Dombszeri Mindenes Gyűjtemény

Németh Tibor helytörténeti ismeretterjesztő oldala

Üdvözlöm oldalamon!


Gerencsér >>                                                                                                             Hathalom >>

Gyermekkorom óta foglalkoztat szülőfalum, Bakonytamási múltja, melyhez az indíttatást Tatay Sándor helyi vonatkozású műveiből nyertem. Immár több mint húsz éve van lehetőségem bepillantani a rá vonatkozó levéltári forrásokba, gyűjtögetni, őrizni a róla fellelhető könyvészeti adatokat, tárgyakat, fotókat, dokumentumokat, élőszavas hagyományokat. Kezdetben tettem ezt öncélúan: saját ismeretszomjam csillapításáért; mígnem a 2006-os év lassú szemléletváltást indított el. Ekkor jelent meg első helyi vonatkozású cikkem, s rám hárult a község induló honlapjának tartalmi feltöltése is. Ez a két esemény döbbentett rá az ismeretterjesztés küldetésére és lehetőségeire.

A mostani oldalt azért hoztam létre, hogy az eddig összegyűjtött, és számítógépes adathordozókon pihenő értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyem. Elegyesen található itt készre megírt anyag, és kiegészítésre, pótlásra szoruló. Van átgépelt forrásanyag, külső internetes hivatkozás. Némely terület gazdagabb, más hiányosabb: ahogyan a forrásadottságok, a lehetőségeim, a kedvem, egy-egy évfordulóra való készülődés, vagy éppen a véletlen adták. A "szakterületi" paletta elég széles (=>> Mindenes Gyűjtemény - utalva első ismeretterjesztő folyóiratunkra is), mert aki korunkban lokális értékmentésben gondolkodik, az nem engedheti meg magának a specializálódást. Ennek legfőképpen az az oka, hogy kevesen foglalkoznak ilyesmivel, pláne egy kistelepülésen. Ebből kifolyólag nincs lehetőség a területek felosztására, szinte egyetlen embernek kell(ene) mindent magára vállalnia. Eközben az idő halad, az értékek halványulnak, majd megsemmisülnek. Ilyen viszonyok között kell ma helytállniuk a magunkfajtáknak, a Kányádi Sándor Noé bárkája felé című versében megfogalmazott program szerint:

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.

A fentiekre és magamra nézve csak annyit mondhatok: sajnos maradt még adósságom, van még teendő bőven. Ami viszont összegyűlt, és amit már publikálható állapotba hoztam, annak gerincét a Gyűjtemény menüben helyeztem el. Külön menüpontokba azokat a területeket szedtem, amelyeket a településsel való alapvető megismerkedéshez, a "genius loci" érzékeltetéséhez fontosnak tartok. S a hely szellemének felvillantásához egy falubeli sétán és a faluba be- valamint onnan kikerült értékteremtő személyek bemutatásán kívül aligha vezethet rövidebb út. Utóbbiak közül büszkeséggel hívom fel a figyelmet az akadémikusra, a Kossuth-díjas íróra, az Operaház magánénekesére, és az Európa-bajnok sportolóra. Négy eltérő életút, tehetséggel, akaraterővel, szorgalommal - egyazon "termőtájról".

A honlapról természetesen minden szabadon felhasználható, de kérem, hogy hivatkozzanak a Dombszeri Mindenes Gyűjteményre. Az oldalon szereplő információk egy részét még annak idején feltöltöttem Bakonytamási honlapjára is.

Tartalmas időtöltést kívánok!

2016. Szent György napján

Németh Tibor


Társoldalak


A községünkhöz tartozó két nagy múltú puszta nevezetességei önálló honlapokon érhetők el:

Gerencsér Emlékoldal (1109-2009) >>

Hathalmi Anziksz - Egy sokoróaljai puszta nevezetességei >>

Dombszeri Mindenes Gyűjtemény / Létrehozva 2016-ban
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el