti, bukdácsoló lépéseimnél jelen volt, de igazán csak húsz éves korom körül érintett meg. Voltam vadászjelölt, vadásztársasági tag, titkár, majd végül elnök, mindez a dabasi Szilvásdombi Vadásztársaságnál. Mind a négy "pozíciót" élveztem, hiszen a vadászat közvetlen közelségét jelentette. Ám végül a sors mégis úgy hozta, hogy jelenleg nem tartozom egyetlen vadásztársasághoz sem. Első írásaim a "néhai" Pannon Vadászvilágban jelentek meg, de szerkesztettem vadászati honlapot, publikáltam a Nimródban, az Élményvadászban és a Magyar Nemzetben is. Utóbbinál szerkesztésemben jelent meg az Erdőkerülő tematikus oldal, amely először 2007-ben látott napvilágot. Itt publikáltam Egyszervolt... sorozatcímmel vadásztárcáimat, karcolataimat, de majd minden műfajban írtam és dolgoztam. Kétszer nyertem el a Kittenberger Kálmán Sajtódíjat, írtam forgatókönyveket és filmes narrációkat, tanítottam a főiskolán, voltam a vadászkamara égisze alatt megyei kulturális bizottsági elnök, számos könyvben jelentek meg írásaim, és 2014 áprilisától, 2016 márciusáig a Magyar Vadászlap főszerkesztője voltam. Első könyvem Avarpaplan címmel 2012-ben látott napvilágot a Dénes Natur Műhely kiadó gondozásában egy sorozat - Kortárs magyar vadászírók - első köteteként. Vadásztárcákat és novellákat tartalmaz, amelyekben személyes vadászélményeim elevenednek meg. A második könyvem szintén az említett kiadó keze alól került a könyvesboltokba A sparhelt titkai címmel. Ebben konyhaművészeti jártasságomat csillogtatom meg, néhány vadétel elkészítéséhez szükséges recept vadásztörténetbe ágyazásával. Ez egy könnyedebb olvasmány, sok humorral és a főzés tudományának boncolgatásával némi vörös- és fehérbor társaságában. Lélekpatron címmel jelent meg a harmadik kötetem 2016 elején. Ez a kötet, akár az Avarpaplan folytatásaként is szolgálhatna, hiszen ez a könyv is vadásztárcákat, karcolatokat, novellákat tartalmaz. Írásaimban az ember és a vadászat szoros kapcsolatáról, a lélek, a szív jelenlétéről, a természetben való önzetlen gyönyörködésről és a mértéktartó, megfontolt, felelősségteljes vadászatról teszek tanúbizonyságot. A témákat legtöbb esetben saját élményekből merítem, az általam átélt tapasztalatokat és érzéseket elevenítem meg írásaimban. Forrás: Bors Richárd szíves közlése.
Bors Sándor (Bakonytamási, 1884. - USA, 1950.) kereskedő, seriff.
Bujtor Imre római katolikus kántortanító
Buzás Imre (Szergény, 1888. május 3. - ?) evangélikus kántortanító. Középiskoláit
és a tanítóképezdét Sopronban végezte. 1908-ban nyerte oklevelét.
Tanítói pályáját Tényőfalun (ma: Tényő) kezdte, hol 1908-tól 1926.
november 28-ig mint lévita kántortanító működött, amikor is
Bakonytamásiban választották meg kántortanítónak. 1914. július elején a
83. gyalogezredhez vonult be fegyvergyakorlatra, hol a világháború
kitörése érte. Az első menetzászlóaljjal ment ki az orosz harctérre, hol
az év szeptember 5-én megsebesült. 1915. decemberében hivatalból
felmentették. A Levente Egyesület elnöke, az Ifjúsági Egyesület
alelnöke, az iskolán kívüli népművelés előadója, községi
képviselőtestületi tag. 32 tagból álló énekkar vezetője. Évente több
nagy sikerű jótékony célú műkedvelő előadást rendez. Forrás: Hahn
Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929.
o. n.
Csányi Lajos (Nagyveleg, 1835. június 28. - Bakonytamási, 1901. május 22.)
evangélikus kántortanító. Iskoláit Bakonytamásiban, a győri
algimnáziumban, a pápai kollégiumban és a soproni líceumban végezte.
1853-tól segédtanítóként működött Beleden, Bakonytamásiban majd
Várpalotán. Rendes tanítóként dabronyi, homokbödögei, kisbaboti és
bodonhelyi kitérők után 1877-től került vissza Bakonytamásiba. Itt is
halt meg, tanítóságának 48. évében. Sírhelye: III. parcella, A. sor, 13. Forrás: Tatay Lajos (szerk.)
Emléklap a Bakony-Tamási Ág. Hitv. Ev. Egyházközség életéből... Pápa,
1896.; Evangélikus Egyház és Iskola 1901. május 30. 274. p.; https://temetoinfo.hu/
Csányi Lajos, ifj. (Homokbödöge, 1861. ? - Pápa, 1939. április 22.) evangélikus
kántortanító, elemi iskolai igazgató. Középiskoláit és a tanítóképezdét
Sopronban végezte, ahol 1881-ben nyert oklevelet. Pályáját
Bakonymagyarszombathelyen (ma: Bakonyszombathely) kezdte meg, majd
Felpécen működött. Innen került Kőkútpusztára, majd Külsővat község
kántortanítója lett, innen Győrújfalura ment, majd Bakonyszentlászlóra,
később pedig Bakonytamásiban választották meg kántortanítóvá. 1912-ben
nyerte igazgatói kinevezését. 1926. október 1-én nyugalomba vonult.
1899-ben gazdasági tanfolyamot végzett Pápán, s ez időtől fogva állandó
oktató előadásokat tartott a községekben. E ténykedésért a Gazdasági
Egyesület felterjesztésére a földmívelésügyi minisztériumtól 100
aranykorona jutalomban részesült. 11 éven át volt elnöke a
Veszprémmegyei Evangelikus Tanítóegyesületnek, a bakonytamási Hangyának
10 éve igazgatója stb. Az Evangélikus Népiskola c., valamint a pápai
hírlapokban több közleménye jelent meg. Nyugdíjazás után Pápára
költözött. Forrás: Hahn Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei
fejek. Veszprém, 1929. o. n.; Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái.
IV. Budapest, 1942. 622. p.; Pápai Hírlap 1939. április 29. 3. p.
Deutsch Ferenc (Bakonytamási, 1898. október 23. - ?, 1944. augusztus 15.) I.
világháborús közkatona, kereskedő Bakonytamásiban. A 19. közös
gyalogezredhez vonult be Győrbe. A háborúban 1918 januárjától az olasz
harctéren küzdött. Részt vett az 1918 júniusi piavei csatában. Az
összeomláskor szerelt le. A holokauszt áldozata lett. Kitüntetései:
Károly Csapatkereszt, Háborús Emlékérem. Forrás: vitéz Mándoky
Sándor-Faragó László: Magyar Frontharcos Mozgalom. Budapest, 1938. 513.
p. KÉP: 428. p.
Deutsch Sándor (Bakonytamási, 1894. - ?) kereskedő, községi képviselő Bakonybélben. A hivatást apja mellett kezdte, majd 1923-ban vegyeskereskedést nyitott Bakonybélben, de emellett tűzifát és divatárut is tartott. Az I. világháborúban az orosz és olasz fronton harcolt. Kitüntetései: kis ezüst és bronz vitézségi érem, Károly Csapatkereszt. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 657. p.
Döbrentey Gyula (Győr, 1899. - Bakonytamási, 1950.) római katolikus kántortanító. Régi nemesi család sarja. Alsóbb iskoláit és a tanítóképzőt szülővárosában végezte el. Tanítói pályáját Pázmándon kezdte 1919-ben. 1922-től szolgált Bakonytamásiban, ahol tevékenyen részt vett a falu közösségi életében: volt leventeoktató, népművelődési vezető, a tűzoltó egylet jegyzője, a Hangya Szövetkezet felügyelőbizottsági tagja. Az I. világháborúban az olasz fronton harcolt, ahol egy alkalommal sebesülés érte. Kitüntetései: Kisezüst vitézségi érem, Károly Csapatkereszt, Sebesülési érem. Sírhelye: I. parcella, K. sor, 14. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 659. p.; https://temetoinfo.hu/
Druglányi Dávid (Bakonytamási, 1790. november 25. - Tab, 1848. június 27.) evangélikus
lelkész. Iskoláit Sopronban és Jénában (1816-tól 1818-ig) végezte. 1813
és 1816 között Sárszentlőrincen tanítóskodott, majd Jénából hazatérve
Nagyalásonyban folytatta ezt a hivatását Bartza István házánál. 1820.
október 31-én szentelte lelkésszé a Berzsenyi Dánielt felfedező püspök,
Kis János. A Tolna megyei Kalaznó lelkészeként szolgált 1820-tól
1844-ig. Forrás: Kertész Botond (szerk.): Evangélikus Lelkészek
Magyarországon (ELEM), Dunántúli Egyházkerület, 1783-1920. 109. p.
Druglányi Pál (Ajka, 1758. január 25. - ?) evangélikus lelkész. Iskoláit Nemesdömölkön
és Pozsonyban végezte. 1778-tól mint tanító szolgált Várpalotán, majd
1781. január 21-én Bakonytamásiban szentelte fel rendes lelkésznek
Perlaky Gábor szuperintendens. 1798 tavaszán Vönöckre távozott. Forrás:
Hrabowszky György: A Dunántúli Evangy. Aug. Conf. Superintendentia
predikátorai... Veszprém, 1809. 25. p.
Druglányi Pál, ifj. (Bakonytamási, 1783. január 18. - ?) evangélikus lelkész. Iskoláit
Győrben, Pápán, Sopronban és Pozsonyban végezte. 1804. szeptember 30-án
szentelte fel Nagy István szuperintendens Sárszentlőrincen. A Berzsenyi
Dánielt felfedező későbbi szuperintendens, Kis János mellett
káplánkodott Nemesdömölkön, majd 1806 nyarától a sárvári gyülekezet
hívta meg rendes lelkészének. Forrás: Hrabowszky György: A Dunántúli
Evangy. Aug. Conf. Superintendentia predikátorai... Veszprém, 1809.
122-123. p.
Esztergályos Pál (Bakonytamási, 1894. - Bakonytamási, 1941.) I. világháborús közkatona.
Bevonult 1915 decemberben a 19. közös gyalogezredhez Lévára. Kiképzése
után az orosz harctérre került Milnó környékére. Részt vett az ottani
harcokban, majd Brodynál harcolt, ahol megbetegedett. 1917-ben ismét az
orosz hadszíntérre vitték Zwicinhez, ahonnan ismét kórházba került.
Felgyógyulása után az olasz harcvonalon a piavei harcokat küzdötte
végig az összeomlásig. Kitüntetése: Károly Csapatkereszt - Lajos
ikertestvére hősi halált halt. Sírhelye: IV. parcella, C. sor, 23. Forrás: Doromby József-Reé László
(szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története.
Budapest, é. n. [1939.] 18. p.; https://temetoinfo.hu/
Fadgyas Gyula, réthei (Nagybarátfalu [ma: Győrújbarát], 1877. - Bakonytamási, 1938. augusztus 28.) Polgári Signum Laudissal kitüntetett főjegyző. Középiskoláit
Sopronban az evangélikus líceumban 1896-ban végezte. Közigazgatási
pályáját szülőfalujában kezdte, mint jegyzőgyakornok, majd Gércén és
végül Kisbéren működött hasonló beosztásban. 1898-ban a 19. közös
gyalogezredhez vonult be egyévi önkéntes kötelezettségének eleget teend.
Utána Nagybarátiban, majd onnan Szombathelyre ment, ahol a jegyzői
tanfolyamot 1901-ben végezte el. Oklevelének elnyerés után rövid ideig
Bakonyszombathelyen, majd Pápateszéren volt segédjegyző,
Nagybarátfaluban aljegyző. 1902. október 1-én választották meg
Bakonytamásiban, vezető jegyzőnek. Több mint negyedszázados működése
alatt számos tettel gyarapította községe felvirágoztatását. Ő építette a
jegyzői lakot és irodát, és vezeti a rövidesen felállításra kerülő
hősök emlékszobrának akcióját. 1919-ben megalakította a Hangya
Fogyasztási Szövetkezetet, melynek azóta elnöke. Az evangélikus
gyülekezet felügyelője és a Levente Egyesület elnöke. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 165. Forrás: Hahn
Ferenc-Zsadányi Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929.
o. n.; https://temetoinfo.hu/
Farkas Sándor (Hathalom, 1877. december 5. - ?) főintéző. Hat elemit végzett, 1915-től 1941-ig állott a Magyar Folyam- és Tengerhajózási Rt. szolgálatában. Cikkeket írt a Magyar Folyamhajózási Évkönyv 1939-es számába. Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és munkái. VIII. Budapest, 1992. 369. p.
Fodor Károly (Bakonytamási, 1897. - Bakonytamási, 1970.) I. világháborús közkatona.
Bevonult 1915. október 15-én Nagykanizsára a 20. honvéd gyalogezredhez.
Kiképzése után az orosz harctérre került Wolhyniába. 1916 decemberben az
olasz hadszíntérre vitték, ahol 1917. február 20-án megsebesült. 1917
májusban az Isonzóhoz került s ott küzdött körülbelül 11 hónapig. Ekkor
gazdasági munkára felmentették a katonai szolgálat alól. 1918-ban újra
bevonult és az olasz hadszíntéren volt az összeomlásig. Kitüntetése:
Károly Csapatkereszt - György bátyja, valamint sógorai: Vági Pál és Vági
Sándor hősi halált haltak. Sírhelye: II. parcella, C. sor, 28. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A
magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n.
[1939.] 21. p.; https://temetoinfo.hu/
Fülöp Sándor (Kispirit, 1903. - ?) községi főjegyző. Középiskoláit Pápán, közigazgatási tanulmányait Szombathelyen végezte. Ezután több községben szolgált gyakornokként, segédjegyzőnek Szentgálra került. Bakonytamási nagyközség 1937. május 29-én választotta meg főjegyzőjévé. A helybeli leventeegyesület és a polgári lövész egylet elnöke volt. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 680. p.
Gabnai István (Bakonytamási, 1875. augusztus 21. - ?) munkásközvetítő, lapszerkesztő. 1923 júniusa
és 1936 júliusa között szerkesztette Budapesten a Szállítási és
Közlekedési Munkások Lapját. Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és
munkái. X. Budapest, 1992. 135. p.; Bakonytamási ev. születési anyakönyv.
Gabnai Zoltán, Dr. (Bakonytamási, 1944. július 13. - Várpalota, 2010. október 6.) agrármérnök. 1963-ban a Pápai Mezőgazdasági Technikumban érettségizett. 1968-ban a Mosonmagyaróvári Agrártudományi Egyetemen, majd a Budapesti Politikai Főiskolán oklevelet, 1981-ben a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen doktori címet szerzett. Az 1968-1971 között agronómus a mencshelyi XXII. Párt-kongresszus Tsz-ben, 1971 és 1979 között a veszprémi Járási Tanács Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Osztályán. 1971-től 1984-ig a Veszprém Megyei Tanács Mezőgazdasági- és Élelmezésügyi Osztályán főelőadó, csoportvezető, majd osztályvezető helyettes. 1984-1989 között a TESZÖV titkára, 1990-től a Metáljármű Alkatrészkereskedés tulajdonosa, Veszprémben. Tagja volt a Közép-Dunántúli Pénzügyi Igazgatóság elnökségének, a Veszprémi Akadémiai Bizottságnak, a Hazafias Népfront megyei bizottságának, a Megyei Koordinációs Bizottságnak, valamint a Megyei Tanács Élelmiszergazdasági Bizottságának, elnöke az MSZMP Politikai Főiskola Munkabizottságának. Veszprém megye mezőgazdaságának helyzetét, fejlesztésének lehetőségeit kutatta. 1975-ben és 1985-ben a MÉM Kiváló Dolgozója, 1980-ban Veszprém Megyéért Érdemérem arany fokozata, 1985-ben Tanácsi Kiváló Dolgozó, 1988-ban Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetéseket kapta. - Sírja a veszprémi Vámosi úti temetőben. Forrás: wiki.strandkonyvtar.hu/index.php?title=Gabnai_Zolt%C3%A1n
György Gyula (Budapest, 1919. június 1. - Budapest, 1974. november 8.) gépészmérnök,
miniszterhelyettes, diplomata. Munkáscsaládban született, apja asztalos
segéd
volt. Elemi iskoláit Bakonytamásiban, a négy polgári osztályt Pápán
végezte el. 1935-től a fővárosi Denta Műszergyárban tanonc volt,
1939-ben lett műszerész segéd, majd a Tubus- és Kupakgyárban,
szakmájában dolgozott. 1945. januárban civilként a Szovjetunióba
hurcolták, 1948. decemberi hazatértéig különböző moszkvai
nagyvállalatoknál szerszámesztergályosként dolgozott. Hazatérése után
korábbi munkahelyére ment vissza, majd a Háztartási Eszköz- és
Bádogárugyár munkása lett. 1950-ben a Könnyűtömegcikkipari Központ, majd
1951. decembertől a Kohó- és Gépipari Minisztérium Tömegcikkipari
Igazgatóság műszaki osztályának vezetőhelyettese, 1953-tól
osztályvezetője volt. 1954-ben fejezte be 1949-ben elkezdett
tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen. 1951-ben lett tagja a Magyar
Dolgozók Pártjának; 1954-ben beíratták az MDP Pártfőiskola ötéves
levelező tagozatára, 1956. októberéig két évfolyamot végzett el. 1955
májusától a KGM-ben iparigazgató volt. 1957 áprilisában az Egyesült
Izzó RT vezérigazgatójává nevezték ki, előtte minisztériumi biztos volt.
1957-től az MSZMP Budapesti Pártbizottsága tagja, megszakításokkal a
végrehajtó-bizottságban is tagságot kapott. 1962. február 15. és 1971.
november 1. között a kohó- és gépipari miniszter helyettese volt. Ezután
a varsói Magyar Kereskedelmi Kirendeltség vezetője volt. Forrás:
www.tortenelmitar.hu; www.rakovszky.net
Győri Mihály (Felpéc, 1756. december 16. - Nagysimonyi, 1788. május 16.) evangélikus
lelkész. Tanulmányait a pozsonyi líceumban végezte. Felpéci két és fél
éves segédtanítóskodása után Bakonytamásiban, majd Malomsokon lett
tanító. Lelkésszé 1786. május 22-én szentelte fel Hrabovszky Sámuel
szuperintendens. Haláláig Nagysimonyiban lelkészkedett. Forrás:
Győry József, felpétzi (Bakonytamási, 1783. március 27. - Sopron, 1857. szeptember 20.)
mészárosmester, városi tanácsos Sopronban. 1809. április 29-én szerezte
meg a polgárjogot. Unokája elbeszélése szerint már a napóleoni háborúk
idején a városi gyám hivatalát viselte, viszont a történeti
dokumentumokban csak 1834-ben jelenik meg városi tisztségben:
ekkor külső tanácsos lett. Lakóhelye az Orsolya tér 5. szám alatt volt.
Egyik fia, felpétzi Győry Károly századosi rangot szerzett az 1848/49.
évi szabadságharcban. Forrás: leszármazottak információi; Felpétzi Győry
Jenő: A soproni zsidókapu. Budapest, 1941.; Házi Jenő: Soproni
polgárcsaládok I. (1535-1848). Budapest, 1982. 527. p.; Dr. Thirring
Gusztáv: Sopron házai és háztulajdonosai 1734-től 1939-ig. Sopron, 1941.
30. p.; Bona Gábor: Századosok az 1848/49. évi szabadságharcban I. A-K.
Budapest, 2008. 416. p.
Hámory Ferenc (Bakonytamási, 1911 . - ?) uradalmi számtartó. A középiskolát Veszprémben végezte, majd 1932-ben tanítói oklevelet szerzett Baján. Három évig Veszprémben tisztviselősködött, ezután 1936-tól Eszterházy László gróf sárosdi uradalmában vállalt számtartói állást. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 449. p.
Hámory Imre (Bakonytamási, 1909. június 9. - Budapest, 1967. november 12.)
operaénekes. A tanítóképzőt Kalocsán végezte, majd néhány évig az egyik
fővárosi iskolában tanított. Közben két évig énekelni tanult. 1933-ban a
Fráter Lóránd Társaság nótaolimpiáján ezüstkoszorút nyert. Megszakított
énektanulmányait a Zeneakadémián Székelyhidy Ferenc tanítványaként
fejezte be. Az Operaháznál Radnai Miklós előbb ösztöndíjasként, majd
magánénekesként szerződtette. 1934-ben mutatkozott be Petur bánként
(Erkel F.: Bánk bán). 1945-ig, majd 1957-1965 között az intézmény tagja.
1946-57-ben a debreceni Csokonai Színház magánénekese volt.
Repertoárján lírai bariton- és karakterszerepek egyaránt szerepeltek.
F.Sz. Posa (Verdi: Don Carlos); Melitone (Verdi: A végzet hatalma);
George Germont (Verdi: Traviata). A budapesti Mátyás Templom
magánénekese volt. 1938-ban, a Margitszigeti Színpadon játszotta a János
Vitéz c. daljáték címszerepét, még ebben az évben jelentős
filmszerepeket is kapott (A leányvári boszorkány, Borcsa Amerikában).
Beérkezett művészként sem lett hűtlen a nótaéneklés műfajához.
Hanglemezek és rádiófelvételek őrzik emlékét. 1999-ben Köztársasági
Elnöki Aranyérem posztumusz kitüntetésben részesült, 2009. május 8. óta
Bakonytamási Község posztumusz díszpolgára. Irodalom: A magyar muzsika
könyve. (Szerk.: MOLNÁR Imre.) Bp. 1936. - LESZLER József:
Nótakedvelőknek. Bp. 1986. Forrás: Magyar színházművészeti lexikon
(mek.oszk.hu), Veszprém megyei életrajzi lexikon (mek.oszk.hu).
Horváth Károly (Acsád, 1847. február 11. - Hánta, 1913. november 13.) evangélikus
lelkész. 1872. október 10-én szentelte lelkésszé Karsay Sándor püspök.
1872-től Nagyalásonyban, 1873-tól Pesten, 1877-től Várpalotán, 1879-től
Bakonytamásiban káplánkodott. 1880-tól 1913-ban bekövetkezett haláláig a
hántai gyülekezetben szolgált lelkészként. Forrás: Kertész Botond
(szerk.): Evangélikus Lelkészek Magyarországon (ELEM), Dunántúli
Egyházkerület, 1783-1920. 259. p.
Horváth Lajos (Bakonytamási, 1914. január 3. - Galdajevka
[Szovjetunió], 1942. szeptember 11.) II. világháborús honvéd. Alakulata a
soproni 4/II zászlóalj volt, melynek kötelékében a Don-kanyarban halt
hősi halált. Bronz vitézségi éremmel tüntették ki. Forrás: hadisir.hu
Horváth Sámuel (Nemeskér, 1753. március 15. - Bakonytamási, 1809. augusztus 6.) evangélikus lelkész. 1798 és
1809 között szolgált Bakonytamásiban. Tanulmányait Csernyén, Várpalotán,
Pozsonyban (két és fél évig), Nemeskéren (egy évig) és Sopronban (nyolc
évig) végezte. 1776. május 2-án a wittenbergi egyetemre iratkozott be
hallgatónak. Két év elteltével hazajött, és 1778 végén várpalotai,
1783-ban gyönki, 1787-ben nagygeresdi, 1798-ban bakonytamási lelkész
lett. A pesti zsinaton pótképviselő volt. Az ő följegyzései nyomán írta
meg a várpalotai egyház történetét Farkas Mihály (1881.). Az evangélikus gyülekezet halotti anyakönyve szerint tanítóként fejezte be pályáját. Tüdőgyulladás következtében halt meg. Művei: 1.
Bucsuztató versek, melyek Istenben boldogult kimult Tsáfordi Tóth Pál
úrnak karácsony hava 12. ez árnyék világból lett csendes kimulásakor,
azon hónapnak 14 u. m. utolsó tisztessége megadattatásának napján. Nemes
Ládonyban siralmas szívvel mondattak 1790. eszt. Sopronban. 2. Az Ur
asztalához járulóknak oktatások... (Győr, 1790.) 3. Keresztyén ABC,
avagy a ker. tudománynak első betüje... 1796. (Uo. 1796.) 4. A hétnek
minden napjaira való reggeli és estvéli, és az ember életének
nevezetesesb környül állásaira szolgáló buzgó imádságok, melyeket
Rosenmüller György János doktor és más kegyes férfiaknak német
munkáikból magyar nyelvre fordította. (Uo. 1799.) 5. Imádságos könyv, a
közönséges isteni tiszteletre és az időnek s különféle eseteknek környül
állásaira alkalmaztatott könyörgések. (Uo. 1799.). 6. Agenda... 7.
Rövid oktatás, miképen kellessen magunkat a pestis ellen védelmezni, és a
pestisben levő betegeket orvosolni. (U. o. 1806.) - Ezen munkát nem ő
írta, csak kiadta. Forrás: Zoványi Jenő: Magyarországi protestáns
egyháztörténeti lexikon. Budapest, 1977. 266. p.; Szinnyei József:
Magyar írók élete és munkái. IV. Budapest, 1896. 1296-1297. p.; Bakonytamási evangélikus gyülekezet halotti anyakönyve.
Ihász Lajos (Hathalom, 1850. június 12. - Lőrinte, 1908. december 6.) földbirtokos,
evangélikus egyházkerületi felügyelő, főrendiházi tag. Középiskoláit
Pápán és Sopronban végezte. Jogot tanult Pozsonyban és Pápán,
mezőgazdászatot a keszthelyi Georgikonban és a magyaróvári Gazdasági
Akadémián, ahol oklevelet is szerzett. Tanulmányai végeztével előbb
Lőrintén, majd Hathalmon gazdálkodott, mintagazdaságokat hozott létre.
Birtokainak köszönhetően tagja lett a vármegyegyűlésnek. Első házassága
Perczel Mór honvédtábornok unokahúgával, Perczel Erzsébettel sikertelen
volt. Másodszorra Jókai Mór unokahúgát, Jókay Etelkát vette feleségül
1889. június 30-án. Fiatal korától buzgó munkása az evangélikus
egyháznak. Előbb a gyülekezet felügyelője Ajkán és Bakonytamásiban, majd
zalai egyházmegyei felügyelő és a Dunántúli Gyámintézet elnöke,
legvégül Dunántúli Egyházkerületi felügyelő 1899-től. Utóbbi tisztség
hozadékaképpen lett tagja az országgyűlés főrendiházának 1901. március
23-án. Tenyészmarháit az ezredéves kiállításon kiállítási éremmel,
terményeit az 1900. évi párizsi világkiállításon aranyéremmel díjazták. A
király a maga alapította Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntette
ki. Végrendeletében 3000 holdas lőrintei birtokát a Dunántúli
Evangélikus Egyházkerületre hagyta. A hathalmi családi temetőben
nyugszik. Forrás: Országgyűlési Almanach 1905-1910. 46-47. p.; Bognár
Endre: Ihász Lajos életrajza. In: Emléklapok a Dunántúli Ág. Hitv. Ev.
Egyházkerület által az 1908. évi deczember 6-án elhunyt felügyelőjének
ihászi Ihász Lajos urnak emlékére 1909. évi márczius hó 17-én Pápa
városában rendezett gyászünnepélyről. Pápa, 1909. 3-7. p.
Jókay Etelka, Ihász Lajosné (Ekel, 1852. október 21. - Lőrinte, 1939. július 17.).
Ihász Lajos második felesége, Jókay Károly lánya, Jókai Mór unokahúga.
Házasságkötése után 1889-től a 20. század első éveiig élt Hathalmon,
amikor is Lőrintére költöztek. Tárcái jelentek meg a Fővárosi Lapokban
és a Pápai Lapokban, regényfordítása a Nemzetben. Etelka néven
publikált. Az ezredéves kiállításon kézimunkájáért elismerő oklevélben
részesült. Műve: Emlékek br. Vay Miklósné Adelsheim Johanna báróné
leveleiből. Budapest, 1888. Forrás: Gulyás Pál: Magyar írók élete és
munkái. XV. kötet. Budapest, 1993. 771-772. p.; Veszprém (újság) 1896.
november 21. 2. p. Kép: https://lorinte.org/ - Domján János.
Jókay Károly (Révkomárom, 1814. május 3. - Hathalom, 1902. december 19.) városi
árvagyám, a csallóközi járás főszolgabírája, Jókai Mór bátyja. Idős
éveit Hathalmon töltötte. A gimnáziumot szülővárosában, a jogot Pápán
végezte. Pesten nyert ügyvédi diplomát, és 1849 októberéig Komáromban
tevékenykedett. Az abszolutizmus ideje alatt ekeli birtokán
gazdálkodott, az alkotmány helyreállítása után megyei főszolgabíró lett.
Neje halála után birtokára vonult, de Komáromban is lakott. Etelka
lánya és Ihász Lajos 1889. évi házasságkötése után röviddel hozzájuk
költözött Hathalomra, és haláláig velük élt. Cikkei jelentek meg a Pesti
Hírlapban és a Komáromi Lapokban. Forrás: Szinnyei József: Magyar írók
élete és munkái. V. kötet. Budapest, 1897. 536. p. Kép:
https://lorinte.org/ - Domján János.
Jókay-Ihász Lajos (Budapest, 1924. április 19. - Chicago, 1993. február 1.)
élelmiszeripari kutató. Gyermekkorának nagy részét Hathalmon töltötte. A
Pápai Református Kollégiumban érettségizett, felsőfokú tanulmányait a
mosonmagyaróvári mezőgazdasági akadémián végezte. A II. világháború
utolsó éveiben rövid időre még visszatért a hathalmi családi birtokra,
majd Németországon keresztül az Egyesült Államokba emigrált. Kezdetben
Chicagoban, a Food and Container Institute for the Armed Forces-nál (az
amerikai hadsereg élelmiszer-kísérleti intézete) a világűrben
fogyasztható élelmiszerek kifejlesztésén dolgozott. John Glenn volt az
első asztronauta, aki az általa megalkotott ételeket fogyasztotta.
Később egy gyógyszerkutató cég munkatársaként az ún. "műcukor"
felfedezésénél bábáskodott, a szénsavas üdítőitalokban máig az ő
kutatásai alapján használják ezt az anyagot. Szerepet vállalt Chicago
magyar közéletében. A cserkészcsapat és a helyi Magyar Társaság titkára,
a Magyar Klub igazgatója volt. A református gyülekezetben presbiternek
választották. Számos határon túli magyarokkal foglalkozó szervezet
ismerte támogatóként. Forrás: Wikipédia. Kép: jokay.hu
Jókay-Ihász Miklós Móric József, Dr. (Budapest, 1892. április 29. - Szombathely, 1945. február) földbirtokos,
országgyűlési képviselő, felsőházi tag. Jókai Mór unokaöccsének, ifjú
Jókay Mórnak és az ógyallai csillagász Konkoly-Thege Miklós nevelt
lányának, Madarassy Rózának a fia. Szülei halála miatt korán árvaságra
jutott, ám nagynénje, Jókay Etelka férjével, Ihász Lajossal
örökbefogadták és Hathalomra költöztették. A Pápai Református
Kollégiumban kezdte tanulmányait, a Budapesti Tudományegyetemen jogi
doktorátust szerzett, mezőgazdasági tanulmányokat folytatott Debrecenben
és Halléban. Nevelőapja végrendeletében ráhagyta a hathalmi birtokot,
ezért vette fel az Ihász nevet is. Itt és a nevelőanyja
haszonélvezetében lévő Lőrintén gazdálkodott, közben szolgabíró és
tiszteletbeli főszolgabíró volt Devecserben, tagja volt a
vármegyegyűlésnek és több, a birtokos gazdákat támogató szervezetnek.
Kun Béla országlása idején a veszprémi börtönben túszként tartották
fogva. A Pápai Református Egyházmegye 1925-ben gondnokává választotta.
1926 és 1932 között a nagyvázsonyi választókerület országgyűlési
képviselője volt, 1939 májusától a felsőház tagja. Nevéhez fűződik a
balatonfüredi Jókai-villa visszavásárlása. Forrás: Kun Andor-Lengyel
László-Vidor Gyula (szerk.) Magyar Országgyűlési Almanach 1927-1932.
Budapest, é. n. 154-155.; Haeffler István (szerk.) Országgyűlési
Almanach az 1939-44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940. 481-482. p.;
Jókay Lajos: Jókay utódok a világban. In: Huszár János (szerk.) A pápai
Jókai Kör emlékkönyve 1893-1993. Pápa, 1993. 127-134. p. Kép:
https://lorinte.org/ - Domján János.
Kakas Aladár János (Magyarbél, 1900. május 13. - Székesfehérvár, 1985. január 7.) plébános,
címzetes esperes. Pápateszér plébánosaként gondozta a bakonytamási
fíliát, ahol nevéhez fűződik a katolikus templom építési munkálatainak
befejezése 1944-ben. A gimnáziumot Pozsonyban végezte. A teológia
elvégzése után 1923. június 17-én szentelték pappá. Káplánként szolgált
Gelsén, a budapesti Regnum Marianum plébánián, Babócsán. Plébánosként
Ajkán, majd 1942 decemberétől Pápateszéren, plébánoshelyettesként
1945-től Mesztegnyőn. Egyházközségeiben jelentős építőmunkát végzett
mind lelki, mind fizikai értelemben. A címzetes esperesi címet 1967.
május 10. óta viselte. Életének utolsó éveit a székesfehérvári Papi
Otthonban töltötte. Forrás: Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye
történeti névtára (1630-1950). München, 1987. 561. p.
Kiss Rozália M. Heriberta SZINT (Bakonytamási, 1906. június 24. - Budakeszi, 1985. március 22.)
szerzetesnő. Ápolónőképzőt végzett. 1928. február 14-én Esztergomban
lépett a Szatmári Irgalmas Nővérek Társasága rendjébe, fogadalmat 1931.
július 26-án tett ugyanitt. Ápolónőként dolgozott, 1950 után házi
betegápolóként Budakeszin élt. Szülőfaluja temetőjében nyugszik. Sírhelye: I. parcella, G. sor, 18. Forrás: Magyar Katolikus Lexikon. XVI.
kötet Pótkötet A-Zs. Budapest, 2013. 650. p.; https://temetoinfo.hu/
Kovács Ferenc (Budapest, 1928. június 21. - Kamond, 2004. július 7.) tanító,
népművelő. 1948-ban a Pápai Állami Tanítóképzőben kapott tanítói
oklevelet.
1949-től 1954-ig tanító, könyvtáros Kadarkúton, az 1957-1963-as években
iskolaigazgató, művelődésiház-vezető Bakonytamásiban, 1963-1965-ben
körzeti művelődésiház-igazgató Ugodon. 1965-től 1967-ig a Hazafias
Népfront járási titkára Pápán. 1967-1969-es években iskola- és
művelődésiház-igazgató Nagygyimóton, 1969-től 1971-ig
művelődésiház-igazgató, könyvtáros Marcaltőn, 1971 és 1988 között
művelődésiház-igazgató Devecserben. 1988 után nyugdíjasként klub- és
szakkörvezető. Négy évtizedes munkálkodása során nyolc településen és
azok vonzáskörzetében mozgatója és irányítója, gyakran központi
szereplője volt a kulturális közéletnek. Klubokat, köröket, társadalmi
egyesületeket és művészeti csoportokat alapított, vezetett és
irányított, számukra működési feltételeket biztosított, fellépési és
bemutatkozási lehetőségeket szervezett. Sokoldalú érdeklődését és
példátlanul kiterjedt tevékenységének mozzanatait több ezer fényképen,
dia-képeken örökítette meg. Díjak, kitüntetések: 1978 Kiváló Munkáért.
1983 Kiváló Népművelő. 1988 Munka Érdemrend bronz. 1997 Devecser Város
Díszpolgára. 1998 Pro Comitatu Vp., Aranydiplomás tanító. Forrás:
Veszprém Megyei Életrajzi Lexikon -
https://www.ekmk.hu/lexikon/talalatok.php
Kovács Ferenc, Dr. h. c. mult. Dr. (Győr, 1938. december 14. - ) bányamérnök, egyetemi tanár, a Magyar
Tudományos Akadémia rendes tagja. Okmányai szerint Győrben született,
azonban szülőhelyének a Bakonytamásihoz tartozó Gerencsérpusztát
tekinti. 18 éves koráig lakott itt, ahol édesapja a Pannonhalmi Apátság
helybeli uradalmának gazdája volt. Általános iskolai tanulmányait
Bakonytamásiban, a középiskolát a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban
végzete. 1957-ben került a Miskolci Egyetemre, bányaművelő, bányamérő
szakokra jelentkezett. 1963-ban tanársegéd, 1966-ban adjunktus, 1970-ben
egyetemi docens lett. Az idők folyamán tanszéke mellett az egyetemen is
fontos tisztségeket töltött be. Így volt dékán, rektorhelyettes, majd
rektor. 1993 óta az MTA rendes tagja. Díszdoktora több külföldi
egyetemnek, a szomszédos országoktól Kanadáig, Japánig. Lakó- és
munkahelyéhez, hivatásához kötődő számos díja, kitüntetése mellett
kétszer kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét,
utoljára 2009-ben. Kovács Ferenc 2013. augusztus 19. óta Bakonytamási
Község díszpolgára. Forrás: Bányászat és Geotechnika. A Miskolci Egyetem
Közleménye. A sorozat, Bányászat, 75. kötet. Dr. h. c. mult. Dr. Kovács
Ferenc 70. születésnapjára. Miskolc, Egyetemi Kiadó 2008. 9-23. p.;
Wikipédia.
Krausz Mór (Bakonytamási, 1879. - ?) pékmester, az izraelita hitközség elnöke Ugodban. Szakmáját Gödöllőn tanulta, majd segédként dolgozott Budapesten, Soroksáron és Pápán. 1903-tól lett önálló szakember. Az I. világháborúban az orosz, román és olasz frontokon harcolt. Kitüntetése: Károly Csapatkereszt. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 744. p.
Loksa Dániel (Bakonytamási, 1826. június 21. - Sopron, 1901. február 21.) mészárosmester.
Mészárossegédként került Sopronba. Tömzsi, hangos szavú, ízes magyar
beszédű mokány ember, aki magyaros jellegével és buzgó
egyházszeretetével volt értékes tagja a helyi evangélikus gyülekezetnek.
Felesége az elsősorban Pápán jól csengő vezetéknevű Kluge Mária.
Forrás: Bakonytamási ev. születési anyakönyv; Hanzmann Károly: Helyzetrajz és adalékok a Soproni Ágostai
Hitvallású Evangélikus Egyházközség 1900-1950. évi történetéhez. II.
rész. Sopron, 2003. 336. p.
Mészáros Sándor (Nagydém, 1888. július 19. - Bakonytamási, 1961. július 4.) I.
világháborús közkatona, kovácsmester, kocsmáros. A 20. honvéd
gyalogezredhez vonult be Nagykanizsára. 1915 márciustól 1916 júniusig az
orosz harctéren küzdött. Részt vett a Kárpátokban s Volhyniában vívott
csatákban. Vele együtt küzdött Németh Márton és Németh János helyi lakos
is. Kitüntetései: Károly Csapatkereszt, Háborús Emlékérem. A harmincas
években a Jókai és Petőfi utcák sarkán, a vasútállomásnál ma is álló
épületben kocsmát üzemeltetett, majd a Széchenyi utca 31. alá költözött.
Cséplőgéptulajdonosként fontos szerepet játszott a falu életében. Sírhelye: I. parcella, J. sor, 9.
Forrás: vitéz Mándoky Sándor-Faragó László: Magyar Frontharcos Mozgalom.
Budapest, 1938. 589. p. KÉP: 456. p., helyi szájhagyomány; https://temetoinfo.hu/
Mohácsy László (Pápa, 1902. június 2. - Pápa, 1969. június 19.) evangélikus lelkész.
Középiskoláit Felsőlövőn, a Teológiai Akadémiát Sopronban végezte el. Az
Akadémia elvégzése és lelkésszé szentelése után Csöglén, Kölesden és
Őriszentpéteren végezte missziós és lelkészi szolgálatát, 1932-től
1934-ig. A bakonytamási gyülekezetbe 1934. október 21-én került
beiktatásra. 1944. június 25-től 1945 tavaszáig mint tábori lelkész
teljesített frontszolgálatot a keleti orosz fronton. Innét szerencsésen
hazatérve a gyülekezettel még inkább egybeforrt. Mivel nagy tudással és
tapasztalattal rendelkező ember volt, mindig ott volt, ahol szükség volt
rá: kötözött, gyógyított, vigasztalt, a hívei mindig számíthattak
tudására és segítségére. A gyülekezettel egyetértésben, az irányításával
és vezetésével építették újjá az oroszok által szétlőtt, előzőekben
német géppuskaállásnak kiépített templomtornyot. A közszolgálatból is
kivette a részét. Több mint 20 évig volt a veszprémi egyházmegye
megbecsült pénztárosa. Gyülekezete szerette és tisztelte közel 35 éves
bakonytamási szolgálata idején. Szerető hitvesével három gyermeket
neveltek fel és taníttattak ki. Márta lánya kántorként is szolgált a
gyülekezetben, és a bólyi egészségügyi gyermekotthon osztályvezetőjeként
vonult nyugdíjba. László fia a dunaújvárosi kórház urológiai sebész
adjunktusa és radiológus főorvosa volt nyugdíjazásáig. Lajos fia pedig a
győrsági általános iskola tanáraként, iskolaigazgatóként ment szintén
nyugdíjba. Mohácsy László lelkész úr 1969. június 19-én halt meg Pápán,
ahol bakonytamási földdel takarták be hívei a koporsóját, de nem az
emlékezetét, mert "az igaznak emlékezete áldott"... Mohácsy László 2012.
augusztus 18. óta Bakonytamási Község posztumusz díszpolgára. Forrás:
Mohácsy Lajos szíves közlése.
Németh Imre (Bakonytamási, 1831. november 5. - Bakonytamási, 1891. március 19.)
1848-as közhonvéd. Mint 18 éves fiatal, testvérbátyja helyett
jelentkezett a honvédseregbe. 1848. december 4-én, mint Bakonytamási
község által állított újonc jelent meg a sorozóbizottság előtt. Az
evangélikus vallású, nőtlen és 5' 1" magasságú fiatalt katonai
szolgálatra alkalmasnak minősítették, és 11-es folyószám alatt
nyilvántartásba vették, majd pár napon belül bevonult katonának.
Sajnálatos, hogy a szabadságharc csatáiban való részvétele, hol és
melyik alakulat kereteiben harcolt, a mai napig ismeretlen előttünk.
Annyi bizonyos, hogy a fegyverletétel után tért haza, de otthonából
menekülnie kellett, mert szolgálatáért földet ígérő testvére elüldözte.
Kényszerűségből önként jelentkezett katonának. Először a közös
hadseregben, majd a kiegyezés után a 19. Magyar Királyi Honvéd
Gyalogezredben szolgált. Mint szakaszvezető szerelt le és tért haza
Bakonytamásiba. Élete végéig hű maradt a 48-as hagyományokhoz, és tagja
volt a Veszprém vármegyei honvédegyletnek. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 20. Forrás: H. Szabó Lajos:
Negyvennyolcas emlékművek, honvédsírok Pápán és környékén. Pápa, 1994.
87. p.; https://temetoinfo.hu/
Németh József (Bakonytamási, 1881. - Bakonytamási, 1943.) I. világháborús közkatona.
Tényleges idejét 1902 októbertől 1905. december 25-ig szolgálta a 19.
közös gyalogezrednél Győrben. 1914. augusztus 1-jén ismét anyaezredéhez
vonult be Győrbe. A 3. menetszázaddal az orosz harctérre vitték s ott
rész vett a Janow stb. körüli harcokban. 1914. szeptember 17-én
Bihowánál orosz hadifogságba esett, ahonnan 1919. szeptember 22-én
került haza. - Testvérbátyja: Németh Ferenc és sógora: Bors Márton az
orosz harctéren hősi halált haltak. Sírhelye: IV. parcella, C. sor, 14. Forrás: Doromby József-Reé László
(szerk.): A magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története.
Budapest, é. n. [1939.] 58. p.; https://temetoinfo.hu/
Németh József, ifj. (Bakonytamási, 1904. - Bakonytamási, 1943.) kisbirtokos, állattenyésztő. A pápateszéri téli mezőgazdasági iskolában tanult. 1924-ben kezdett önálló gazdálkodásba 34 magyar holdon. A pápateszéri mezőgazdasági kiállításon két elismerő oklevelet szerzett. Tevékenyen részt vett a község közösségi életében. 1930-tól a Faluszövetség könyvtárosa, emellett az önkéntes tűzoltóegylet szakaszparancsnoka, az úrbéres gazdák jegyzője volt. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 162.
Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 779. p.; https://temetoinfo.hu/
Németh Pál (Bakonytamási, 1887. - Bakonytamási, 1972.) kisbirtokos. 1937-ig 65 hold tulajdonosa volt. Kilenc évig volt bíró, majd községi képviselő. Az I. világháborúban az orosz fronton szolgált, egy alkalommal sebesülés érte. Sírhelye: II. parcella, D. sor, 23. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 779-780. p.; https://temetoinfo.hu/
Németh Sándor (Bakonytamási, 1910. március 10. - Korosten-Ovrucs [Szovjetunió], 1943. június 21.) II. világháborús honvéd. Alakulata a II. híradós (?) zászlóalj volt, melynek kötelékében a Don-kanyarban halt hősi halált. Bronz vitézségi éremmel tüntették ki. Forrás: hadisir.hu
Nyári Ferenc (Bakonytamási, 1886. - Bakonytamási, 1958.) az I. világháború résztvevője,
tizedes. Bevonult 1907-ben a 19. közös gyalogezredhez. A világháború
kitörésekor ismét anyaezredéhez vonult be és kikerült az orosz
harctérre. Ott részt vett csapattestének harcaiban, majd 1914
szeptemberben súlyosan megsebesült és ennek következtében bal lábát
amputálni kellett. Sírhelye: IV. parcella, A. sor, 31. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar
gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.]
59. p.; https://temetoinfo.hu/
Ördög A. Róbert (Tököl, 1982. március 1. - ) költő. Alig pár hónapos korában állami
gondozásba került. Több nevelőotthonban élt, majd tíz évesen megismerte
későbbi, jelen, - és reméli, végleges otthonát Bakonytamásin. A győri
Révai Gimnáziumban érettségizett, majd 2007-ben a Magyar Író Akadémia
szépírói tagozatán szerzett oklevelet kiváló minősítéssel. A pápai Jókai
Mór Művelődési Központ munkatársa 2006 májusától, ahol kulturális
asszisztensként tevékenykedik. Négy verseskötete jelent meg. 2003-ban a
Lelencdalok-versek a Nagy Szivatásról-, 2004-ben a Repeszek, 2007-ben a
Csontvázlíra I. - Budapesten az Ünnepi Könyvhéten jelent meg, amelyet
alberty Bozzay Anna, Adorján Gyuláné nevelőanyja emlékére írt. 2011-ben
elkészült a Csontvázlíra II. kötetével. Több irodalmi folyóiratban
publikált, a Kossuth Rádióban énekelt verseivel is bemutatkozott. Igazi
kötődése a Veszprém megyei Új Horizont kulturális folyóirattal alakult
ki. Új kötetén dolgozik, ezt 2008-ban szeretné megjelentetni. A pápai
Jókai Mór Művelődési Központ számára olyan szellemi bázis, ahol szép,
emberi munkát végezhet. E körben elégedettnek, boldognak érzi magát.
2004-től tagja a Fiatal írók szövetségének és az Irodalmi Rádiónak. A
költő előkészületben lévő művei: színdarab, próza, vers és mese.
Publikációi: Internet, - A 6468. napon c. verse "a lélekbe bement a dózer" főcím alatt (2000, Napló - Vp.megyei napilap). , - "Győr Tehetséges Ifjúságáért" - éves díj (2003), Alkotói ösztöndíj - Hiller István Kulturális miniszter támogatása, Nka - A Repeszek megjelenésére (2004), Új Horizont - Kulturális Folyóirat XXXIII. Évfolyam, 2005. 6. szám a költő művei és Szigeti L. Sándor irodalomtörténész, egyetemi tanár recenziója Ördög A. Róbert művéről, Új Horizont -"Sorsunk és Jellemünk - Kortársak otthonról, közérzetről, jővőképről" (Főszerkesztő: Raffai István) Keresztury Dezső emlékének a Balaton és a Bakony alkotói 291. old., "Űzi őket idő, ember, mégis élnek /Változó Világ-interjú* Ördög A. Róberttel, A Somló c. verse - a pápai Borfesztivál keretében, A Jókai Mór Művelődési Központ rendezvényén (2006), Énekelt versei: József Attila emlékév (2004) A Magyar Költészet napján - (2006) Pápa, Borbély Lajos művésztanár kiállítás megnyitóján, Székesfehérvár (2006), MÍA - "Mestereink nyomában" /Elbeszélés, Dráma, Esszé - Kornis Mihály szemináriumi csoportja: Ördög A. Róbert: Nem panasz zokogó szavam 74. old., Kellei György recenziója önálló kötetében (2007).
Publikációi: Internet, - A 6468. napon c. verse "a lélekbe bement a dózer" főcím alatt (2000, Napló - Vp.megyei napilap). , - "Győr Tehetséges Ifjúságáért" - éves díj (2003), Alkotói ösztöndíj - Hiller István Kulturális miniszter támogatása, Nka - A Repeszek megjelenésére (2004), Új Horizont - Kulturális Folyóirat XXXIII. Évfolyam, 2005. 6. szám a költő művei és Szigeti L. Sándor irodalomtörténész, egyetemi tanár recenziója Ördög A. Róbert művéről, Új Horizont -"Sorsunk és Jellemünk - Kortársak otthonról, közérzetről, jővőképről" (Főszerkesztő: Raffai István) Keresztury Dezső emlékének a Balaton és a Bakony alkotói 291. old., "Űzi őket idő, ember, mégis élnek /Változó Világ-interjú* Ördög A. Róberttel, A Somló c. verse - a pápai Borfesztivál keretében, A Jókai Mór Művelődési Központ rendezvényén (2006), Énekelt versei: József Attila emlékév (2004) A Magyar Költészet napján - (2006) Pápa, Borbély Lajos művésztanár kiállítás megnyitóján, Székesfehérvár (2006), MÍA - "Mestereink nyomában" /Elbeszélés, Dráma, Esszé - Kornis Mihály szemináriumi csoportja: Ördög A. Róbert: Nem panasz zokogó szavam 74. old., Kellei György recenziója önálló kötetében (2007).
Pajor János (Bakonytamási, 1927. augusztus 26. - Devecser, 2004. január 6.)
agrármérnök, igazgató. 1953-ban a Gödöllői Mezőgazdasági Akadémián,
1965-ben a Keszthelyi Agrártudományi Főiskolán végzett. 1953-1958
között üzemegység-vezető a nagykapornaki Állami Gazdaságban. 1958-tól
1960-ig a bakonypölöskei, 1960 és 1988 között a devecseri Állami
Gazdaság igazgatója. Forrás:
wiki.strandkonyvtar.hu/index.php?title=Pajor_J%C3%A1nos
Pongrácz Károly (Bakonytamási, 1904. - Bakonytamási?, 1975.) vegyeskereskedő, kocsmáros, hentes- és mészáros. A szakmát Pápán tanulta ki, majd négy évig Budapesten és Pápateszéren működött segédként. 1933-ban önálló működésbe kezdett. 1937-ben Romándon élt. Sírhelye: I. parcella, H. sor, 7. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 801. p.; https://temetoinfo.hu/
Porzsolt Benő, barátosi (Bakonytamási, 1853. augusztus 9. - Budapest, 1918. július 20.)
minisztériumi számtanácsos, sportszakíró. Régi sepsiszéki törzsökös
székely család sarja, édesapja, mint a Batthyány uradalom gazdatisztje
került Bakonytamásiba. Porzsolt Benő középiskoláit a budapesti és a
nagykőrösi református főgimnáziumokban végezte, majd joghallgató lett
Budapesten. Gyakornokként helyezkedett el a Földművelési
Minisztériumban, ahonnan később mint számellenőr (számtanácsos) vonult
nyugdíjba. Ő írta a Pallas Nagy Lexikona szócikkeit a játékok
témakörben. Népes családjában (még és már nem Bakonytamásiban született)
testvérei között magyar bajnok atléták, sporttudományi szakírók,
sportklub alapítók, építész, ügyvéd, vasúti főtiszt, színházigazgató
van. Forrás: Pálmay József (szerk.): Háromszék vármegye nemes családjai.
Sepsiszentgyörgy, 1901. 360. p.;
Redl Antal (Bakonytamási ?, 1814. ? - Pápa, 1849. január 15.) ács, gerillaharcos, az
1848/49-es szabadságharc első, magyar földön kivégzett vértanúja.
Kossuth Lajos 1848 decemberének közepén mozgó gerillacsapatok
szervezésére hívta fel az ország lakosságát. A Sokorói-dombságot
valamint a Bakony északi oldalát és előterét a Pápa-Kisbér-Mór karéjban a
Győr megyei szabadcsapat ellenőrizte, mivel Veszprém megyében a
csapatszervezés sikertelen maradt. Ennek a gerillacsapatnak volt tagja
Redl Antal. Csatlakozásának idejéről és pontos körülményeiről nincsenek
információink, halálának körülményei azonban ismertek. Társaival 1849.
január 14-én hajnalban Bakonybél térségében összecsapott a vidék
megtisztítására kirendelt cs. kir. különítménnyel, mely fogságba
ejtette. Még aznap Pápára szállították, ahol a rögtönítélő bíróság golyó
általi halálra ítélte. Kivégzését egy másik társával együtt másnap
hajtották végre. Négy gyermeket hagyott árván. Forrás: Hermann Róbert: A
Mednyánszky-szabadcsapat és a pápai vértanúk. In: Pápai Múzeumi
Értesítő 13. 2010. 255-298. p.
Ruttkay Levente (Ungvár, 1940. augusztus 8. - Budapest, 2003. március 3.) evangélikus
lelkész, újságíró. 1969 és 1979 között szolgált Bakonytamásiban, nevéhez
fűződik a község óvodájának beindítása. A teológia elvégzése után
1964-től Lipcsében ösztöndíjas, majd a berlini Humboldt Egyetem
teológiai tanársegéde. Kutatási területei: Jézus élete, hebraisztika.
1979 végén a budapest-józsefvárosi gyülekezet lelkésze lett. 1984-től
lelkészi szolgálatát megszakítva, több napi- és hetilap munkatársaként
kül- és belpolitikai valamint gazdasági újságírással kezdett
foglalkozni. Ennek előzménye, hogy már gimnazista korában jelentek meg
az egyházi sajtóban versei, melyeket novellák, esszék követtek a világi
sajtóban is, mire 1968-ban elvégezte az újságíró iskolát. A
rendszerváltás idején alapító tagja és titkára volt a Bajcsy-Zsilinszky
Baráti Társaságnak, alapító tagja a Menedék Bizottságnak, a Szabad
Kezdeményezések Hálózatának, aktivistája az Erdélyt védő Független
Bizottságnak és az Erdélyi Szövetségnek. 1988-tól az SZDSZ tagja, VIII.
kerületi szóvivője. Világi hivatása mellett presbiter volt Budafokon,
majd felügyelő Csepelen, ahol egy megroppant gyülekezet sok
gondját-baját vette vállaira. Készült újra letenni a lelkészvizsgát,
amely már nem adatott meg számára. Forrás: Magyar ki kicsoda 1990 - több
mint 6000 élő magyar személy életrajza. Texoft-Láng, Budapest, 1990.
499-500. p.; Evangélikus Naptár a 2004. évre. Luther Kiadó, Budapest,
2003. 224-225. p.
Somogyi Gyula (Bakonytamási, 1928. március 23. - Budapest, 1999. szeptember 8.)
közgazdász, a Gazdaságkutató Intézet igazgatója. Szegényparaszti
családba született, harmadik fiúként. Éles elméjű lévén, tanítója vette
rá szüleit további taníttatására. Paraszti munka mellett, éjjelezve,
magántanulóként végezte el a polgári iskolát, utóbb a Pápai Református
Kollégium kereskedelmi tagozatát. 1949-ben Budapestre
került; előbb a Siemens cégnél raktáros, irodai alkalmazott, majd ősztől
a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem hallgatója. 1953-tól az Országos
Tervhivatal munkatársaként kezdett dolgozni; egy évvel később
osztályvezető, 1958-tól főosztályvezető, állandó meghívottja a
Minisztertanács üléseinek. 1964-től vezető a Központi Bizottság
Terv-Pénzügyi-Statisztikai Alosztályánál, aztán a hetvenes évek közepétől
a Gazdaságkutató Intézetben igazgatóhelyettes, és hat éven át
igazgató. Forrás: Somogyi Gyula: "Csak a bőrödig ázol..." Kortárs, XXX.
évfolyam, 1986. 10. szám (október), 92-108. p.; Kép: Leszármazottak fotóalbuma.
Stenger Gyula Albert (Kup, 1876. október 1. - Szombathely, 1942. május 24.) plébános,
ferences szerzetes. Pápateszér plébánosaként gondozta a bakonytamási
fíliát, ahol nevéhez fűződik a katolikus templom építési munkálatainak
megindítása. A gimnázium első négy osztályát a pápai bencéseknél, a
második négy osztályt a veszprémi piaristáknál végezte. A teológia
elvégzése után 1899. június 30-án szentelték pappá. Káplánként szolgált
Mernyén, Tapsonyban, Somlószőllősön, Devecserben, Bakonyszücsön.
Plébánosként Marcaltőn, Csóton, majd 1920-tól Pápateszéren. 1930. június
29-én a búcsúszentlászlói ferences rendházba vonult. Innentől kezdve
Pater Albert néven hitszónokként és népmisszionáriusként szolgált
Szombathelyen, Esztergomban, Zalaegerszegen, ismét Szombathelyen,
Budapesten, újra Szombathelyen. Forrás: Pfeiffer János: A veszprémi
egyházmegye történeti névtára (1630-1950). München, 1987. 937. p.
Szakonyi Ignác (Alsódörgicse, 1803. március 29. - Felpéc, 1880. október 15.) földmérő mérnök. Gyermekkorát Bakonytamásiban töltötte. Sopronban bölcsészetet végzett, azután az Institutumban szerzett
oklevelet 1827. szeptember 28-án. Eleinte Pannonhalma környékén vett fel
birtoktérképeket. Fő munkaterülete később a Kapos folyón volt. 1830-ban
Király Lajossal és Nagy Istvánnal a Marcal mocsaraiban jelölt ki
határokat, 1833-ban a Kapos bozótját térképezte Szakály és Kurd községek
között. 1835-ben Beszédes Józseffel rajzolták meg a Kapos bozótjába
tervezett Zichy-csatorna térképét, 1838-ban Klausz Adolffal és Brechter
Józseffel a Kapos csatornáját vitték térképre a Dombóvár körüli
szakaszáról. 1844-ben megrajzolta a dombóvári uradalom lecsapolási
tervét 1:7200 léptékben. Valószínű, hogy uradalmi mérnökként dolgozott.
Forrás: Fodor Ferenc: Magyar vízimérnököknek a Tisza-völgyben a
kiegyezés koráig végzett felmérései, vízi munkálatai és azok eredményei.
Tankönyvkiadó, Budapest, 1957. 109-110. p.; Dombi Alajosné szíves
közlése.
Szakonyi Mátyás (Nemescsó, 1777. február 6. - Bakonytamási, 1848. február 15.) evangélikus lelkész.
Iskoláit Nemescsóban, Pápán, Sopronban (1791-1800), Tübingenben és
Wittenbergben (1800-1801) végezte. Pápán káplánkodott, majd 1801. május
28-án szentelte lelkésszé Nagy István szuperintendens. Alsódörgicsén
kezdte meg lelkészi szolgálatát. 1809-ben került Bakonytamásiba, ahol
1848-ig szolgált. Munkái: 1. A világnak nagy labirintusa köztt, melly
könnyű egy ifjúnak eltéveszteni emberiségének, nagy eredetének,
tudományosságának, és kereszténységének méltóságát. Egy gyászversezet:
mellyet néhai Tehely János hadnagy úrnak hűlt hamvai felett Gitzen 1822.
okt. 6. élő nyelven elől adott. Győr. 2. Fontináliák, vagy is: a
természet templomában fakadott bölcsesség forrásinak emlékezetére
szentelt források ünnepe, mint a mellyen a tapolczafői ev. szent
gyülekezet temploma fel-szenteltetésének alkalmával élő nyelven így
verselt... U. ott. 3. A világ nagy-hírű, közkedvességű, hasznos és
szerencsés munkásának, még éltes korában történt halálakor is kevéslett
élete. Gyász-versezet, mellyet néhai T. N. N. és V. Ihász Sándor úrnak,
Nagy-Dém közbirtokos urának hűlt hamvai felett 1841. év télutó 21. élő
nyelven előadott. Pápa, 1841. 4. Az asszonyi nemnek méltósága, vagy is
melly nagy elsőség egy mivelt eszü, szivü házas társnak, jó anyának; a
ház ügyes gondos, gazdaasszonyának lenni; és így a szép nem egész
elrendeltetésének nemesen megfelelni tudni! Egy nép-szerű gyász versezet
néh. Ihász Sándor úr özvegyének, szül. Nagy Erzsébet asszonyságnak hűlt
hamvai felett 1846 bőjt elő hav. 6. a nagy-démi evangelikusok
imaházában. U. ott. (Fichtner Ferencz gyászbeszédével együtt.) Sírhelye: II. parcella, F. sor, 202.
Forrás:
Hrabowszky György: A Dunántúli Evangy. Aug. Conf. Superintendentia
predikátorai... Veszprém, 1809. 88. p.; Evangélikus Országos Levéltár
(EOL), Canonica Visitatio, Dunántúl, 29.; Kertész Botond (szerk.):
Evangélikus Lelkészek Magyarországon (ELEM), Dunántúli Egyházkerület,
1783-1920. 669. p.; Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. XIII.
Budapest, 1909. 305-306. p.; Bakonytamási evangélikus gyülekezet halotti anyakönyve.; https://temetoinfo.hu/;
Kép: Szakonyi Vajk.
Szemethy Gyula római katolikus kántortanító
Szente Pál, vitéz (Újmalomsok, 1889. - ?) az I. világháború résztvevője, tartalékos
szakaszvezető, gazdasági cseléd Hathalmon. A 31. honvéd gyalogezredhez
vonult be Veszprémbe, ahonnan az orosz hadszíntérre vitték.
Kitüntetései: Legénységi I. és II. osztályú ezüst vitézségi érem, Bronz
vitézségi
érem, Károly Csapatkereszt, Sebesülési érem. Forrás: Vitézek albuma.
Budapest, 1939. 357. p.
Szomaházy István (Veszprém, 1864. február 28. - Budapest, 1927. november 10. Eredeti
nevén Steiner Arnold.) író. Szomaházy István egy kicsit kakukktojás
arcképcsarnokunkban, mivel tudomásunk szerint közvetlen kapcsolata nem
volt Bakonytamásival. Az okot, amiért mégis felvettük, Az elvált asszony
című regényében találtuk meg. Abban ugyanis egy képviselőjelöltet -
ahogy írja - bakonytamási parasztok juttattak be az országgyűlésbe.
Szomaházy életéről a következő tudható. Apja Veszprémben volt kereskedő.
Tanulmányait szülővárosában és Budapesten végezte. 1881-től
újságíróként előbb a Nemzetnél, majd a Pesti Naplónál, a Magyar
Hírlapnál, Kiss József A Hét című lapjánál dolgozott. Később más
fővárosi lapokba is cikkeket írt. Kisebb írásokkal először tizenhat éves
korában a Vasárnapi Ujságban mutatkozott be, ahol azután hosszabb
elbeszélései is megjelentek. Franciás könnyedségű, ötletes és nagyon
termékeny elbeszélő volt. Összesen háromszáznál több elbeszélést és
tárcát, továbbá mintegy kétszáz humoros cikket írt. A könnyű
szórakoztatásnál nem is akart többet elérni. Gyakran mutatta be a pesti
zsidóság jellemző alakjait, a nagyváros új típusait, különösen az
emancipált dolgozó nőket. Az eszményített doktorkisasszonyok, az
írógépes hivatalnokleányok az ő megvilágításában mindig nagyon sikeres,
kedves hölgyek. Nagyvárosi romantikáját derűs humor és enyhe irónia
tette még népszerűbbé. Cikkei a Veszprémben, a Pesti Naplóban, a
Nemzetben, a Pesti Hírlapban, a Budapesti Hírlapban, az Ország-Világban,
a A Hétben, a Kakas Mártonban és más lapokban jelentek meg. Forrás:
Wikipédia.
Takács Gyula (Meszlen, 1853. augusztus 24. - Meszlen, 1942. április 21.) evangélikus
lelkész. Tanulmányait Kőszegen, Sopronban és Halléban végezte. 1880.
október 28-án szentelte fel Karsay Sándor püspök. 1881-től
Bakonytamásiban, 1882-től a ma Ausztriában található Alhón, 1891-ben
Izményben volt káplán. A lelkészi szolgálattól még 1912 előtt megvált,
és utóbb postamesterként vonult nyugdíjba. Forrás: Kertész Botond
(szerk.): Evangélikus Lelkészek Magyarországon (ELEM), Dunántúli
Egyházkerület, 1783-1920. 705. p.
Tatay Lajos, kistatai (Bakonytamási, 1866. augusztus 27. - Bakonytamási, 1933. december 8.)
evangélikus lelkész, Tatay Sámuel fia. Alsóbb iskoláit Bakonytamásiban
és Kiskamondon, a négy algimnáziumi osztályt Győrben, a négy
főgimnáziumit Sopronban végezte. Ugyanitt a teológiára is beiratkozott,
melynek utolsó, negyedik évfolyamát a Halle-Wittenbergi Egyetemen
fejezte be. 1891. október 6-án szentelte fel Karsay Sándor püspök
Sopronban. Segédlelkészként szülőfalujában, apja mellett kezdte meg
szolgálatát, kinek 1893 év elején bekövetkezett halála után az
egyházközség egyhangúlag rendes lelkésszé választotta meg. A lelkészi
gyámolda elnöke, a Bakonyvidéki Lelkészi Kör elnöke, volt
törvényhatósági bizottsági tag, községi képviselő, az Iskolánkívüli
Közmívelődési Egyesület, Levente Egyesület elnöke, egyházmegyei
törvényszéki bíró. Nevéhez fűződik többek között egy új iskola építése s
a templom restaurálása. Nemcsak mint hitszónok, nemcsak mint pap, hanem
mint ember is kiváló. Ő a jótékonyságot nemcsak hirdeti, hanem
gyakorolja is. Isten szolgája, aki Krisztus tanait az életben is
megvalósítja. Pontosan negyven évig szolgálta gyülekezetét, faluját. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 201.
Forrás: Tatay Lajos (szerk.) Emléklap a Bakony-Tamási Ág. Hitv. Ev.
Egyházközség életéből... Pápa, 1896.; Hahn Ferenc-Zsadányi Oszkár
(szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929. o. n.; https://temetoinfo.hu/
Tatay Sámuel, kistatai (Répcelak, 1823. október 11. - Bakonytamási, 1893. február 3.)
evangélikus lelkész, esperes. 1848-tól haláláig szolgált
Bakonytamásiban. Tanulmányait Nagybarátin, Győrben és Sopronban végezte.
Tanult jogot, majd teológiát Sopronban és egy évig Bécsben. A papi
vizsgát 1847-ben tette le Kőszegen, ezután segédlelkészként
Bakonytamásiban és Beleden szolgált. 1848 tavaszán beszédet mondott a
veszprémi nemzetőrség megalakulása alkalmából, később, a szabadságharc
idején nemzetőrnek sorozták be. 1851-től kapcsolódott be az
egyházigazgatás jogi ismereteket igénylő területeinek munkájába; 1868
januárjában a Veszprémi Evangélikus Egyházmegye esperesnek választotta
meg, mely tisztséget haláláig viselte. Az egyházmegye négy fős
delegációjának tagjaként részt vett Budapesten a Magyarországi
Evangélikus Egyház 1891-től kezdődött zsinatán. Nevéhez fűződik a
bakonytamási evangélikus templom kibővítése 1857-ben. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 202. Forrás:
Evangélikus Országos Levéltár (EOL), Canonica Visitatio, Dunántúl, 66.
1870. Veszprémi Egyházmegye; Szabó Lajos, H.: Pápa és környéke
1848-1849. Pápa, 1994. 80-83, 143. p.; Thébusz János: A magyarországi
ág. hitv. ev. egyház 1891-94-iki országos zsinatának története.
Budapest, 1895. 47. p.; https://temetoinfo.hu/
Tatay Sándor (Bakonytamási, 1910. május 6. - Budapest, 1991. december 2.) író.
1935-ig élt Bakonytamásiban, majd Badacsonyban telepedett le. Közben
Szabó Pállal szerkesztette a Kelet Népe c. folyóiratot. Több regényének
témája a két világháború közötti magyar társadalom ellentmondásossága.
Műveinek egy jelentős részét a szülőfaluban eltöltött évek élményei
ihlették. Ifjúsági regényei máig népszerűek. Forgatókönyvírója a Ház a
sziklák alatt c. filmnek, mely elnyerte a san francisco-i filmfesztivál
nagydíját. Munkásságáért háromszor kapott József Attila-díjat, életművét
1991-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Szülőfaluja temetőjében nyugszik. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 195.
2010. május 16. óta Bakonytamási Község posztumusz díszpolgára.
Műveiből: Zápor. Bp. 1941. - Ének a szőlőhegyről. Pécs, 1955. - Ház a
sziklák alatt c. novella és filmforgatókönyv. - Simeon család. 1-4. Köt.
Bp. 1955-1964. - Fehér hintó. Bp. 1960. - Kinizsi Pál. Bp. 1960. -
Szülőföldem a Bakony. Bp. 1967. - Lyuk a tetőn. Bp. 1980. - A szezon
vége. Bp. 1992. Irodalom: WEBER Antal: - = Kortárs, 1962. - BERTHA
Bulcsú: Interjú -ral. = Jelenkor, 1972. 12. sz. - VARGA Domokos: -. =
Látogatóban. Bp. 1971. - FONAY Tibor: -.= Emberek a tájban. Nemesgulács,
1989. - FODOR András: Két kirándulás Badacsonyba. = Új Hor, 1991. 3.
sz. -Immár elbocsátjuk őt..." - eleven emléke. = Új Hor, 1992. 1. sz. -
TAMÁS István: Iró a sziklák alatt. = Új Hor, 1992. 5-6. sz. - PACSUNÉ
FODOR Sára: Várpalota helytörténeti kézikönyve. Várpalota, 1993. - TAMÁS
István: Emlékek -ról. = Somogy, 1997. 5. sz. Forrás: Veszprém Megyei
Életrajzi Lexikon (mek.oszk.hu); https://temetoinfo.hu/
Vadász Géza, Dr. (Pozsony, 1898. október 17. - ?) körorvos. Pápateszér székhellyel látta
el Bakonytamásit. Középiskolai tanulmányait Budapesten végezte. 1916-ban
érettségizett. Onnan a 30. honvéd gyalogezredhez vonult be, ahonnan a
tiszti iskola elvégzése után az orosz, oláh és olasz harctérre ment ki.
Utóbbi helyen megsebesült. 1918. november 16-án hadnagyi ranggal szerelt
le. Az I-II. osztályú ezüst vitézségi érem, Károly csapatkereszt és
sebesülési érem tulajdonosa. Részt vett az ellenforradalmi mozgalmakban,
a kommün bukása után Gödöllőn a román megszállók elfogták és Isaszegre
hurcolták, ahol haditörvényszék elé állították. Innen sikerült
megszöknie Budapestre, ahol dr. Kenyeres Balázs egy. ny. r. tanár és
Illésy Frigyes huszár alezredessel együtt megalakították a Csaba
Bajtársi Egyesületet és az Egyetemi zászlóaljat. 1921-ben a Nemzeti
hadsereg Prónay különítményéhez nyert beosztást, amellyel
Nyugat-Magyarországra ment, ahonnan súlyos hasszúrással került haza
kórházba. Felgyógyulása után folytatta orvosi tanulmányait és 1924-ben
nyert diplomát. Pályáját a győri közkórházban kezdte, majd
Győrszentivánon gyakorló orvos volt, és 1926. november 15-én
választották meg Pápateszérre körorvossá. Forrás: Hahn Ferenc-Zsadányi
Oszkár (szerk.): Veszprémmegyei fejek. Veszprém, 1929. o. n.
Vági Károly (Bakonytamási, 1902. - Bakonytamási, 1952.) kisbirtokos, állattenyésztő. Anyai ágon nemesi család sarja. A soproni evangélikus líceumban tanult, majd 1920-tól önálló gazdálkodásba fogott. 1937-ben 30 holdon gazdálkodott. A falu közösségi életének aktív résztvevője volt: közgyám, presbiter, a Faluszövetség helyi titkára, közbirtokossági jegyző, a Hangya Szövetkezet ügyvezetője, a Tejszövetkezet megalapítója és elnöke, a Független Kisgazdapárt helyi titkára. Nevéhez fűződik a községi könyvtár megalapítása is. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 163. Forrás: Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék - Veszprém vármegye községei. Budapest, 1937. 862. p.; https://temetoinfo.hu/; egyéb
Vági Márton, Mazai (Bakonytamási, 1820?. december 7. - Bakonytamási, 1893. október 31.)
1848-as közhonvéd. Apja ifj. Vági György helyes gazda, anyja Saági Éva. A
szabadságharc kitörését követő sorozáson szülőfaluja által kiállított
újonc. Az 1848. december 4-én kelt sorozási jegyzőkönyv tanúsága szerint
szolgálatra alkalmas, 19 éves, evangélikus, nőtlen, aki 5' 2" 1'''
magas. A sorozást követően pár nappal bevonult katonának, de szolgálati
ideje és helye egyelőre ismeretlen. Bizonyára a fegyverletételt követően
lépett ki a honvédsereg kötelékéből, és tért haza Bakonytamásiba. Mint
földműves gazdálkodott szülőfalujában. Felesége Szabó Erzsébet. Haláláig
tagja volt - Andrási Ádám, Bors István, Csuka József, Jónás Mihály és
Németh Imre bakonytamási honvéd bajtársaival együtt - a Veszprém megyei
honvédegyletnek, mely anyagi támogatást nyújtott részükre. A
Bakonytamási Nro 83. szám alatti lakost, földművest, nagy részvét
mellett temették el a bakonytamási köztemetőben. Feleségével közös
síremlékét Lajos nevű fia állíttatta. Sírhelye: II. parcella, F. sor, 190. Forrás: H. Szabó Lajos:
Negyvennyolcas emlékművek, honvédsírok Pápán és környékén. Pápa, 1994.
93. p.; https://temetoinfo.hu/ ANYAKÖNYVI ADATOKAT ELL!
Vági Sámuel (Bakonytamási, 1888. - Bakonytamási, 1954.) I. világháborús közkatona.
Bevonult 1914 augusztusban a 19. közös gyalogezredhez Győrbe. Innen
kikerült az orosz harctérre s ott részt vett a Lublin, Iwangorod, Krakkó
és Olkusz körüli harcokban 1914 novemberig, amikor megsebesült.
Felgyógyulása után Zágrábban a katonai szolgálatból elbocsátották. -
Feleségének testvére: Varga József a világháborúban hősi halált halt.
Sírhelye: IV. parcella, A. sor, 17. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A magyar gyalogság - A
magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n. [1939.] 88. p; https://temetoinfo.hu/
Vajda Mihály, vitéz (Bakonytamási, 1882. - Bakonytamási, 1954.) az I. világháború résztvevője,
tizedes. 1904-ben tett eleget katonai kötelezettségének a győri 19.
közös gyalogezrednél. 1914. augusztus 1-jén ismét anyaezredéhez vonult
be és kikerült az orosz harctérre. Ott részt vett a Przemysl, Grodek
stb. körüli harcokban. 1915. augusztus 29-én megsebesült. 1916-ban ismét
az orosz hadszíntérre vitték. Ezúttal Milnóhoz került, majd Brody
mellett 1916 augusztusban légnyomást szenvedett. 1916. szeptember 19-én
újra az orosz harcvonalra ment, ahol a zwicini nagy offenzíva során a
Nagy Ezüst Vitézségi Érmet kapta meg. 1917 októbertől az olasz
hadszíntéren küzdött Karfreittől a Piaveig. Állandóan tűzvonalban volt
az összeomlásig. Kitüntetései: Legénységi I. Osztályú Vitézségi Érem,
Br., Károly Csapatkereszt. Sírhelye: IV. parcella, A. sor, 20. Forrás: Doromby József-Reé László (szerk.): A
magyar gyalogság - A magyar gyalogos katona története. Budapest, é. n.
[1939.] 88. p.; https://temetoinfo.hu/
Váli Mari, Peti Józsefné (Komárom, 1840. november 17. - Lőrinte, 1915. május 17.)
emlékiratíró. Jókai Mór unokahúga. Korán özvegységre jutott, majd
unokatestvérének, Jókay Etelkának Ihász Lajossal 1889-ben kötött
házassága után röviddel Hathalomra költözött. Itt Jókay Etelkával, Jókay
Károllyal és Jókay Miklóskával alkotta Ihász Lajos családját.
Hathalomról a családdal együtt Lőrintére költözött a 20. század első
éveiben. Még nagybátyja életében elkezdte írni visszaemlékezéseit,
amelyekben Jókai hétköznapjait, családtagjaihoz való viszonyát
örökítette meg jó megfigyelőképességgel. A terjedelmes kézirat eredetije
az OSZK-ban, másolata a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos
Gyűjteményeiben (Pápa) található, csak szemelvények jelentek meg belőle.
Művei: Emlékeim Jókai Mórról (sajtó alá rendezte Lukácsy Sándor, Bp.,
1955); Hathalmi emlékek - Válogatás Jókai Mór unokahúgának visszaemlékezéseiből (válogatta és szerkesztette Németh Tibor, Pápa, 2018). Irodalom: Nagy Miklós: V. M. (Irod. tört. 1957.) Forrás: Magyar
Életrajzi Lexikon 1000-1990. (mek.niif.hu) Kép: https://lorinte.org/ -
Domján János.
Varga Imre (Bakonytamási, 1894. november 7. - Devecser, ?) községi vezető jegyző.
Középiskolai tanulmányainak elvégzése után jegyzői oklevelet szerzett és
elvégezte a Gazdasági Akadémiát (Magyaróvár - N. T.). Okleveles gazda.
Közigazgatási pályafutását Lovászpatonán kezdte 1930-ban, ahol később
vezető jegyzővé választották. 1935 óta Devecser község vezető jegyzője. A
világháború alatt az orosz fronton szolgált és 1915 szeptemberében
orosz fogságba esett. Hét évet töltött Oroszországban és ezalatt bejárta
európai és ázsiai Oroszország legnagyobb részét. 1922-ben tért haza
Magyarországra. Németül, oroszul is beszél. Lakóhelye Devecser. Forrás:
Keresztény magyar közéleti almanach. II. Budapest, 1940. 1133. p.